Városmisszió 2007. Budapest, Nyugati tér
Fotó: Somorjai László
Noha a 2001-es népszámláláskor 7,3 millió ember állította magáról, hogy
valamelyik tradicionális keresztény felekezet tagja, a felajánlásra jogosult
adózóknak idén is csak 22 százaléka juttatott adójából valamely hazai egyháznak.
A mostani felajánlások csaknem 90 százalékát a katolikus, a református és az
evangélikus egyház tudhatja magáénak.
Német Lászlónak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának négy válasza
is van arra, miért nem egyezik az egyházi felajánlók aránya tényleges
támogatottságukkal. Megítélése szerint nagyon friss, csupán tíz-éves
intézményről van szó, melyet még nem sikerült kellőképpen tudatosítani a
társadalomban; másfelől a számtalan törvénymódosításnak köszönhetően egyre
kevesebben jogosultak felajánlást tenni; aki mégis jogosult, az a rendszer
komplikáltsága miatt sokszor hibás felajánlást tesz; és végül – mint mondja – a
„nagyság átka”, hogy sokan nem tudják átlátni, mi történik az egyházakra bízott
adóforintokkal.
„Egy komoly embert nem ingathatnak meg a 2001-es népszámlálás adatai, hiszen
nyilvánvaló, hogy azok milyen politikai körülmények között születtek” – fejtette
ki a Heteknek Csepregi András, az Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője
(civilben evangélikus lelkész), aki szerint nem kell csodálkozni azon, hogy
csupán minden ötödik adófizetőnek jutott eszébe egy egyházat támogatni. Olyan
számok tükrében, mint hogy a magyar felnőttek 15 százaléka látogat el legalább
havonta egyszer templomba, vagy hogy a közoktatásban megforduló diákok 29
százaléka vesz részt valamelyik egyház hitoktatásában, egyáltalán nem rossz
arány az a 22 százalék – vallja az egyházügyi referens. Úgy véli, ezek a számok
elég jól megmutatják, hogy Magyarországon a lakosság hányada érzi magáénak
valamely felekezetet. Az pe-dig, hogy a civil szervezetek részére több mint
kétszer annyi felajánlás érkezett, az egyházaknak is azt üzeni, hogy társadalmi
jelenlétük valamivel „meggyőzőbb és hitelesebb” formáját kell kikísérletezniük.
Csepregi szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy sem a pártpolitizálás, sem a
médiajelenlét növelése, sem pedig bizonyos harcos politikai szubkultúrákkal
szövődő szimbiózis nem hozott túl sokat az egyházak konyhájára, ezért
vezetőiknek nem volna szabad tovább halogatni a helyzetükkel való szembenézést.
Ami a harcos szubkultúrákat illeti, nem jött jól a hagyományos keresztény
egyházaknak, hogy éppen az oktatási tárcával zajló financiális egyezkedések
közben lepleződtek le a szélsőjobbal kokettáló beosztottjaik. A Magyar Gárda
zászlószentelési ügye nem hagyhatott bennük mély nyomot, hiszen a látszatra
cseppet sem ügyelve több ingatlanjukat – így például a kecskeméti Piarista
Gimnáziumot, a nyíregyházi Református Gyülekezeti Házat, valamint a miskolci
Lévay József Református Gimnáziumot – is rendelkezésére bocsátották az
országjáró körútra induló keretlegényeknek. Ezek után a szocialista Nyakó István
joggal feszegeti, hogy a református és katolikus egyház mely fórumán hagyták
jóvá az államilag finanszírozott egyházi fenntartású közintézmények ilyen célú
hasznosítását.
„Az elmúlt években az állam és az egyház kapcsolatában a legnagyobb feszültséget
az oktatási intézmények kiegészítő támogatásának a zárszámadásban megjelenő
korrekciója okozta” – tudatta lapunkkal Csepregi András, aki azt is világossá
tette, hogy a konfliktus megoldását egy eddig átláthatatlan terület átláthatóvá
tétele jelentheti. Az oktatási tárca szakpolitikusa elismeri, hogy a
költségvetés szükségszerű szigorításaira adott egyházi válaszok felkészületlenül
érték az államapparátust. Ennek oka az lehet, hogy a rendszerváltás óta még
egyetlen kormány sem vette a fáradságot, hogy pontosan kiszámolja: az egyenlő
finanszírozás elve szerint mennyi kiegészítő támogatás jár az egyházi
iskoláknak. „Amikor legutóbb ismét felmerült, hogy a vatikáni szerződés és az
arra épülő egyéb oktatási megállapodások szellemében mit is kell jelentsen az
egyházak számára juttatandó kiegészítő támogatás, kiderült, hogy nincs pontos
metódusunk, ráadásul az adatszolgáltatás szerkezete sem teszi lehetővé a
tisztánlátást” – vázolta a helyzetet Csepregi, hozzátéve, hogy a kormány saját
magának tartozik egy világos és átlátható megoldás kidolgozásával, hogy
állításait szakmailag is alá tudja támasztani.
2007. 09. 21. (XI/38)
