A Magyar Televízió elnökét megválasztani hivatott kuratóriumi elnökség kedd
délelőtti szavazásán kiderült: a tíz kuratóriumi tag nem tudott megegyezni
abban, hogy a három jelölt közül melyikük üljön márciustól a tévé elnöki
székében. A tisztséget jelenleg betöltő Rudi Zoltán csatája tehát tovább
folytatódhat Hammer Ferenc szociológus-médiakutatóval, valamint a Hetek
Online-ban az MTV vezetésével szóharcba keveredett Szabó Stein Imrével. Annyi
azonban biztos, hogy Rudi mandátuma március 4-én lejár, így ezután hivatalos
elnök nélkül marad a köztévé.
Egy új vezér megválasztásához kétharmados többségnek, azaz legalább hét tagnak
kellett volna támogatnia ugyanazt a jelöltet, azonban a három pályázó összesen
szerzett két voksot. Mint Kozák Márton, a kuratórium szabad demokrata tagja
kedden elmondta, rajta kívül csak a szintén SZDSZ-es Rajk László szavazott,
méghozzá a jelenlegi elnökre, mivel „sok vonatkozásban elismerésre méltónak”
találták Rudi elmúlt négyévi tevékenységét.
A tagok egy részének tétlensége tulajdonképpen nem okozott meglepetést. Szabó
László a Heteknek a szavazás napján elmondta, hogy fideszes kollégáival együtt
azért döntöttek már előre a tartózkodás mellett, mert „mindhárom pályamunka
hiányos volt, mivel több sarkalatos kérdésre nem adtak választ”. Az viszont már
meglepetést okozott, hogy az MSZP küldöttjei sem támogatták egyik jelöltet sem.
Sajtóhírek szerint a koalíciós delegáltak azért nem voksoltak, mert nem kívántak
egy olyan procedúra részesei lenni, amelyről már az elején tudható volt, hogy
eredménytelen lesz. Szabó a történtek ellenére nem gondolja, hogy válsághelyzet
állt volna elő, szerinte: „egy ilyen helyzetet meg kell tudni oldania a tévé
menedzsmentjének”.
„Azt, hogy ténylegesen ki és hogyan szavazott, nem lehet tudni, mivel ezek az
adatok titkosak” – tudtuk meg a kuratórium szocialista elnökétől. Czeglédi
László elmondta: „Mind a tíz szavazat érvényes volt, a kuratórium pedig úgy
döntött, hogy új pályázatot ír ki.” Az új pályázatról egyelőre annyit lehet
tudni, hogy tartalmilag nagyjából megegyezik majd az előzővel, kisebb
módosítások azonban előfordulhatnak benne. Február 24-25-én teszik majd közzé,
és június 4-én bírálják el, addig pedig a kuratórium „gondoskodik majd” a tévé
számára ideiglenes vezetőről.
Arról, hogy mégis kinek állhat érdekében a jelenlegi, „fejetlen” helyzet
fenntartása a köztévében, Czeglédi azt mondta: biztos benne, hogy „felelős
emberek alkotják az elnökséget”, így kizárt, hogy valakik tudatosan irányítják
így a fejleményeket. A kuratórium elnöke szokásos eljárásként tekint a mostani
elnökválasztásra: „Többször volt már példa többfordulós elnökválasztásra, ezért
én optimista vagyok a jövőt illetően.”