Fotó: Vörös Szilárd
Herbály Imrét több ízben is érték atrocitások az elmúlt napokban. Az
MSZP-s képviselő kapott már telefonos fenyegetést, kétes eredetű port tartalmazó
borítékot, az utóbbi héten pedig Molotov-koktélt is. Természetesen ez utóbbi
háborította fel leginkább. Lapunknak elmondta, hogy a múlt héten, csütörtökről
péntekre virradóan a felesége gyanús hangokra ébredt. „Olyan volt, mintha valaki
járkálna a lakásban, ezért lementem a tetőtérben lévő hálószobánkból a
földszintre, hogy körülnézzek” – mondta a képviselő. Mire a nappaliba ért,
mindent gázolaj-szag, valamint füst borított be, és amint kilépett az
előszobába, látta, hogy izzik a kutya kosara, illetve az ajtó egy része.
Természetesen azonnal kihívták a rendőrséget, nyomozást kezdeményeztek, és a
feljelentést is megtették már. A nyomozók két Molotov-koktélt is találtak a
kutya kosarában.
A képviselő szerint ez nem kifejezetten az ő személye ellen irányuló támadás
volt. Mint mondta: „sokkal inkább az MSZP szürke eminenciásait akarták
megfélemlíteni, elbizonytalanítani, de nem vált be az akció”.
Szavainak nyomatékot adva hétfőn igennel szavazott az egészségbiztosítási
törvényre. A megfélemlítő kampányt és tendenciát azonban rémisztőnek tartja,
hiszen ennek alapján szerinte a jövőben bárkit bármiért érhet hasonló atrocitás,
amely egy idő után olyan közhangulatot alakíthat ki, amelyben maga a
megfélemlített nép követeli a diktatúrát, a terror elleni erőszakosabb
fellépést.
„Csütörtök este fél 10 előtt néhány perccel felhívott egy úr telefonon, aki
megkérdezte, hogy meg fogom-e szavazni az egészségbiztosítási törvényt. Erre
nekem a határozott válaszom az volt, hogy: hogyne, természetesen megszavazom.
Mire ő letette a telefont és elköszönt. Másnap hajnalban arra ébredtem, hogy az
egész lakást a gázolaj szaga és tömény füst árasztotta el” – mesélte a Heteknek
Dér Zsuzsanna, aki úgy véli, azért maradt életben, mert nagy szerencséjére
sikerült felébrednie. Az MSZP képviselője társasházban lakik, így az eset
nemcsak azért dúlta fel, mert az életére törtek, hanem mert a körülötte lakó
szomszédokat is veszélyeztették és megfélemlítették támadói.
„Úgy gondolom, hogy ebben az országban a tisztességes embereknek nem kell és nem
szabad félniük! Meg lehet próbálni a rókát a rókalyukból kifüstölni, csak ott
tévednek azok az emberek, akik ezt tették, hogy engem egy ilyen akcióval csak
feldühíteni lehet, de megfélemlíteni nem.” A képviselőnő már csak azért is
megszavazta az egészségbiztosítási törvényt, és minden lehetséges eszközzel a
felbujtók kézre kerítésén lesz.
Csintalan Sándor egykori szocialista politikust mint a negatív folyamatban
egyedüli jobboldali áldozatot a „terroristákról” kérdeztük. „Úgy tűnik, hogy
vannak olyanok, akiknek megvan a képességük és eszközrendszerük arra, hogy ilyen
akciókat rendezzenek, és ezzel politikai zűrzavart keltsenek az országban. Több
lehetőség merül fel arra, hogy kik állhatnak mögötte, egyik mellett sem
szeretném letenni a voksomat. Lehet ez a hatalom érdeke is (Néró óta számtalan
példa van erre a történelemben), de ugyanilyen erővel lehet, hogy van olyan
antidemokratikus, szélsőjobboldali erő, amelyik az erőszakot szeretné
felhasználni céljai eléréséhez” – ötletelt a Hír TV műsorvezetője, aki
ötvenhárom évesen azon van megdöbbenve, hogy van még olyan erő hazánkban,
amelyik a parlamentáris rendszert felszámolhatónak gondolja.
Csintalan terrorcselekménynek tartja a „porküldözgetést és Hiller István
lakásának feltörését” és azt is, ami nemrég vele történt. Herbály Imréhez
hasonlóan úgy érzi, hogy ha nem találják meg a felelősöket, előbb-utóbb
„emberéletet fog követelni” az elmérgesedett politikai helyzet.