A Fidesz nőtagozatának tüntetése a REBISZ előtt
Fotók: Vörös Szilárd
A rendőri vezetés „lefejezését” kiváltó ügyet érthető módon rendkívüli
érdeklődés kíséri. Informálisan politikusok és az ügyet „belülről” is ismerők
úgy vélekednek: nem lehet eldönteni, hogy a hölgy áldozat vagy beteges hazudozó.
Zsanett lapunknak nyilatkozó ismerőse ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon
meglepődne, ha a lány hazudott volna. Elmondása szerint találkozásaik alkalmával
Zsanett mindig meggyötörtnek tűnt, és rengeteget sírt. Az illető szerint
megdöbbentő, hogy mennyi fél- vagy téves információ lát napvilágot az eljárással
kapcsolatban.
Az egyik bulvárlapban vezető hír volt például – annak ellenére, hogy ez inkább a
sértett hitelességét, mintsem a konkrét eljárást érinti –, hogy Zsanett lopott
az előző munkahelyéről. Tuza Péter, a hölgy jogi képviselője erre reagálva
elmondta, januárban védence valóban kapott egy levelet, mely szerint csaknem
ötszázezer forintot tulajdonított el annak a bizsuboltnak a kasszájából, ahol
dolgozott. Akkor ügyvédjén keresztül a lány ezt levélben cáfolta, az ügy
annyiban is maradt – egészen mostanáig. Ugyanez a bulvárlap – szerkesztőségi,
vagyis nem egy konkrét újságíró által szignált cikkében – azt is állította: a
Nemzetbiztonsági Hivatal akarta hallgatásra bírni Zsanettet, aki ezért
jelentkezett csak három nap elteltével a rendőrségen. Tuza ügyvéd ugyanakkor
állítja, hivatalos papírjuk van arról, hogy a hölgy még a történtek reggelén
feljelentést tett. Mindeközben az újságok és tévéstábok egymást taposták, hogy
interjút készíthessenek Zsanettel. Az árfolyam milliós nagyságrendűre nőtt, a
beszélgetésre a fiatal lány mégsem vállalkozott. Végül a sértettet el kellett
otthonról költöztetni az őt érő újságírói zaklatások miatt.
A nyilvánosságra került információk megbízhatóságára jellemző, hogy a múlt héten
még a „hétvégére várt” DNS-vizsgálatról „kiderült”, az több hónapot is igénybe
vehet, és egyébként sem perdöntő erejű bizonyíték. Ugyanígy a rendőrautókba
szerelt GPS-hez is nagy reményeket fűzött Magyar György, az egyik gyanúsított
ügyvédje, ám később az is napvilágot látott, hogy a járművekben nincs ilyen
eszköz. A legújabb – ezúttal a rendőrök vallomását megkérdőjelező – értesülés
szerint mobiltelefonjaik cellainformációi arról árulkodnak, hogy a gyanúsítottak
az ominózus hajnalon nem a XIII. kerület, vagyis a lány lakása felé, hanem a IX.
kerület irányába indultak el.
Magyar György lapunknak azt mondta, hiba lenne messzemenő következtetéseket
levonni a nyilvánosságra került mobilcella-információkkal kapcsolatban. Mint
magyarázta, védence és annak társa – akik a Múzeum körút és a Bródy Sándor utca
sarkán gyalogosan teljesítettek szolgálatot – öt óra után, a szolgálat
végeztével értesítették a csoportvezetőjüket, aki a kapitányságról értük jött
autóval. Miután beszálltak, észrevettek egy szabálytalanul kanyarodó járművet,
amelyet követni kezdtek, majd megállították, és a sofőrt figyelmeztetésben
részesítették. Az intézkedés során valóban a IX. kerület felé indultak el, ezért
rögzíthette ezt a mobiltelefonjuk. Ezt követően az Astoriánál posztoló másik két
rendőr felé vették az útjukat, hogy őket is felvegyék. Amikor odaértek,
kollégáik egy hölgyet igazoltattak – ő volt a későbbi állítólagos sértett –,
mert bizonytalanul haladt a járművével. Az igazoltató járőrök az érkező
kollégákat tájékoztatták, hogy mivel a hölgynél nincsenek iratok, haza kellene
kísérni. A gyanúsítottak állítása szerint ez meg is történt: egyikük a lány
kocsijába ült, másikuk a rendőrautóba, majd elindultak a XIII. kerület felé.
„Örülnénk, ha az ügy minden szereplőjének a mobiltelefonjáról lehívnák a
cellainformációkat, ugyanis ebből kirajzolódna, hogy pontosan milyen útvonalon
közlekedtek azon az éjszakán három és hat óra között” – jelentette ki Magyar
György, hozzátéve, hogy álláspontja szerint ez éppen a rendőrök vallomásait
támasztaná alá. Úgy látja, meglehetősen életszerűtlen az is, hogy a sértett nem
tudja megmutatni, hol történt vele a bűncselekmény – márpedig Zsanett ezt a mai
napig nem tette meg. Kérdésünkre a védő elmondta: vannak még olyan információk,
amelyek a gyanúsítottak vallomásait erősítik, de részleteket nem kívánt
említeni.
Egy kiszivárogtatott (nem hiteles) pszichológusi jelentés szerint nem életszerű
a lány vallomása, míg egy „ellenérdekelt” hír szerint két rendőr az ígérete
ellenére sem vállalja a poligráfos vizsgálatot.