Lengyelországban a baloldal „összecsuklott”, miután az általuk vezényelt
megszorító csomag kellős közepén korrupciós ügyek derültek ki a párt némely
politikusáról. A Zuschlag-ügy miatt hasonló helyzetbe került az MSZP?
– Két óriási különbség van. Először is, Magyarországon egy kiskunhalasi ügy
gyanújáról van szó, ami az országos politika szintjét nem éri el – sem
nagyságrendjében, sem személyekben. Másrészt, egy párt sorsát ilyenkor az dönti
el, hogy miként reagál. A lengyel baloldal nem volt képes rendet tenni sem az
országban, sem a saját portáján. Mi rendet teszünk.
Tehetnénk azt is, amit ilyenkor politikusok szoktak tenni, mutogathatnánk a
Fideszre. Te azt mondod: Zuschlag, én azt mondom: Kaya Ibrahim, te azt mondod:
Tocsik, én azt mondom: Fidesz–MDF székház-ügy, Happy End, bányák, szőlők és így
tovább.
A valódi megoldás azonban a tényleges probléma kezelése. Két elnökségi
tanácskozás és a többfelvonásos frakcióülések után azt az utat választottuk,
hogy megpróbáljuk mind a közéletet érintő gyanúkat, mind az úgynevezett
hétköznapi, hivatali korrupció gyakorlatát jogszabályi eszközökkel gyengíteni és
lehetetlenné tenni.
Egyébként Önnek összeállt, hogy miről szól a Zuschlag-ügy?
– Nem jobban, mint amit a sajtóban olvasni róla. Ráadásul azt látom, hogy
több kérdés is összekeveredett, például a bűnügyiek a politikai természetűekkel.
Politikai jellegű kérdés, hogy a politikai, önkormányzati és igazgatási elit
hitele miként biztosítható, ez szerepel a miniszterelnök hét pontjában, és az
elnökségi ülésen megszületett elszánást valóra váltó intézkedés-csomagban is.
Ugyancsak politikai természetű dilemma az ifjúsági és civilszervezetek világa,
hiszen látható, hogy egyes szervezetek kőkemény és leplezetlen politikai
tevékenységet folytatnak. Egyértelmű: szét kell választani a politikai célból
alakult civil szervezeteket az igazi civilektől.
Engedek a kísértésnek, és a túloldalra is mutogatok: a választások idején a
Magyar Vizslát egy civil szervezet adta ki, miközben köztudottan a Fidesznek
kampányoltak. Az ilyen ügyek árnyékot vetnek a közéletre. Miként a (nem tudom,
mennyire hiteles) pletykákban Zuschlag-Szíjjártó paktumként emlegetett
megállapodás híre is, melynek köszönhetően állítólag az ifjúsági szervezetek
civil vagy álcivil szférája minden politikai oldalon támogatást kaphatott.
Szíjjártó Péternek, a Fidelitas elnökének a nevét most nem azért mondtam, mert
azt akarnám sugallni, hogy jogsértést követett el volna el, hanem, hogy
bemutassam: van elrendezni valónk a jogilag látszólag rendben lévő, de politikai
tisztázást annál inkább igénylő területeken is.
A Zuschlag-ügyben már bűnügyi, jogi kérdésekkel van dolga az arra
illetékeseknek, hiszen fölmerült fiktív számlák kiállításának és fiktív
szervezetek létrehozásának a gyanúja is. Hogy ez a gyanú milyen mértékben
alapos, nem tudom. Ennek kiderítése az igazságszolgáltatás dolga, a politikai
tisztánlátás megteremtése és a megelőzésre jobban alkalmas szabályozás meg a
politikáé.
Nem tart attól, hogy „feljebb” kerül a gyanú? Szóval a történet egészen
biztosan megáll a halasi szinten?
– Akiket eddig behívtak tanúnak az állami vagy volt állami vezető körből,
azok – laikus és nem jogásznyelven fogalmazok – a károsultak és nem a kártevők
pozíciójából tanúskodtak. Nem gondolom, hogy ez a két szerep összecserélhető.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs az államnak teendője, hiszen alaposan
át kell nézni az ellenőrzési mechanizmusokat. Bár megjegyzem, az ellenőrzési
rendszer működését jelzi, hogy az eljárás megkezdődött. És az
igazságszolgáltatás pártatlanságát bizonyítja, hogy egy kormánypárti politikus
ellen.
Állítólag Zuschlag az elmúlt időszakban politikusokat hívogatott fel
telefonon, hogy segítsenek neki. Azt akarta, hogy intézzék el neki az eljárás
megszüntetését. Önnél három hete járt. Erre kérte?
– Nem. Ilyen kérdést végig sem hallgattam volna. Ráadásul súlyosan téved az,
aki úgy gondolja, hogy szocialista politikusok képesek és hajlandók befolyásolni
az igazságszolgáltatást. A mi politikai kultúránkban másfajta magatartás volt
követendő: a miniszterelnök maga szólított fel mindenkit, aki állami hivatalban
dolgozott, vagy bármi okból rálátása volt az inkriminált ügyekre, hogy menjen el
tanúskodni. Mint a mellékelt ábra mutatja: zajlik a nyomozás.
Zuschlag egy tévészereplésem után jelentkezett be nálam, melyben éppen az ő
ügyéről kérdeztek az újságírók. Elmondta a maga történetét, miszerint ártatlan,
szerinte az ügyet feltupírozták. Akkor is, most is úgy gondolom, hogy egy
büntetőügyben az ítéletet nem nekünk, hanem az igazságszolgáltatásnak kell
meghoznia. Tartózkodom az elítélő vagy felmentő állásfoglalástól.
Az MSZP-ben többször téma volt a kiskunhalasi pártszervezet „vattatagokkal”
való feltöltése, és az is, hogy a régi szocialisták folyamatosan jelezték a
központba: ezzel a Zuschlag gyerekkel baj van. Van belső ellenőrzésük?
– Az elnökség egy évvel ezelőtt éppen ilyen indíttatásból teljes tagrevíziót
rendelt el Kiskunhalason, mert egyes jelzések szerint Zuschlag János fiktív
beléptetéssel szerezte meg a vezetést. Minden tagot megkerestek, a csoport több,
mint 90 százaléka megerősítette tagságát.Kedden az azóta tapasztalt, a párt
összes normájának, értékének és érdekének ellentmondó jelenségek hírére az
elnökség kezdeményezte a halasi pártszervezet feloszlatását, és ujjászervezést
tartott szükségesnek.
Az ügybe szinte a párt teljes fiatal politikusi gárdája – Ujhelyi István,
Mesterházy Attila és Arató Gergely – is belekeveredett, vagy belekeverték őket.
Mekkora csapás az MSZP-nek, hogy szinte egy generációja keveredett gyanúba?
– Az említett fiatalemberek tanúk és nem gyanúsítottak. Természetes, hogy
őket is meghallgatta az ügyészség, lévén, hogy ifjúsági területen dolgoztak.
Megint nem akarok a viszontvád eszközével élni, de például Lengyel Zoltán
ügyében a legnagyobb butaság lenne azt mondani, hogy a fideszes középkorúak mind
agresszívek, és különös pózokban fényképeztetik magukat. Az általánosítás mindig
csalóka.
A magyar politikai viták természetrajza szerint nem meglepő, hogy politikai
riválisaink boldogan tapicskolnak a sárban, és minden szocialistát potenciális
bűnözőnek kiáltanak ki.
Neheztelni legfeljebb azért neheztelek, mert számos esetben szándékosan keveri
össze a tényeket a Fidesz. Halason nem uniós pénzek elsíbolásának a vádja merült
fel. Félreértés ne essék, attól még a tolvajok bűne nem kisebb. Csak abban már
van politikai machináció, hogy úgy tesznek, mintha itt uniós milliárdokról lenne
szó, beigazolva Orbán Viktor nyilván forgatókönyvszerűen tett kijelentését:
„Lopják az uniós pénzeket!” Kérdem, hol? A részben fideszes vezetésű
önkormányzatokban, a vállalkozásokban, a gazdáknál, ahová – hál istennek – a
támogatások jutnak? Ugyan már!
A Fidesz igazi válasza akkor derül ki, mikor a konkrét jogszabályokat, a párt
vagy a civil finanszírozást vagy akár a politikusi illetmények dolgát
beterjesztjük a parlament elé. Az lesz a valódi színvallás pillanata.
A kritikusaik szerint az MSZP viselkedése hasonlít arra a drogellenes
koncerteken fellépő rockzenészre, aki titokban kokaint használ. Szóval
visszaszerezhető a párt hitelessége?
– És ugye, nem szoktuk az egész zenei életet gyanúba keverni, mert van egy
zenész, aki kokaint használ? Ahogy mondtam: az általánosítás mindig csalóka. A
Zuschlag-ügyben sem szabad így tenni. A „hitelesség” miatt nem aggódom. A
rendet, biztonságot célzó terveinkről szóló közvélemény-kutatások szerint a
többség támogatja, hogy rendet teremtsünk. Ami még jobb, azt is mondja, hogy ez
a kormány hajtsa végre. A politikai hitel éppen hogy eredménye lehet egy
sikerrel végigvitt, őszinte szándékú intézkedéssornak. Egy politikát végső soron
csak a tettei hitelesíthetnek.
A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy kitiltaná a mutyizó országgyűlési
képviselőket a minisztériumokból. Nem háborodtak fel ezen a képviselőik?
– Egy olyan országban, ahol egyéni választókerületi rendszer működik, a
képviselőknek nem lehetősége, hanem kötelessége jó értelemben „lobbizni”
választókerületük közös érdekéért. Az érdekképviselet azonban nem keverhető
össze a mutyival. A képviselőnek kötelessége nyilvánosan vállalható módon és
nyilvánosan vállalható közcélokért az államigazgatási szerveknél is eljárni az
általa képviseltek érdekében. De tilos magánérdekből, titokban „mutyiznia”. A
mieink tisztában vannak a különbséggel.
Közhelyszerű: első két évben lehet „reformozni”, utána már készülődés zajlik
a választásokra. Közeledik a kormányzás félideje, most melyik szakaszban vannak?
– Két feladatra koncentrálunk. A már megindult reformok úgynevezett
„konszolidálására”, vagyis a változások hozta új viszonyok stabil rendjének
kialakítására, és néhány szükséges új változás elindítására. Például az
egészségügyben már látható, hogy a potyautasok kiszűrése által több lett az
egészségpénztár bevétele, ebből jutott az új kórházstruktúra működőképessé
tételére. A többletbevételekből 25 milliárdot tudtunk az elindított reform
„finomhangolására”, az új struktúra javítására fordítani. Emellett a biztosítási
reformmal folytatni kell a változtatások sorát is, hogy az újjászervezett
ellátórendszerben érdekeivel törődő, valódi biztosítási pénztári partnert kapjon
az állampolgár. Az egészségügyön túl legjelentősebb reform, amibe megfelelő vita
után bele kell vágnunk, az a nyugdíjreform, ha azt akarjuk, hogy a nyugdíjak
10-15 év múlva is értékállóak legyenek. A korhatáremelés kérdésében úgy kell jó
előre dönteni, hogy az első komoly változás csak a 2015-ös évben nyugdíjba
vonulókat érje.
Az SZDSZ folyamatosan revolverezi önöket, hogy elfáradtak, és lanyhul a
reformlendület. A konszolidáció akár így is értelmezhető.
– A konszolidáció nem a reform ellentéte, hanem a reform egyik szakasza. Ha
valaki új vágányra akarja terelni a közlekedést, előbb persze fölszedi a
régieket, de utána az új irányba gondosan lefekteti a síneket, majd elkészíti az
új, működőképes menet-rendet. Én ezt hívom a reform konszolidációs szakaszának.
Nem a régi vágányok visszaépítését jelenti, épp ellenkezőleg: az újak
beüzemelését.
A vágányok felszedését senki sem szokta a közlekedés sikersztorijának nevezni.
Az MSZP csak abból profitálhat, ha folytatja a munkát, ha kialakítja az új,
korszerűbb és jobb-fajta „közlekedési rendet” a társadalomban. Ez az, amire azt
szoktuk mondani MSZP-s körökben, hogy nincs más hátra, csak előre. Ha valaki itt
visszafordul, akkor az országgal is rosszat tesz, de saját politikai sírját is
megássa, hisz ezzel értelmetlennek tünteti fel az ország sokféleképpen meghozott
egyéves áldozatvállalását.
Tölgyessy Péter el tudja képzelni, hogy a költségvetés elfogadását követően
az MSZP elgondolkodik azon, hogy megváljon a miniszterelnöktől. Van ennek
realitása?
– Elég butaság volna félúton a reformok szimbólumát jelentő személytől
megválni. A lengyel baloldal sem a reformokba bukott bele, hanem abba, hogy nem
tudta a következetes és hiteles párt képét sugallni, többek között az erkölcsi
botrányok miatt. Az MSZP időben ébredt.
2007. 10. 04. (XI/40)
