Már csak tíz hónap lenne hátra, és a Nyugati tér környékén elkészülne a
megújuló Magyarországot jelképező Kormányzati Negyed. Persze nem készül el, mert
január elején a kormány kihátrált a közigazgatást centralizáló ötlet mögül, még
akkor is, ha tízmilliárd forintot már elköltöttek területvásárlásra és egyéb
előkészítő munkálatokra. Év elején ezért kormányhatározat mondta ki, hogy a
pénzügyminiszternek június végéig tételesen el kell számolnia az elköltött
milliárdokról.
Bár ez nem történt meg határidőre, e hét elején „független ingatlanszakértői
értékelésre” hivatkozva Veres János pénzügyminiszter közzétette jelentését, mely
alapján „a magyar államot nem érte kár a kormányzati negyed projektje kapcsán”.
Az indoklásban az található, hogy „az állam által megvásárolt ingatlan jelenlegi
piaci értéke egymilliárd forinttal haladja meg a vásárláskor kifizetett
vételárat. Ez az egymilliárd forint vagyongyarapodás gyakorlatilag fedezi a
Kormányzati Negyed beruházásának minden más, nem ingatlanvásárlással kapcsolatos
költségeit”.
Tehát a MÁV Zrt.-től megvásárolt Nyugati pályaudvar mögötti terület vételárát
leszámítva minden elköltött forint megtérült. Ha ez valóban így van, nem kell a
fejünket fogni a meghiúsult negyed terve miatt, hiszen a fenti logikával
számolva még tízmilliós többlet is keletkezett az állam, tehát az adófizetők
javára. „Az adófizetők akkor jártak volna a legjobban, ha a Kormányzati Negyed
megvalósul, az ügyön azonban így sem veszítettek” – állítja Kálló Katalin, a
Pénzügyminisztérium sajtóreferense.
„Nem tudjuk, hogy miről beszél a pénzügyminiszter. Van ott egy üres grund, egy
holt terület, aminek sem rendezési terve, sem építési engedélye nincs, ezért a
forgalmi értékéről sem beszélhetünk” – nyilatkozta lapunknak Balsai István, a
Fidesz frakcióvezető-helyettese. A képviselő az ingatlanszakértő becslését is
kifogásolta, mondván, hogy „nyilván jó pénzért beszereztek valami szakvéleményt,
aminek a lényege, hogy tízmilliárdot ér a terület. Ugyanerről a szakvéleményről
Veres János azt mondta: „ez a becslés teljesen hiteles, és ebben az ügyben
semmiféle presszió nem történt”. A fideszes képviselő azt a példát hozta fel,
amikor az Antall-kormány átadta a Lágymányosi híd pesti oldalán levő területet a
később meghiúsult EXPO céljára – ebben az esetben húsz évet kellett várni, míg a
terület rendesen beépült. Arra a kérdésre, hogy akkor mi is zajlik a háttérben,
a frakcióvezető-helyettes azt válaszolta, hogy „a kormány a nyereségesség
illúziójával épp egy abszolút céltalan, befuccsolt dologról akarja bebizonyítani
a közvélemény meg a saját kisebbsége előtt, hogy ez egy nagyon okos dolog volt”.
Valószínűleg tényleg „okos dolognak” tartják kormányoldalon a tervet, hiszen a
minisztérium szerint „a kormány továbbra sem mondott le a Kormányzati Negyed
megvalósításáról, mivel annak indokoltsága kétségtelen”.
A Pénzügyminisztériumnak eljuttatott kérdésünkre, miszerint elképzelhetőnek
tartják-e a Fidesz által javasolt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, azt
a választ kaptuk, hogy „a kormány részletesen elszámolt a beruházás eddigi
ráfordításaival, és az erről készült jelentés mindenki számára hozzáférhető”.
Mint már januárban kiderült, a megvásárolt telek hasznosításáról év végéig
születik döntés, melynek idején a Pénzügyminisztérium sajtóreferense szerint
várhatóan még értékesebb ingatlanról beszélhetünk majd.