hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gárda Oszolj?

2008. 03. 19.
Markó utca 25., Fővárosi Bíróság. Az utca túloldalán százötven gárdista ázik a tavaszi esőben. Ha nem tudnánk, hogy ők a magyar újnyilasság megtestesítői, azt is hihetnénk, hogy világháborús filmforgatás közepébe csöppentünk.



Für Lajos és a Gárda-girls

Fotó: Vörös Szilárda

Azért áznak kint, mert bent a létükről szóló per vette kezdetét, viszont
nincs akkora tárgyalóterem, ahová mindenki beférne.

Az ügyészség által indított perben Morvai Krisztina, valamint Gaudi-Nagy Tamás
képviseli a Gárdát, de ott ül velük Für Lajos egykori honvédelmi miniszter is. A
gárdisták hat, egyenruhás nőt ültettek az első sorba. Miközben a hosszadalmas
iratismertetés zajlik, az előteremben izgalmasabb dolgok történnek. Momentán
éppen tömegverekedés látszik kitörni, az ajtó előtt csoportosuló gárdisták
ugyanis szívükre vették, hogy ellentétben utcán rekedt társaikkal, az Országos
Cigány Önkormányzat néhány vezetője bejutott a bíróság épületébe.

A gárdisták keresetlen szavakkal próbálják távozásra bírni Kolompár Orbánékat,
ám amikor a szavak hatástalannak bizonyulnak, megkezdődik a lökdösődéssel vegyes
ordibálás. Az arány körülbelül harminc az öt ellen – nem túl lovagias felállás
egy fajmagyar hagyományőrző egyesület részéről – a romákat végül a beözönlő
rendőrök védik meg a tettlegességtől. A cigányozás viszont még jó ideig zajlik.
Néhány dulakodó gárdistát kivezetnek a rendőrök – jó vágókép a tévéstáboknak.
Egy-két észnél lévő gárdista szitkozódik is, érzik, hogy ezekben a percekben nem
hagyományőrző arculatuk épül.

Aztán lecsillapodik a hangulat, ideje beszédbe elegyednünk.

Mit tesznek, ha a bíróság feloszlatja a Gárdát? – kérdem egy találomra
kiválasztott, negyven év körüli gárdistától.

– Nem fogja feloszlatni.

Játsszunk el a gondolattal, hogy mégis feloszlatja. Mit tesznek, latolgatták
már a jövőt?

– Miért oszlatná fel? Ez egy hagyományőrző egyesület, mi csak az
állampolgári jogainkat gyakoroljuk.

Milyen hagyományt őriznek?

– Például sírokat gondozunk.

Miért kell egyenruha a sírgondozáshoz?

– A vezetőink kifejezetten kérték, hogy egyenruhában legyünk.

Ön egyedül is ki mer menni az utcára ebben az egyenruhában?

– Persze.

És mit szólnak a járókelők?

– Semmit. Sokan gratuláltak, például taxisok.

– Milyen sajtónak nyilatkozol? – szakítja félbe a beszélgetést egy mellénk lépő
fehér bajszos bajtárs. Társa helyett én válaszolok:

Nem nyilatkozik, csak beszélgetünk. Önök egyébként csak engedéllyel
nyilatkozhatnak?

– Igen, parancsnoki engedéllyel.

Beszélgetniük szabad?

– Ha semmi nincs bekapcsolva, akkor szabad – ezt már egy újabb, körünkhöz
csatlakozó gárdista mondja. Körülbelül húszéves és hatvan kiló, de szemmel
láthatóan vezető beosztásban van.

Milyen változást tapasztaltak azokon a településeken, ahol korábban
felvonultak?

– Na, ilyen kérdést csak újságíró tesz fel, úgyhogy nem nyilatkozunk – zárja
le a beszélgetést a fehér bajszos.

A bíróság május közepére napolta el a pert.

Ügyészség: törvénybe ütközik

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!