Egykor ő volt az ifjúságért felelős miniszter. Mellette válófélben levő felesége
Fotó: Somorjai László
A fideszes politikusok reakciója azért meglepő, mert Deutsch egyszer már az
érdeklődés homlokterébe került hasonló témában, amikor ifjúsági és sportügyekért
felelős miniszter korában házasságon kívüli gyermeke született titkárnőjétől. A
közvélemény egy bulvárlapból értesülhetett az eseményről, két héttel azután,
hogy Deutsch Zalán meglátta a napvilágot.
A hír akkor azért is kelthetett meglepetést, mert alig két héttel azelőtt az
egyik kereskedelmi televízió portréfilmet sugárzott a Deutsch családról, és a
műsort végignéző érdeklődő joggal gondolhatta: a sportminiszter idilli, már-már
eszményi családi életet él feleségével és két gyermekükkel.
Deutsch magánügynek minősítette a történteket, és sajnálkozását fejezte ki a
sajtó komoly érdeklődése miatt. Azt elismerte, hogy afférja átmenetileg
negatívan befolyásolhatja pártja megítélését is.
Deutsch Tamás megváltozott: ma már nemhogy sajnálná a sajtó komoly érdeklődését
magánélete iránt, hanem éppen a médiában tárta fel az eltelt idő történéseit.
Röviden: „Ági (Für Ágnes, a második feleség) nagylánya 21 éves, az én nagyfiam
és Ági fia 19 évesek, az én második fiam 16, a harmadik fiam 8, a kislányom
pedig 6 éves. Így – talán nem hat tudományoskodó nagyképűségnek – a magyar
közoktatás teljes rendszerét úgyszólván otthonról átláthatom, az
óvodapedagógiától a Budapesti Kommunikációs Főiskoláig.” A Sziget Fesztiválon
lemezlovasként is közönség elé lépő Deutsch úgy véli, „közelről nézve mindez
azért nem annyira zűrős. Egyébként – tette hozzá – a második házasságból valóban
éppen most vagyok válófélben”.
Párttársai szerint viszont mindez eléggé zűrös. Az atv.hu-nak – neve
mellőzésével – nyilatkozó fideszes képviselő azt mondta, számos politikus
megrökönyödött az interjún, annak ellenére, hogy többen ismerték, vagy sejtették
Deutsch életének most kiteregetett fejezeteit: „Egyszer-kétszer meg lehet ugyan
botlani, de ez már túl van a tűréshatáron.” – fogalmazott a honlapnak a
képviselő, és hozzátette: A Für Ágnessel – Für Lajos egykori honvédelmi
miniszter, jelenleg Magyar Gárda-vezető lányával – történt házasságkötésekor – a
szertartást egy református püspök vezette le – a párton belül többen
reménykedtek abban, hogy „Tamásnak megjön az esze, de úgy látszik, nem így
történt.”
A politikus szerint szerencsétlen és érthetetlen dolog, hogy frakciótársa, a
Fidesz egyik arca feltárta színfalak mögötti életét, ráadásul egy olyan újságnak,
mint a Playboy. – Óvakodnunk kell attól, hogy pápábbak legyünk a pápánál, de azt
gondolom, hogy a Fidesz szavazótáborában Tamás népszerűsége bizonyosan csökkenni
fog, és hosszú távon talán Viktor is elgondolkozik azon, milyen szerepet szán
neki. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan párt a magyar
belpolitikában, amely következetes családbarát politikát folytat, ezért ez az
önvallomás meglehetősen disszonánsan hat – fogalmazott a politikus.
Ehhez képest az sem kevésbé disszonáns, hogy a Fidesz honlapján címoldalon
közlik az interjú magánéleti részleteit. Igaz, az a mondat kimaradt, miszerint
Deutsch 16 éves kora óta nem képes ellenállni a nők vonzásának.
– A szexfüggőség azt jelenti, hogy valaki nem képes jól érezni magát anélkül,
hogy nemi életet éljen. Az ilyen emberek depresszióval, idegességgel reagálnak
az elvonási tünetekre – mondta a Hetek megkeresésére Mikus Edit szexológus.
A szakember azt is hangsúlyozta, hogy a szexfüggőség megállapítása terápiás
helyzetben történik, vagyis külső információk alapján nem mondható ki.
Az viszont tudott, hogy kialakulhat tizenéves korban és felnőttként is, de
általában már fiatalon vannak jelei.
A konkrét esettel kapcsolatban a szexológus nem kívánt foglalkozni, azt azonban
elmondta: véleménye szerint elsősorban nem orvosi kérdésről, sokkal inkább
erkölcsi problémáról van szó.
A szexfüggőkkel kapcsolatban a szakember megjegyezte, az ilyen embereknél mindig
fellelhető egyfajta önértékelési zavar illetve bizonyítási vágy: „A normális
férfi nem érez késztetést arra, hogy állandóan igazolja azt, hogy férfi”.
Mikus Edit szerint rendkívül kártékony, hogy divattá vált ilyen viszonyok
fenntartása: „Szomorú, hogy ez sikknek számít, mert tovább mélyíti az általános
erkölcsi válságot”.