A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2005 áprilisában Á. József jegyzőt vezető
beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés
bűntett elkövetése miatt első fokon 2 évi – 5 évre felfüggesztett –
börtönbüntetésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Dr. Udvardi
Erzsébet polgármestert és Cs. Zoltán önkormányzati képviselőt hivatali
visszaélés bűntettében marasztalták el első fokon. Rájuk 360 ezer, illetve 144
ezer forint pénzbüntetést szabtak ki.
A megyei ügyészség tájékoztatása szerint Sz. O. kisbéri vállalkozó 2003. április
2-án építési engedély iránti kérelmet nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz, de
már az alap kiásása után. A jegyző elutasította az építési kérelmet, és
fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtására kötelezte az ügyvezetőt. A
vállalkozó ezt követően a polgármester közreműködését kérte, hogy a hivatal
tekintsen el az engedély nélkül elkezdett építkezés miatt kiszabott építésügyi
bírságtól, és adják ki neki az engedélyt. A jegyző azonban közölte: nem tud a
bírság kiszabásától eltekinteni. A vállalkozó ismét a polgármesterhez fordult,
aki a jegyző és Cs. Zoltán önkormányzati képviselő részvételével megbeszélést
tartott az irodájában. Ekkor – az ügyészség szerint – a polgármester közölte a
vállalkozóval, hogy őt csaknem ötmillió forintos bírsággal kellene sújtani. Így
az építésügyi bírság kiszabásától csak akkor tudnak eltekinteni, ha a vállalkozó
megvásárolja az önkormányzat egyik ingatlanát, és egymillió forinttal támogatja
a Kisbéri Napok rendezvénysorozatát. A vállalkozó ezt elfogadhatatlannak
tartotta. A hoszszas alkudozás eredményeként abba belement, hogy 500 ezer
forinttal támogatja a Kisbéri Napokat, és nem fizet bírságot.
A vitába a jegyző érdemben nem szólt bele, de végig jelen volt.
Az elsőfokú ítéletet követően Dr. Udvardi Erzsébet védője elfogultságot
jelentett be a másodfokon eljárásra jogosult Győri Ítélőtábla ellen a tárgyalás
kezdetén. Indoklása szerint: hallomásból értesültek arról, hogy a kistérségi
polgármesterek találkozóján az egyik polgármester „azt üzente” védencének, hogy
„el lesztek kaszálva” a január végére kitűzött másodfokú tárgyaláson. A
felülbírálati tanács elnöke vitatta ugyan, hogy a bíróság elfogult lenne, de a
bejelentést tudomásul vette.
Dr. Udvardi Erzsébet polgármestert és Cs. Zoltán önkormányzati képviselőt – a
képviselőtestület gazdasági és műszaki bizottságának tagjait – a település lakói
őszszel újraválasztották. Mindketten a Fidesz-KDNP közös jelöltjei. A jegyző is
hivatalában maradt.