Kezdjük az elején. Az akció nem volt polgári engedetlenség, hanem jogállami
érvekkel védhetetlen önkényeskedés és szándékos törvénysértés, amelynek során a
képviselők visszaéltek azzal a helyzettel, hogy mentelmi joguk miatt a rendőrök
máshogyan kezelték őket, mint bármely más állampolgárt. A polgári
engedetlenségnek ugyan nincsen pontos jogi fogalma, és kétségtelenül mindig
valamilyen fokú törvénysértéssel jár, de általában akkor beszélnek erről, ha az
engedetlenségben részt vevők céljának eléréséhez nem áll rendelkezésre törvényes
eszköz. Így például polgári engedetlenséget követtek el azok a Radikális Párthoz
tartozó olasz képviselők, akik a könnyű drogok legalizálását nem tudták elérni a
törvényhozásban, és ez ellen tiltakozva marihuánát osztogattak az utcán.
Ugyancsak ebbe a kategóriába tartozik a Greenpeace környezetvédő szervezet
néhány akciója. A magyar hagyományban a kommunizmus idején a kötelező katonai
szolgálatot megtagadó vallásos emberek akcióját lehet polgári engedetlenségnek
nevezni.
A Fidesz által szervezett happeningnek mindehhez semmi köze. Az október 23-a óta
elkerített területet a rendőrség a rendőrségi törvényre hivatkozva személy- és
létesítménybiztosítási intézkedéssel zárta le. A törvény szerint ez ellen az
intézkedés ellen panasznak van helye az intézkedő rendőri szervnél, jelen
esetben a BRFK-nál, amely tizenöt napon belül bírálja azt el. Amennyiben az
intézkedő elutasítja a panaszt, döntése ellen a feletteséhez, vagyis az ORFK-hoz
lehet fordulni. Ha itt is elutasítják, akkor ez ellen a döntés ellen a
közigazgatási bírósághoz lehet fordulni, amely kimondja a végső döntést. A
bíróság előtt a rendőrségnek bizonyítania kell, hogy az intézkedése törvényes,
szükséges és arányos.
Ezt a szabályozást az Országgyűlés 1994-ben, tizenhárom éve fogadta el, és az
akkori kormány, valamint annak igazságügy-minisztere alkotmányosan nem talált
benne kifogásolnivalót. A törvény benyújtásakor az igazságügy-minisztert Balsai
Istvánnak hívták.
A rendőrségi törvény szerint bárki, akit a rendőrségi intézkedés érint, élhet
panaszjogával, tehát október 23-a óta bármely Fidesz-képviselő, aki úgy érzi,
hogy őt az intézkedés korlátozza például a közlekedésben, megtehette volna ezt.
Ha megtették volna, mára már bíróság dönthetett volna az ügyben. Ezen kívül a
gyülekezési törvény alapján is joga van bárkinek, aki a Kossuth téren a
gyülekezési jog körébe tartozó rendezvényt akar tartani, hogy amennyiben ezt a
rendőrség nem engedélyezi, akkor a rendőrség döntése ellen bírósághoz forduljon.
Ebben az esetben a bíróság három napon belül – szükség szerint a felek
meghallgatása alapján – dönt.
Az ügyben a kormányt annyiban terheli mulasztás, amennyiben a nyilvánosság előtt
nem tette világossá, hogy milyen okból tartja fontosnak a tér lezárását. Ezt
végül február 7-én némileg késve megtette. Ugyanakkor ezt a nyilatkozatot a
Fidesz képviselői mintegy fél tucat parlamentáris eszközzel bármikor
kikényszeríthették volna. Ha valóban a jogvédelem és a tisztázás lett volna a
céljuk.