Erélytelenség, majd agresszivitás az őszi rendzavarások idején; móri fiaskó;
bankrablás után százezreket zsebredugó helyszínelő; üzletelő közlekedésiek; nemi
erőszak, illetve – legújabban – emberrablás gyanújába keveredett rendőrök; az
elmúlt hónapok nagy nyilvánosságot kapott rendőrbotrányai. A legnagyobb
felháborodást E. Zsanett ügye váltotta ki, aki állítja, hogy egy igazoltatás
során az intézkedő rendőrök megerőszakolták. Az esetre reagálva a hétvégén
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megvált Bene László országos és Gergényi Péter
budapesti rendőrfőkapitánytól, továbbá „meghallgatásra talált” Petrétei József
igazságügyi és rendészeti miniszternek, illetve Dobozi Józsefnek,
a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetőjének felmentési kérelme is. A
távozókat a hét elején követte Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal
főigazgatója is, aki a hivatalt az utóbbi időben ért „jogos kritikák” miatt
kérte felmentését. Gyurcsány a Parlamentben azzal indokolta az általa
felkészült, jó szakembernek nevezett vezetők menesztését, hogy „elfogyott
körülöttük a levegő”.
A közvélemény felháborodása ellenére a döntés váratlanul érte az MSZP
vezérkarát. A „hirtelen felindulásból elkövetett lefejezés” helyett meghatározó
szocialista politikusok egy átgondoltabb váltást tartottak volna szükségesnek,
amelyben több forgatókönyvet is kellett volna gyártani a „hogyan tovább”-ra
vonatkozóan.
A történtek kapcsán az ellenzék szónokai ismét Gyurcsány személyes felelősségét
firtatták. „Aggasztó a rendőrség állapota, rendet kell rakni. Nem lehet
megkerülni a politikai felelősség kérdését, hiszen a fejétől bűzlik a hal” –
fogalmazott például Orbán Viktor. A kormányfő ugyanakkor éppen az ellenzéket
marasztalta el. Szerinte ha egy testületet hónapokig azzal ostoroznak, hogy nem
a hazáját szolgálja, akkor nem csoda, hogy meginog.
A politikai vitáktól függetlenül kétségtelen, hogy a rendőrség sok tekintetben
válságban van – mondják egybehangzóan a lapunknak nyilatkozó szakemberek.
Finszter Géza kriminológus szerint a botrányok csak tüneti jelek, olyanok, mint
a láz: jelzik, hogy rossz állapotban van a szervezet.
A közvélemény leggyakrabban a korrupcióval találkozik – ami valóban jelentős:
egy korábbi tanulmány szerint a közlekedési rendőrök 40 százaléka érintett –, de
vannak a működést mélyebben befolyásoló problémák is.
A kriminológus szerint ezek három területen nyilvánulnak meg. Az egyik az
erőszak. „A hivatali bántalmazások mellett az őszi események is mutatják, hogy
nincs minden rendben: láthattunk a tehetetlenségtől kezdve a szadista
agresszióig mindent a rendőrség részéről” – mutatott rá Finszter. A következő
terület a titokkezelés, amely belterjesen működik, és sok esetben nem a
felderítésre, hanem a szervezet belső bajainak eltitkolására szolgál. „Egy
általam írt tankönyvhöz éveken keresztül nem kaptam információkat arról, hogy
miként működik nálunk a titkos felderítés. Végül amerikai példákat kellett
felhasználnom. Így miként magyarázzam meg a rendőrhallgatóknak, hogy a titkos
felderítésről nem egy sajátos boszorkánykonyhaként kell gondolkozniuk?” – teszi
fel a költői kérdést a szakértő, aki a harmadik problémás területnek a merev
hierarchiát tartja. A tekintélyelvű működésben ugyanis a parancs könnyen a
jogszabályok elé kerülhet.
Finszter Géza érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a rendőrképzés során jól
működő pszichológiai szűrőn mennek át a jelentkezők, és menet közben is
színvonalas etikaoktatás zajlik. „Régi kérdés, hogy mitől lesz egy rendőr
erkölcsös. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a szakmai képzés jól működik,
akkor a tanulók vérébe ivódik a jogállamiság és a törvények tisztelete.
Németországban a náci fordulatot követően tömeges személycserére került sor a
rendőrségnél: a régi, jól képzett vezetők a nácik számára használhatatlannak
bizonyultak” – magyarázta Finszter. Szerinte a változást nem
reformtervezetekkel, hanem a jelenlegi állapot felmérésével kellene kezdeni,
vagyis át kell világítani a rendőrséget.
„Évente ezer-ezernégyszáz feljelentést tesznek rendőrök ellen hivatalos
eljárásban elkövetett bántalmazás, kényszervallatás, illetve jogellenes fogva
tartás miatt. A feljelentések egyharmadának esetében az illetékes ügyészségi
nyomozóhivatalok megtagadják a nyomozást, a megkezdett nyomozások
hetven-nyolcvan százalékát pedig megszüntetik. Így a vádemelésig az ügyek alig
tíz százaléka jut el” – mondta Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság alapító
elnöke. Tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a valóságban megtörtént esetek
döntő többségében a sértettek nem is tesznek feljelentést. Ha mégis, a
rendőrségi vezetők „összezárnak”, és igyekeznek megakadályozni az ügy
tisztázását. „Politikai és rendőrségi oldalról is hallhattunk már olyan
kijelentéseket, miszerint természetes, hogy a rendőrök nem fognak a bajtársaik
ellen vallani adott ügyekben. Többek között ezért is alakulhatott ki az az érzés
az állomány tagjaiban, hogy az általuk elkövetett jogsértéseknek soha nem lesz
következménye” – fogalmazott a jogvédő, aki egy beszédes példát is mondott
minderre.
Évekkel ezelőtt egy kisvárosban egy idős férfi az esti órákban leült az áruház
lépcsőjére, maga mellé támasztva a kerékpárját. Az arra sétáló polgárőr azt
gondolva, hogy a bicikli lopott, értesítette a rendőröket, akik az intézkedés
során el akarták venni a kerékpárt a férfitől. Mivel a férfi nem akarta átadni,
az egyenruhások szó szerint kicsavarták a kezéből a kormányt, közben
kificamították a hüvelykujját, amelyet később műtéttel sem sikerült teljesen
helyrehozni.
A sértettet a rendőrkapitányságon összeverték, majd elvitték a helybeli
ügyeletes orvoshoz, aki a rendőrök jelenlétében csak annyit állapított meg, hogy
a férfi kezét a bilincs felhorzsolta. Másnap a rendelőintézet orvosa nyolc-tíz
sérülésről készített látleletet. A megyei főügyészség megtagadta a nyomozást – a
Helsinki Bizottság közbelépése nyomán azonban a Legfőbb Ügyészség elrendelte az
ügy kivizsgálását. A több évig húzódó per végén a bíró bizonyítottság hiányában
felmentette a rendőröket a vád alól. Ebben jelentős szerepe volt az igazságügyi
orvosszakértő véleményének, aki állította, hogy a sérülések attól is
keletkezhettek, hogy az illető leesett a bicikliről. Az ügyész fellebbezett, de
a megyei főügyészség a fellebbezés visszavonására kötelezte. A történet azonban
még nem ért véget: a felmentett rendőrök egymillió forintra perelték azt a
napilapot, amely a vádirat alapján írt az esetről. A bíróság első fokon
elutasította a keresetüket, ám a másodfokú ítélet még nem született meg.
Egyébként az Emberi Jogok Európai Bírósága, amely Strasbourgban működik, már
kétszer marasztalta el Magyarországot, mert az ügyészségi nyomozóhivatalok nem a
kellő alapossággal vizsgálták ki az ehhez hasonló bántalmazási ügyeket.
Kőszeg Ferenc szerint alapvető gond, hogy a magyar rendőrség katonai
szervezetként működik. „Ez egész Európában példátlan, az uniós csatlakozás előtt
még Romániában és Bulgáriában is megszüntették a rendőrök katonai jogállását. A
katonai rendszer merev hierarchiájában az állomány tagjai hajlamosak inkább a
feletteseik utasításainak, mintsem a jogszabályoknak alárendelni munkájukat” –
fogalmazott a jogvédő. Hozzátette: ez a szellemiség nem pártállami, hanem nyilas
örökség. A német megszállás idején ugyanis Jaross Andor, a később háborús
bűnösként kivégzett belügyminiszter minősítette katonai szervezetté a
rendőrséget. Ezen a rendszerváltást követően Horváth Balázs, az Antall-kormány
belügyminisztere próbált változtatni, ám a rendőrszakszervezet beadványa nyomán
az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a miniszteri rendelet nem elegendő,
a jogállást csak törvénnyel lehet módosítani. Változás azóta sem történt, sőt a
Horn-kormány idején elfogadott szolgálati törvény bebetonozta a katonai
jogállást.
„A rendőrség nem attól lesz erős és jól működő, hogy katonai rendszerben
működik, hanem attól, hogy közbizalom övezi, és a közigazgatás részeként együtt
tud működni a társadalommal” – teszi hozzá mindehhez Szikinger István
büntetőjogász. A tekintélyelven működő testületbe szerinte is kódolva vannak a
jogsértések. „Jellemző példa, hogy házkutatásokat arra való hivatkozással
hajtanak végre, hogy bűncselekményből származó tárgyat keresnek. A jogszabály
szerint viszont pontosan meg kell mondani, mit keresnek” – mondta Szikinger, aki
hangsúlyozta, hogy el kell dönteni, hogy egy testületben az emberek vagy a
törvények uralma érvényesül. A büntetőjogász jelentős problémának látja azt is,
hogy a rendvédelmi szervek vezetői nem érdekeltek a változásban, és ezt
érdekérvényesítő erejüknél fogva eddig rendre meg is tudták akadályozni. „Évek
óta nyilvánvaló, hogy probléma van a rendőrség morális állapotával. Sokatmondó
jelenség, hogy a megerőszakolt lány esetében még csak gyanúsítottakról
beszélhetünk, a közvélemény máris a rendőrök ellen fordult” – fogalmazott
Doszpot Péter, a BRFK egykori életvédelmi osztályvezetője. Az alapprobléma
szerinte is az, hogy a rendőrség nem munkahelyként, hanem katonai szervezetként
működik, ahol a parancsnok elvárása vagy hangulata esetenként nagyobb súllyal
esik latba, mint a jogszabályi keretek. Doszpot szerint generáció- és
szemléletváltásra, valamint a szakmaiság erősítésére lenne szükség az érdemi
változásokhoz. Hozzátette: ebbe bele kell tartozzon az is, hogy
karrierlehetőség, vagyis életpálya álljon a felszerelő rendőrök előtt.
(Hack Péter írása a témában:
Rendőrbalhék)
2007. 05. 25. (XI/21)
