„Áldás, békesség” – köszöntik egymást a nézők David Irving előadása előtt. A
keresztény köszöntés egyáltalán nem olyan furcsa, ha alaposabban szemügyre
vesszük a helyszínt: a Hazatérés temploma alatti Szabó Dezső Katakomba
Színházban vagyunk. A bejáratnál többek között a helyi református lelkész,
ifjabb Hegedűs Lóránt várja a korosodó történészt. Várni pedig sokat kell: késik
az angol tolmács, így végül az a fura helyzet áll elő, hogy az angol szerző
német nyelven ajánlja a Hitlert és cinkosait mentegető, Nürnberg – Az utolsó
csata címet viselő új kötetét közönsége figyelmébe.
Irvingnek egyébként még börtönben kellene ülnie. A bécsi bíróság tavaly
februárban ítélte három év letöltendő szabadságvesztésre az írót, mivel 1989-ben
két ausztriai rendezvényen is kétségbe vonta az auschwitzi gázkamrák létezését.
Végül alig tíz hónapnyi „hűsölés” után a bécsi tartományi legfelsőbb bíróság úgy
határozott: tekintettel a bűncselekmény elkövetésének távoli időpontjára, három
évi próbaidőre bocsátja, és feltételesen szabadlábra helyezi az elítéltet.
Szabadulását követően a férfit kitoloncolták Ausztriából.
A főként idősekből és egy-két szkinhedből álló száz-százötven fős közönség
folyamatosan azt találgatja, ki lehet soraikban a kommunista ügynök. A másik
nagy téma természetesen március 15.: szervezkedés, készülődés, meghívások,
telefonszámcsere. Ifj. Hegedűs röplapjait százasával viheti el, aki ki tudja
osztani ismerősei körében: „A jogtipró karhatalom által 2006. október 23-án
fogságban tartott keresztyén gyülekezet” melletti szolidaritási istentiszteletre
várják árpádsávos zászlóval, címeres pajzsokkal a hazafiakat. A jelszó: „Isten
igéje nincs bilincsbe verve”.
Lassan feltalál a színpadra a nemsokára nyolcadik ikszét megkezdő Irving.
„Ittlétem miatt fenyegetés érte a színházat, ezt a kockázatot nem tudom
vállalni, ezért csak az előszóról fogok beszélni” – szögezi le ékes germán
nyelven rögtön az elején. Majd húsz percben elmondja, hogy hány gyereke
született, melyikük hol él, és egyéb érdekességeket életútjáról. A rövid beszéd
végén Irving azért hálálkodik, hogy hazánkba még mindig beengedik. Jogos a
hálálkodás, hiszen a történészt már Németországból, Ausztriából,
Franciaországból, Olaszországból és Ausztráliából is kitiltották. A közönség
tapsol, de az arcokon látszik: nem ezért jöttek. „Rövid volt és lapos, –
összegzik az élményt a kifelé haladó szkinhedek.
2007. 03. 17. (XI/11)
