„Öömmel jelenthetem, hogy épül az ország. Hittel, imádsággal és munkával épül
az ország” – kezdte kissé patetikusan a találkozót levezető hölgy a majsai
művelődési házban összegyűlt 500 fős közönség előtt. Mint kiderült, konkrétan
arra célzott, hogy Böjte Csaba dévai ferences szerzetes elkezdte az Élet Háza
építését, Budapesten pedig megindult az Élő Rózsafüzér elnevezésű „imádságos
zarándoklat”. A szellemi vonatkozások persze a helyszínen sem szorultak
háttérbe: a Himnusz eléneklése előtt az összegyűltek elimádkozták a Miatyánkot.
Ezt követően a fórum néhány szervezője, illetve az egykori lakitelki találkozó
több résztvevője szólalt fel, a kormányt és egyben az MDF-et is bírálva (A
Nemzeti Fórumot másfél éve a demokrata fórumból kizárt, illetve kivált
politikusok alapították.) Véleményüket Lezsák Sándor foglalta össze, amikor úgy
fogalmazott: nemzetgyilkossági kísérlet és ország-rombolás zajlik, ezért a
nemzeti oldalnak össze kell fognia, hogy legyőzze az „iszonyatos túlerőt”. A
politikus szerint a kormány nemzetgyilkosságot kísérel meg azzal, hogy
családpolitika helyett külföldiek betelepítésében gondolkodik, ellenzi a kettős
állampolgárságot, nem tiltja a művi meddővé tételt, de bátorít a könnyűdrogok
fogyasztására. Lezsák országrombolásnak nevezte az önkormányzatok és az
egészségügyi rendszer „tönkretételét”, illetve az iskolabezárásokat és
-összevonásokat. Mindezt előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, különös
kegyetlenséggel és aljas indokból teszi a kormány – fogalmazott Lezsák, aki
szerint a megtévesztett választóknak rá kell ébredniük, hogy itt nem politikai
szembenállásról, hanem a jó és a rossz harcáról van szó. Az „összetartásra”
meghívást kaptak a Fidesz és a párttal szövetséget kötött politikai szervezetek
prominensei is. Felszólalt többek között Harrach Péter, a Kereszténydemokrata
Néppárt alelnöke, Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, Turi-Kovács Béla, a
Kisgazda Polgári Szövetség elnöke, de tiszteletét tette Duray Miklós szlovákiai
magyar politikus és Csoóri Sándor író is. A meghirdetett programmal ellentétben
ugyanakkor nem jött el a rendezvényre Tőkés László református püspök.
A legnagyobb várakozás Orbán Viktor beszédét előzte meg. A Fidesz-elnök nem
okozott csalódást. „Magyarországon ma az számít sikernek, ha valaki minél jobban
ki tudja zsákmányolni saját magát, ha olyan karriert épít, amely nem tűri a
családalapítást, nem engedi a szabadidőt. Ki kell mondanunk: az önzés és
kíméletlenség elhatalmasodása nem siker, hanem kudarc” – mondta Orbán. Szerinte
ezért a felfogásért a jelenlegi hatalom felelős, amely azt igyekszik
bizonyítani, hogy „a szabad piac és a verseny az élet minden területén
kívánatos, sőt egyedül a verseny kínál megoldást mindenre”. Eközben magyarok
milliói számára a rendszerváltás nem a szabadságot, hanem a kiszolgáltatottságot
eredményezte – tette hozzá, majd azzal toldotta meg, hogy: „a piac
mindenhatóságát hirdető politika kiváltságokat követel saját magának, de
semmilyen felelősséget nem vállal, mindent az egyes emberekre hárít”.
Hangsúlyozta: a piac csak materiális érdekekben, haszonban gondolkodik, nem
tudja értelmezni az olyan emberi értékeket, mint például az áldozatvállalás.
Ezért – érvelt a pártelnök – a piaci dogma végzetesen meggyengíti
Magyarországot. Megítélése szerint a sikerhez nemcsak a politikai ellenfeleket,
hanem ezt a dogmát is le kell győzni.
A találkozó a kiskunmajsai 56-os kápolnánál ért véget, ahol Pongrátz Gergely
lelki üdvéért celebrált misét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. A
szertartáson részt vettek a Gój Motoros Egyesület tagjai is, akiket a budapesti,
kormányellenes utcai zavargások alkalmával ismerhetett meg a nagyközönség. A
magyar és árpádsávos zászlókkal felszerelkezett csoportot személyesen Lezsák
Sándor fogadta. n