Tarsoly Csaba, Erdő Péter, Béres József és Molnár József
Fotó: Somorjai László
A hivatalos indoklás szerint „a minőségi bortermelés elkötelezett támogatása
és a kulturált borfogyasztás terjesztése” a célja annak a kezdeményezésnek,
melyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken mutatott be a
nagyközönségnek. Az új elképzelés lényege, hogy egy új márkanévvel, a Vinum
Primatisszal látják el azokat a borokat, melyek megfelelnek a borrend minőségi
követelményeinek, így biztosítva a vásárlókat arról, hogy az általuk fogyasztott
bor olyan, mint a „prímás bora” – ez ugyanis a márkanév jelentése. A
sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a borászati tevékenység anyagi részéről
egy – szintén most alakult – cég, a Vinum Primatis Zrt. gondoskodik majd,
melyben fele-fele arányban tulajdonos a Mátyás-templom Kulturális Központja és a
Tarsoly Csaba által jegyzett Questor Zrt.
A Prímási Borrendbe Erdő tizenkét rendes tagot hívott meg. Érdekes módon a
listán szerepel Magyarország két leggazdagabb embere, Csányi Sándor, az OTP
elnök-vezérigazgatója, valamint Demján Sándor, a TriGránit Zrt. elnöke; de
rajtuk kívül is akadnak hazai pénzemberek és közéleti méltóságok: Béres József,
a Béres Zrt. elnöke, Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Kovács Árpád,
az Állami Számvevőszék elnöke, valamint Vizi. E. Szilveszter, a Magyar
Tudományos Akadémia elnöke is a meghívott tagok között van. Utóbbival egyébként
nem csak itt találkozhatott a bíboros: a hét elején Erdő Pétert sokak szerint
szokatlan gyorsasággal az Akadémia levelező tagjává választották. Bár a
„meghívott tagoknak” a rendhez fűződő viszonya még nem minden esetben
tisztázott, lapunk információi szerint szóban már valamennyi érintett
beleegyezett tagságába, csupán az alapító okirat aláírása várat még magára.
„A bíboros úr egy olyan típusú társadalmi szervezetet akart létrehozni, amely
nemcsak a borászatot, hanem a kultúra mindazon területeit is eléri, melyek a
borászattal valamilyen kapcsolatban állnak” – mondta el a Heteknek Molnár Lajos,
a Vinum Primatis Zrt. vezérigazgatója, példaként felhozva az irodalmat és a
szőlőművelést. A cég tevékenységével kapcsolatban a vezérigazgató azt emelte ki,
hogy a húszmillió forintos alaptőkével indított vállalkozás legfőbb feladata
lesz a rend minőségi rostáján átjutott borokat felvásárolni, és „hazánk
kiemelkedő borüzleteiben és éttermeiben továbbértékesíteni azt a vásárlók felé”.
Erdő már pénteken jelezte, hogy a folyamat két bor esetében már el is érte
célját: a Béres Szőlőbirtok által jegyzett 2003-as évjáratú Tokaji 6 puttonyos
Aszú és Vincze Béla 2000-es Egri Cabernet Franc-ja már el is nyerte tetszésüket,
ezek máris „viselhetik a megtisztelő címet”. Hamarosan valószínűleg újabb hazai
sikertermékeken is a Vinum Primatis-embléma díszeleghet. Molnár Lajos szerint a
következő években még nem, három-öt éven belül viszont célegyenesbe kerülhet a
márka. Ekkor a tervek szerint a forgalmazott palackok száma az évenkénti
hatvanezret is elérheti. Az így befolyt összeg egy részét az igazgató szerint a
borrend támogatására fordítják, „hiszen társadalmi szervezetről lévén szó, a
működtetését a zrt. végzi majd”.
A két, már kvalifikált bor pincészete közül az egyikben kérdésünkre
megerősítették, hogy az adott borfajtából a Vinum Primatis Zrt. már felvásárolta
a teljes évi készletüket. A borrend alapítói most további borok „átcímkézésére”
készülnek: sajtókiadványukban Szent Orbánhoz imádkozva kérik az elmúlt évek
legjobb minőségű boraival rendelkező borászait, hogy Szent Orbán napján mutassák
be termékeiket a rendnek.