Fotó: S.L.
Az időzítés nem lehetett véletlen, hiszen egybeesett a parlamentben, éppen a
KDNP javaslatára megtartott, demográfiai kérdéseket taglaló vitával. Semjén egy
kormányzati előterjesztés fedlapját mutatta meg a sajtó képviselőinek, amely a
felirat tanúsága szerint a Magyar Köztársaság migrációs stratégiájának részét
képezi. A pártelnök szerint az anyag arra tesz javaslatot, hogy a magyar
demográfiai problémák megoldására Ázsia válságövezeteiből telepítsenek be
milliós tömegeket Magyarországra. Állítólag még az akcióhoz szükséges uniós
források is fellelhetők az elcsent dokumentumban, amely minden tizedik magyar
helyére egy ázsiai munkásembert képzel el.
Mivel Semjén, a „sárga rémet” vázoló elnök, Petrétei miniszter urat jelölte meg
forrásként, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium megpróbálta tompítani a
kínos ügy élét. A dokumentum létét nem volt miért tagadni, ezért inkább
nyilatkozatban magyarázták el, hogy a Migrációs Stratégiáról még nem született
döntés, ráadásul a kormányzatnak esze ágában sincs külföldi bevándorlókat
tömegesen betelepíteni. Arról van szó csupán, hogy az unió reális veszélyként
számol egy dömpingszerű ázsiai bevándorlással, és minden tagállamot figyelmeztet
az előkészületekre, illetve pénzügyi alapot hoz létre az EU-n kívüli országok
állampolgárainak integrációja érdekében.
„Tömjén hazugságokat mondott” – reagálta le a helyzetet Mesterházy Attila. Az
MSZP frakcióvezető-helyettese is úgy látja, hogy egy helyzetértékeléssel állunk
csupán szemben, amely számol azzal, hogy az életszínvonal növekedésével
Magyarország akár ázsiai bevándorlók célországává is válhat. Harrach Péter
szintén olvasta az anyagot, ám Mesterházyhoz hasonlóan kiemeli, hogy mindez
tendenciaként, a milliós nagyságrendű ázsiai munkaerőmozgással összefüggésben
kerül említésre. „Tény, hogy elméletben a komoly demográfusok mindegyike számol
egy ilyen lehetőséggel, és ha egyszer mégis foglalkoznunk kéne a kérdéssel,
akkor mondjuk egy csángó betelepülés szimpatikusabban hangzana” – mondta el a
Heteknek a KDNP alelnöke, aki a jelenleg hazánkban tartózkodó kínai és vietnami
népesség esetében is az asszimilációs hajlandóság hiányát említi.
A kormány, ha a tömeges betelepítésben nem is gondolkozik, az ázsiai üzleti
partnerek menetrendszerinti járatait azért elkalauzolja az ország különböző
régióiba. A kínaiak legutóbb a taszári bázis felkutatásától kaptak röhögő
görcsöt, viszont a tenger közelsége és a sztrádák hálózata miatt Zala megye
állítólag még alkuk tárgyát képezheti...