Állítólag évi 1800 milliárd forint fordul meg az egészségbiztosításban.
Helytálló ez az adat?
– Ezermilliárd a gyógyító-megelőző kassza forgalma, – amiről a mostani
vitákban szó van. Ezen kívül megjelenik 350-400 milliárdnyi magánkiadás: az
állampolgárok saját zsebükből fizetnek a gyógyszerért a patikában, fizetnek
hálapénz formájában, fogászati és egyéb magánorvosi ellátás keretében, valamint
szemüvegekre, gyógyászati segédeszközökre is költenek. Ez utóbbi nem teljes
mértékben biztosítható, de évek során alapját képezheti egy körülbelül 100
milliárdos kiegészítő piacnak. Tehát összességében 1000-1100 milliárd forintról
beszélünk egy néhány éves időtávon belül.
Mihez lehetne hasonlítani ezt az összeget?
– Ez összemérhető a teljes biztosítási piac – gépjármű felelősség-, vagyon-
és életbiztosítások – árbevételével. Rendkívül nagy az új piac, amire
elméletileg beléphetnek a biztosítók, de van egy nagy különbség is: az 1000
milliárd nem igazi biztosítás, inkább a társadalombiztosítás kiszervezésének
nevezném, hiszen nem határozunk meg díjat, nem bírálunk el kockázatot, a
szolgáltatásokat nem mi alakítjuk ki. Ezen a területen nagyon szoros állami
szabályozásban mérsékelt profitelvárásokkal és igen nagy kockázat mellett kell
dolgozni, hiszen a keretrendszer legkisebb változtatása is hatalmas veszteségbe
sodorhatja a befektetőket.
Többek szerint a magyar egészségügy legnagyobb problémája a pénzhiány, ami arra
vezethető vissza, hogy az Állami Biztosító valamikor az államosítás során
elvesztette a vagyonát. Nincs tőkéje, így tőkejövedelme sem, hanem hónapról
hónapra beszedi a pénzt, majd szétosztja.
Ha a magánbiztosítók beszállnának az egészségügybe, ők hoznának plusz pénzt?
Vagy csak arról van szó, hogy a most meglévő pénzt hatékonyabban engednék
felhasználni?
– Az első megállapítással sem értek egyet.
Nem a pénzhiány a fő baj?
– Általános jelenség az egész világon, hogy az egészségügy forrásai
szűkösek, és nem tudják kielégíteni a társadalomnak az egészségüggyel szemben
támasztott igényeit.
A biztosítók hoznak tőkét, ha bekapcsolódnak az egészségügy finanszírozásába, de
nem ezt látom meghatározónak. Az üzleti biztosítók szerepvállalása
kikényszeríthet egy olyan átlátható rendszert, ahol a szolgáltatási szektorba
való befektetés biztonságosabbá válik. A probléma az, hogy jelenleg a privát
tőke csak ott van jelen ezen a piacon, ahol az állammal rendkívül jó kapcsolatot
kialakító vagy jó lobbierejű egészségügyi szolgáltatók az egészségügy bizonyos
szeletében az állammal kötött külön alkuk révén pozíciókat szereztek, és ebből
kiszámítható jövedelmük van. Azt várom, hogy ha lesz megfelelő üzleti környezet,
jól átlátható struktúra, akkor olyan tőke jelenik meg az egészségügyben, ami
most még a kapukon kívül várakozik. Ez a fajta tőkebeáramlás az én becsléseim
szerint évente 100 milliárdos nagyságrendű lehet.
Igaz a megállapítás, miszerint a biztosítókat igazából nem érdekli az
egészségügy állapota vagy az, hogy az emberek egészségesebbek lesznek-e, hanem a
nyereség motiválja őket?
– A biztosítóknak több fajta felelősségük van. A menedzsment tagjai
általában magyar állampolgárok, tehát van állampolgári felelősségük, emellett a
cégük felé is felelősséggel tartoznak. Egyetlen magyarországi biztosító sem
engedheti meg magának, hogy a neve összekapcsolódjon vállalhatatlan
korlátozásokkal és a gyógyítás minőségének további romlásával. Ezek a brandek
sokkal értékesebbek ennél, és a piac többi része sokkal fontosabb. A biztosítók
abban érdekeltek, hogy megfelelő juttatás ellenében a legjobb szolgáltatást
nyújtsák az ügyfeleiknek, és ebben az értelemben a jó szolgáltatás mindenképpen
egészségnyereséget jelent. Kétségtelenül látunk a jelenlegi gyakorlatban
tartalékokat abban, hogy ezt az egészségnyereséget milyen módon érjük el.
Jó nyomon halad a Fidesz a magánbiztosítós modell megtorpedózásához, amikor
azt próbálja kommunikálni a társadalom felé, hogy a biztosító egy profitéhes,
rideg szervezet, amely nem törődik a betegekkel?
– Ezzel az állítással én még nem találkoztam egyik párt részéről sem, és nem
tisztem megítélni, hogy a Fidesz jó nyomon jár-e. A biztosítók racionálisan
működő gazdasági szervezetek, céljuk – mint minden szervezeté –, hogy a
bevételek meghaladják a kiadásokat. Biztosításokat ajánlanak, ebből élnek. A
díjaknak pedig minimum fedezniük kell a károkat és a működés költségeit. Ha a
biztosítók valóban olyan rideg és minden szabályt fölrúgó szervezetek lennének,
mint említette, akkor valószínűleg nem rendelkezne több millió ember
biztosítással Magyarországon. Miért költenének erre, ha nem lenne számukra
előnyös?
Antal László közgazdász szerint azért is jó lenne, ha megjelennének a
magánbiztosítók, mert így lehetne letörni annak a főorvosi elitnek a hatalmát,
melynek a jelenlegi rendszer fenntartása az érdeke. Mit szól ahhoz, hogy egyesek
faltörő kosként képzelnék el a biztosítókat?
– Azzal értek egyet, hogy az egészségügy átalakítása 17 éve késik. Ezt az
átalakítást csak olyan intézkedésekkel lehet megvalósítani, melyek nem a
felszínt karcolgatják, hanem az alapokat érintik: a finanszírozást, a
beteg-irányítást, a szolgáltatást, sőt az orvosok jogállását, az orvosi
hatáskörök kérdését egyaránt. Egyértelműnek látom, hogy a biztosítók
katalizátorai lehetnek ennek a folyamatnak. Egy olyan orvos- és egészségügyi
menedzsmenti szakmai garnitúrával kívánnak megállapodni, mellyel egy nyelvet
beszélnek. Ez egy olyan rendszerben lehetséges, amiből eltűnik a hálapénz,
amiben tisztán vásárolható, garantált tartalommal és árral ellátott
szolgáltatások vannak. Ha egy biztosított megvásárol valamilyen terméket, utána
ezt számonkérheti. A jelenlegi rendszer erre nem alkalmas, hiszen az emberek
hálapénzt fizetnek számos bizonytalan dologért, mint például jóindulat, jobb
elbánásban való hit, bizalom, előnyök az elhelyezésben, ugrás a sorban stb. Ez
nem tiszta üzlet, hiszen ha a beteg nem kapja meg, amit vár, nincs rá garancia,
hogy a hálapénzét visszakapja. A betegek teljesen kiszolgáltatottan próbálnak
lavírozni a rendszerben. Eszközeik az ismeretség és a pénz. Azt gondolom, mind a
kettőt lehet biztosítással pótolni.
Ha ezt önök mint magánbiztosítók keresztül tudják vinni, akkor az OEP, az
állami biztosító miért nem tudta?
– Nem terhelném az OEP-re a felelősséget, ezt mi, a magánbiztosítók sem
tudjuk keresztülvinni akkor, ha alapvetően nem változik néhány szabály az
egészségügyben. De az is igaz, hogy magánbiztosítók nélkül nehéz lenne sikert
elérni.
A következő vádpont az szokott lenni, hogy ezzel a rendszerrel
gazdag-szegény, jó és rossz betegre szakadna a társadalom. Ez hogyan kerülhető
el?
– Eddigi információink szerint a modell úgy fog működni, hogy a beteg
„értéke” nem függ a beszedett járulék mértékétől a biztosító felé: egy
harmincéves férfi Budapesten ugyanannyit ér, ugyanannyi bevételt biztosítanak
utána, ha 25 milliót keres, vagy ha minimálbéren él, esetleg rokkant. Nem a
biztosító gyűjti be a járulékot, hanem az APEH, és aztán az állam azt fejkvóta
formájában újraosztja, ami független a jövedelemtől. A fejkvóta alapja a kor és
a nem, esetleg a lakóhely. De legyen bármilyen a fejkvóta, egy biztosító nem
utasíthat el egyetlen ügyfelet sem. Ha valaki nálunk jelentkezik, akkor
szerződünk vele, és ügyfelünkké válik. Ez, azt gondolom, jó alap arra, hogy
ilyen diszkrimináció ne legyen. Egyébiránt ez nem is volt célja tudomásom
szerint egyik politikai erőnek sem.
Én meg úgy emlékszem, hogy az ellenzők egyik fő érve éppen ez.
– Azt gondolom, ez nincs kódolva a rendszerben. Biztosan állíthatom, hogy a
kötelező társadalombiztosítás területén rövid és középtávon nőni fog az
esélyegyenlőség. Ami jár, az mindenkinek jár. Ami eddig azért járt, mert a beteg
hálapénzt adott, vagy jobb ismeretsége volt, az, hitem szerint, tisztul, és
biztosítási csomagokká válik. Az állampolgár megvásárolhatja ezeket a kiegészítő
szolgáltatásokat, vagy számla ellenében kifizetheti.
Hogyan szüntetnék meg a hálapénzt?
– A hálapénz a magyar egészségügy egyik legnagyobb terhes öröksége. Káros és
megalázó mind a betegnek, mind az orvosnak. Hálapénz alatt általában olyan
pénzforgalmat értünk, melynek nincs már igazán köze a hálához, hiszen az esetek
jelentős részében nem a szolgáltatás igénybevétele után, hanem előtte vagy
közben adják. Megszüntetni csak akkor lehet, ha több ponton alakítjuk át a
rendszert. A beteget érdekeltté tesszük abban, hogy ne adjon: vásárolhasson
legálisan többletszolgáltatást számlára, szolgáltatásgaranciával. A kórházi vagy
rendelőintézeti menedzsmentet érdekeltté tesszük abban, hogy intézményéből
kiszorítsa a hálapénzt: részesedést kap a többletszolgáltatásként befolyó
összegből. Az orvosokat motiváljuk arra, hogy bevételeiket ily módon
legalizálják, és kiszámíthatóvá tegyék. Ehhez tudnak a biztosítók kereteket,
módszereket adni.
Mondok egy példát: önnek sem jut eszébe, ha a postán benyújt egy levelet, hogy
odaadjon még egy százast egy kacsintás kíséretében a postáskisasszonynak, ha
szeretné, hogy küldeménye másnap célba odaérjen. Hanem vásárol egy elsőbbségi
bélyeget, és azzal odaér. A kisasszony három okból nem kapja meg, és nem teszi
el a százast. Egy: létezik egy ilyen legális szolgáltatáscsomag. Kettő: ez
törvénytelen, és ha kiderül, kirúgják az állásából. Három: egyébként sem tudná
elintézni.
Ugyanezt a helyzetet kell elérni ebben a rendszerben is: jár, vagy nem jár az
adott szolgáltatás. Ami az alapcsomagban nem jár, annak van ára, azt meg lehet
vásárolni. Aki pedig eladja, mondjuk, a kórház kapacitását vagy jogtalan
előnyöket biztosít, az ugyanolyan bűnt követ el, mintha a raktárból lopna el
valamit. Elsőre biztosan furcsa ez a szemlélet, de alaposan végiggondolva
teljesen normális.
A hálapénz nélkül viszont szégyenletesen keveset keresnek az orvosok,
miközben sokuk naponta ment emberi életeket. Igazuk van, amikor azt mondják, a
rendszer kényszeríti őket a hálapénz elfogadására.
– Ebben teljesen igazuk van. Megalázóan alacsonyak a bérek, azonban
felhívnám a figyelmet arra, hogy a hálapénz nem egyenletesen oszlik el az
orvosok között. Megítélésem szerint Magyarországon a kifizetett hálapénz 80
százalékát az orvosok kevesebb mint 5 százaléka teszi zsebre.
Hozhat a magánbiztosítók megjelenése 4-5-szörös fizetésemelkedést a számukra?
– Hozhat nagymértékű legális jövedelemnövekedést, de a fennálló struktúrát
csak komplex intézkedésekkel lehet felszámolni. Meg kell nyitni a lehetőséget,
hogy legálisan keressenek pénzt több forrásból, az eddig a feketegazdaságban
szerzett jövedelmeiket alacsony költséggel kifehéríthessék.
A koalícióban hétfőn nem sikerült eredményt elérni biztosítók tekintetében.
Van értelme arról beszélni, hogy a biztosítóknak melyik elképzelés
szimpatikusabb: amit az MSZP képvisel, vagy az SZDSZ-é?
– A mi álláspontunk szerint aggályos, hogy valaki 49 százalék tulajdont
vásárolhat egy olyan cégben, melynek az lenne a célja, hogy az egész rendszert
megváltoztassa. Nagyon nagy mértékben rontja a befektetés esélyeit, hogy
kisebbségi tulajdont kell vásárolni egy olyan piacon, ahol mind az árat, mind a
szolgáltatás tartalmát, mind az összes játékszabályt az állam határozza meg,
ezen felül pedig a biztosítók pénzén létrejön 5-8 pénztárcég, amelyen keresztül
az irányítást is magánál kívánja tartani az állam. Ez nem olyan struktúra, amibe
bárki pénzt tenne.
Egy címlapon olvastam: már csak az a kérdés, hogy a biztosítók kategorikus
nemet mondanak, vagy udvariasan hátrálnak ki. Helytálló a megállapítás?
– Én az elmúlt heti találkozót pozitívan ítélem meg. Nem arról van szó, hogy
mi felállnánk a tárgyalóasztaltól, hanem arról, hogy volt alkalmunk a
kormánypártok meghatározó személyiségei előtt konkrétan néhány dolgot
megemlíteni, amit aggályosnak látunk. Az a határozott benyomásom alakult ki,
hogy mind az üzleti, mind a politikai oldal részéről nyitottság és nagyfokú
felelősségérzet van egy működő, hatékony modell kimunkálására. Természetesen,
amíg az alapvető kérdésekre nem kapunk reménykeltő válaszokat, tartózkodóak
maradunk.
Ön szerint bejönnek a magánbiztosítók az egészségügybe?
– A politika dolga, hogy egy politikailag elfogadható kompromisszumot és
szerintük egy működő modellt dolgozzon ki. Mi ebben csak szempontokat tudunk
megfogalmazni. Amikor a rendszer körvonalai látszanak, minden potenciális
befektető – légyen az biztosító vagy bárki más – eldönti, hogy a létrejött
kompromisszum üzletileg elfogadható-e. Én egy optimista ember vagyok.
2007. 09. 21. (XI/38)
