Fotó: Somorjai László
Ki kit győzött le a koalíciós tárgyalásokon?
– Nem legyőzés történt, hanem kölcsönös meggyőzés. Az SZDSZ legelső
álláspontja tiszta versengő magánbiztosítós rendszer volt, melyből
visszaléptünk, és azt javasoltuk, hogy a belépő magánbiztosítók mellett maradjon
meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A szocialisták sokáig ragaszkodtak
ahhoz, hogy egy biztosító legyen, majd később elfogadhatónak tartották, hogy
regionális pénztárak jöjjenek létre, majd legutóbb, hogy öt-hét országos
szervezet alakuljon. Így jött létre a kompromisszum, egyfaj-ta vegyes modell:
több biztosító lesz, amelyekben az állam többségi tulajdonos.
A liberálisoknak fontos érték volt, hogy az egyén választhasson a biztosítók
között, és legyen verseny az egészségügyben. Miért ne adnánk meg azt a
lehetőséget, hogy végre a biztosítók versenyezzenek értünk és ne mi a
szolgáltatókért. Ettől önmagában már jobb minőséget várunk. Emellett a
kidolgozott modellben ugyancsak hangsúlyos a szolidaritási elem.
Nyilván azért jól esett önnek mint liberális politikusnak, hogy az MSZP
egészségügyi lobbiján „átverekedtek” olyan intézkedéseket, amelyeket ők korábban
kategorikusan kizártak?
– Nézze, mi is elfogadtunk olyan elemeket, amelyeket korábban kategorikusan
kizártunk. Egy kompromisszumban nem szabad, hogy győztesek és vesztesek
legyenek. Mindkét párt érvényesíteni tudta a neki kiemelten fontos értékeket. A
keretszerződés lehetővé teszi, hogy rendkívül kemény munkával őszre megalkossuk
az egészségügyet megújító biztosítási rendszert.
Pár hete még úgy tűnt, éppen e kérdés miatt szakad a koalíció.
– A rendszerváltás óta minden rendszer átalakult, ez volt az egyike, ahol
nem történt meg a valóságos változás. A status quo megváltoztatása, még ha
mindenki tudja, hogy a régi rendszer nem működőképes, mindig konfliktusokkal
jár. Ezer kérdésre kellett választ találni, úgy, hogy mindkét párton belül is
vita zajlott, hogy mi a működőképes megoldás.
Hol érzékelhető az új modellben a hatékonyságjavulás? Mitől lesz jobb Margit
néninek?
– Mert versenyezni fognak a biztosítók érte és jobban odafigyelnek majd rá.
Margit néni nem szokta tudni, hogy ugyan befizetett negyven évig a rendszerbe,
csakhogy most nem abból a „járulékból” működik a rendszer, hanem az ő ellátását
most azok fizetik meg, akik ma dolgoznak. A biztosítók érte versenyezni fognak,
mert őutána több pénzt kapnak, mint utánam.
Ez a fejkvóta azért szükséges, hogy a biztosítók ne „mazsolázzák” ki maguknak a
ritkábban megbetegedő fiatal középosztálybelieket az idősebb, alacsonyabb bérű
társadalmi csoportok vagy az idősek kárára. Ezért nem a járulékunkat, hanem a
fejkvótánkat visszük magunkkal, amit kor, nem és betegségek, illetve területi
elhelyezkedés módosít. Magyarán, ha valaki olyan régióban él, ahol betegebbek az
emberek, ott nagyobb a fejkvóta, ott többet kap a biztosító. Ez az intézkedés
szelekció elkerülése érdekében fontos.
Mivel a biztosítónak érdeke, hogy Margit néni elégedett legyen, mert különben
elmegy egy másik pénztárhoz, ezért javítja a szolgáltatások minőségét. Emellett
az új rendszernek köszönhetően a biztosítók a kórházak felé is erőteljesen
képviselik ügyfeleik érdekeit, ellenőriznek és ösztönzik a fejlesztéseket.
Több mint ezermilliárd forint járulékot fizetünk. Miért nem működött ez eddig
normálisan?
– Az államnak ugyanazzal a kezével kellene adnia, mint amivel ellenőriznie
és saját magát kontrollálnia.
Emiatt nem tudta versenyre kényszeríteni a betegek érdekében az egészségügyi
szolgáltatókat. Fontos, hogy a szolgáltatók, a kórházak is versenyezzenek a
betegekért. Ma a betegek után „darabra” kapják a finanszírozást, függetlenül a
betegek elégedettségétől. Olyan rendszer kell, amelyben minden azért van, hogy a
beteg elégedett legyen.
Miért szállnának be a magánbiztosító társaságok egy ilyen modellbe? Nem
tűnhet kecsegtetőnek számukra, hogy kisebbségi tulajdonosként beszálljanak egy
olyan ágazatba, amelyről évek óta csak rosszat hallani.
– A biztosítóktól azt várjuk a piacra lépéssel, hogy felszabadítják a
rendszerben a hatékonysági tartalékokat. Behoznának egy racionális szemléletet;
jó szervezéssel kiszűrhetőek a felesleges vizsgálatismétlések és az indokolatlan
kórházi befektetések.
Mi lesz, ha nem jelentkeznek a biztosítók? Elég erőteljes a „politikai
kockázat”, hiszen a Fidesz keményen „beüzent” nekik is, hogy ha ők kerülnek újra
a kormányrúdhoz, aminek van esélye, akkor mindent visszacsinálnak.
– Túl szépen fogalmaz. A Fidesz újraállamosítást ígér. Érdekes, a
biztosítási rendszert utoljára az 50-es években államosították a Rákosi-érában.
Éppen ideje lenne a konzervatívoknak elfogadniuk, hogy piacgazdaságban élünk, és
az államszocializmus ideje lejárt.
Független egészségügyi szakértőktől is lehet olvasni olyan véleményeket,
miszerint nem lenne szerencsés az önök modelljét bevezetni.
– Szakértőktől egyaránt olvashat pro és kontra véleményt. Nézze, senki nem
szereti a status quo megsértését. Van egy rosszul működő rendszer, amit
alapjaiban szeretnénk megváltoztatni, szeretnénk, hogy több ellenőrzés legyen,
és sokkal több nyilvánosság. Jelenleg hihetetlen mennyiségű mítosz és titok
veszi körül az egészségügyet.
Például: miért nagy az ellenállás, hogy felkerüljenek a betegeket kódokkal
jelölő várólisták a kórházak honlapjára? Várólisták eddig is voltak, kis
füzetekben vezették valahogy, kívülállónak rejtélyes módon. Lehet, hogy
hálapénzért ezt egyes helyeken átírták? Ezeket a homályokat szeretnénk
felszámolni, például azáltal, hogy az ügyfelek érdekeiért foggal-körömmel
ragaszkodó biztosítóknak fontos lesz, hogy nyilvánosan és ellenőrizhetően
történjen minden az egészségügyben.
Mégis nem biztosabb megoldás, amit Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke mondott
az M1 tévécsatornának „A Szólás szabadsága” című műsorában, miszerint a kanadai
minta jobb lenne: a kasszakulcs az államnál, a rendelők és a kórházak viszont
magántulajdonúak?
– A világban több modell is működik, miként a demokratikus országok között
sincs két ugyanolyan alkotmány. Pokorni úr nyilatkozatával két okból sem értek
egyet. Egyrészt nem tudom követni a Fideszt, hogy a kanadai mintát ajánlják a
magánkórházakkal, miközben népszavazást kezdeményeznek, miszerint Magyarországon
kórházakat vagy működtetésüket ne lehessen magánkézbe adni.
Másrészt tévesen állította, hogy az MSZP–SZDSZ modellje miatt tömegek fognak
pórul járni. A mi modellünk egységes társadalombiztosítás marad, melyben több
pénztár lesz, és mindenki biztosított marad. Nem az amerikai rendszert vezetjük
be, ahol nincs társadalombiztosítás, és ahol mindenki saját maga döntheti el,
hogy akar-e biztosítást kötni. Magyarországon szolidaritás elvű, kötelező
társadalombiztosítás marad.
A kritikusaik szerint talán azért érdemes beszállniuk az üzleti
biztosítóknak, mert garanciát kapnak arra vonatkozóan, hogy nem lesznek
veszteségesek a pénztárak. Tehát megint az állam, azaz az adófizetők állják a
cehhet, ha nem hoz hasznot az üzlet.
– A piacra belépő biztosítónak kell képeznie egy garantáló tőkét, amiből
veszteség esetén feltöltik a hiányt. Világos garanciarendszert alakítunk ki a
működés stabilitására, de ennek nem része a nyereség garantálása. Törvényben
maximált nyeresége csak akkor lehet a biztosítónak, ha jól működik és a
biztosítottak elégedettek.
Mint említette, a hatékonyság növelése a cél. Nyilván, ha egy üzleti
biztosító beszáll egy pénztárba, nagyon fontos lesz számára a
költséghatékonyság. Előfordulhat, hogy az állammal való tárgyalások során
szeretné csökkenteni az alapcsomagot, apró lépésekben, fokozatosan,
szisztematikusan szűkítve a szolgáltatások körét?
– Jelenleg háromszintű csomagrendszer működik. Az alapcsomagban az
életveszély-elhárítás, a járványügy és a közegészségügy, illetve a szülések
tartoznak. Ez mindenkinek jár, befizetéstől függetlenül. Azt is megmondtuk, hogy
mi az, ami nem jár, például extrém sportolóknak nem elég a társadalombiztosítás,
a saját maguk által választott kockázatos sportra kiegészítő biztosítást kell
kötniük, vagy ki kell fizetniük a teljes ellátást. Ami a kettő között van, az a
biztosítási csomag. Különböző eljárási és finanszírozási rendek határozzák meg
miből mennyi és hogyan jár. Minden, ami most jár, az később is bent lesz a
csomagban.
Időről időre felülvizsgálják a csomagot, hiszen az egészségügyi ellátások
protokollja a tudomány fejlődésével változik. A századelőn a tbc-t lázgörcscsel
gyógyították. Mit szólna, ha ma azt mondanánk valakinek, hogy önnek a csomagja
alapján a lázgörcs jár. Nem jár, mert rég kivettük a csomagból.
Mégis ezt a korrekciót kihasználhatják a pénztárak arra, hogy a
költségcsökkentés érdekében átírják a protokollokat?
– Hollandiában mondta egy vegytiszta üzleti biztosító vezetője, hogy soha
nem mernének a szakmai protokollokhoz nyúlni, mert az a legrosszabb reklám lenne
számukra, elterjedne róluk, hogy spórolni akartak a betegeken. Ettől függetlenül
sok mindent felül kell vizsgálni, vannak olyanok eljárások a kórkönyvünkben,
amit már nem nagyon illik csinálni. Nyugaton bevett eljárás, hogy egy infúzióra
nem fektetik be a betegeket a kórházba, hanem otthoni felügyelet mellett végzik
azt.
A költséghatékonyság azáltal is jelentkezik, hogy engedjük a biztosítóknak az
áralkut a kórházakkal. A kórház leszerződhet egy biztosítóval, hogy számára
százötven csípőprotézist bizonyos százalékkal olcsóbban végez.
Az ellenzéki bírálatok szerint olyan hibridrendszert alkottak, amihez
igazából semmi sem hasonlít a világban. Mondhatni, a Tanú című filmből ismert
„magyar narancs” projektre hasonlít a tervük. Szabad-e ismeretlen hatásokkal
bíró modellt bevezetni, amelyet senki nem tesztelt még?
– Igen. Miként van magyar narancs, úgy van német narancs, belga narancs,
svájci narancs. Mindenkinek egy narancsa van. Nincs mit lemásolni. Minden ország
egyedi, ezért egyedi megoldást kell találnunk. Egyébiránt a nemzetközi példákat
alaposan tanulmányoztuk, és a tanulságaikat figyelembe vettük.
Részben váltsunk témát! Egyre több kórházról derül ki, hogy veszteséges, és
félő, hogy csődbe jut. A nehezen érthető terminus technikusra, a
teljesítményvolumen-korlátra (tvk) panaszkodnak az illetékesek. Vidéki
kórházvezetők szerint ezzel kívánják elérni, hogy kórházak szűnjenek meg.
– A teljesítményvolumen-korlát 2004 óta létezik Magyarországon. A kórházak
csődfenyegetettsége sem újkori történet, több évtizedre nyúlik vissza. Mindig
voltak változások a finanszírozási rendszerben, eljárásokban, a tvk összegében,
mértékében. Igen, minden egyes alkalommal alkalmazkodni kellett, de az nem megy
úgy, hogy békésen várunk, majd csak történik valami, majd csak jönnek a
csodálatos napok. Érdekes, hogy vannak a mai rendszerben is nyereséges kórházak.
Ön mennyire empatikus egy vidéki kisvárosi ember félelmével, aki tart attól,
hogy a városi kiskórház megszűnésével kiszolgáltatottabb lesz a helyzete, hiszen
húsz-harminc, olykor ötven kilométert kell utaznia a kórházba?
– Nem az épületek gyógyítanak. Emlékszem, a sajtó tömve volt tavaly évvégén
azokkal az akciókkal, hogy „ez a mi kórházunk”, és: „ne zárják be a kórházat”.
Most pedig sorra kapom a levelet különböző kistelepülésekről, kistérségekből,
melyekben szeretnék átkérni magukat egy másik kórház körzetébe, mert
elégedetlenek a kórházuk szolgáltatási minőségével. Tehát, hogy valahol van egy
kórház, az nem jelenti, hogy ott minden rendben van.
Miként értékeli, hogy orvosok százainak és ápolók ezreinek szűnik meg az
állása a kórházi rendszer reformjának következtében?
– Ezzel párhuzamosan Magyarországon jelentős orvos- és ápoló-munkanélküliség
van. A egészségügyi közlöny tele van álláshelyek hirdetéseivel. Budapesten
négyszer annyi orvos jutott adott nagyságú populációra, mint az ország többi
részén. A minisztérium úgynevezett mobilitási programot dolgozott ki, hogy
segítse például az egyik térségből a másikba átköltöző egészségügyi dolgozók
letelepedését. Több száz érdeklődő jelentkezett a megadott telefonszámra.
De lehet, hogy egy fővárosi orvos nem vidéket, hanem Angliát, Írországot vagy
Svédországot választja, ahol magasabb jövedelemre tehet szert.
– Előnyt jelent egy orvos számára, ha nemzetközi tapasztalatokra tesz szert,
nekem is több kollégám dolgozott külföldön. Az Európai Unióban szabad
munkaerő-áramlás van, tehát senkit sem lehet leláncolni. Idővel visszahozzák a
külföldön megszerzett tudást.
Az a baj, hogy lehet, hogy végleg kint maradnak. Ezáltal egy intelligens,
„húzó” réteget vesztene el Magyarország, hiszen aki orvos szeretne lenni, annak
már gimnáziumban keményen kell tanulnia, majd évekig az egyetemen, utána a
szakvizsgákra. Így is az alacsony fizetések miatt nagy a kísértés a jól képzett,
nyelveket beszélő fiatal orvosok számára, hogy „gazdasági disszidensek”
legyenek.
– Ezért is szükséges az egészségügy finanszírozásának a rendbetétele.
Meggyőződésem, hogy az általunk kidolgozott új modellel a hálapénzkultúra
visszaszorul, és a tényleges teljesítményhez kötődő, átlátható, modern rendszer
belátható időn belül fejlődést és tisztességes béreket eredményez az
egészségügyben.
2007. 07. 05. (XI/27)
