– Az, hogy sajnos bekövetkezett, amire számítani lehetett. Bizonyos jelek
utaltak rá, hogy „rajta vannak”, kapott fenyegetéseket telefonon is, e-mailben
is, és feltörték az autóját. Folyamatosan figyelniük kellett a mozgását, másképp
nem történhetett volna meg az elrablás és a verés. Szerintem meg akarták ölni,
csak az ütlegelések miatti belső hasi vérzése miatt nem érezték a pulzusát, és
azt hitték, már halott. Egykori nyomozóként egészen biztos vagyok ebben.
Eltűnt a nyilvánosság elől az olajügyek után, ezért kézen-fekvő a kérdés:
önnel mi van?
– Szélmalomharcot vívok, mint Cervantes hőse. Akármibe fogok bele, akármihez
adom a nevem: kihasználnak és félretesznek. Annak idején szembementem a saját
főnökeimmel, megbecsült rendőri vezetőkkel, akik, mint később kiderült, aljas
bűnözők voltak. Semmi mást nem tettem, mint amire felesküdtem: bűnüldöző vagyok
és voltam.
Mi a valóság az olajügyekben?
– Egyszerű a képlet: akik az olajozásban részt vettek, büntetlenül
megúszták, belőlük lett egy hihetetlenül úri, újgazdag réteg. A sameszok, a
végrehajtók kisebb büntetésekkel megúszták, többnyire vasutasokat, volános
sofőröket, éjjeliőröket ítéltek el. A gazdasági szférának a politikára gyakorolt
hatása közismert, a politikának a gazdaságra gyakorolt hatása ugyancsak
közismert. Gyorsan egymásra találtak, pártok, frakciók, politikusok, vállalkozók
egy csapattá kovácsolódtak hamar.
Az olajbizottság tagjai tűzzel-vassal küzdöttek, nem akarták meghallani, amit el
tudtam volna mondani. Ez az olajbizottság egy látványelem volt, hogy elvegye a
dolgok élét.
Mit gondol, kiderül-e valaha az olajügyek összefüggése a politikával?
– Kérem, ez már ki van derítve, csak 85 évre titkosították, hogy az
érintetteknek még az unokájuk se sározódjék be.
2007. 06. 29. (XI/26)
