hetilap

Fotó: Somorjai László

Kiváló termőföld, vízbőség, napsütés – nem véletlenül szerettek bele a
Kárpát-medencébe honfoglaló eleink. Árpád óta az ország területe megfogyatkozott
ugyan, ám mezőgazdasági adottságaink ma is kiemelkedőnek számítanak Európában. A
számok azonban azt jelzik, hogy nemhogy nem élünk megfelelően lehetőségeinkkel,
egyenesen tékozlunk – különösen a piacnyitással együtt járó uniós csatlakozásunk
óta. Csupán néhány példa: tejből 2000-ben mintegy 1000 tonnát importáltunk,
2007-ben már 88 ezer tonnát, miközben a kivitel jóval kisebb mértékben, 17 ezer
tonnáról 112 ezer tonnára bővült. A sertéshús esetében az elmúlt években 80-100
ezer tonna között mozgott az export volumene, miközben a behozatal meredeken
emelkedett, jelenleg 70 ezer tonna. (Még érdekesebb az élő sertések behozatala:
2003-ban ennek mértéke még zéró volt, 2006-ban már 80 ezer tonna – miközben a
hazai tenyésztők sorra mentek tönkre.) A zöldség-gyümölcs ágazatban az export
2001-től kezdve nem egész másfélszeresére bővült, miközben az import több mint
három és félszeresére.

Mindez nemcsak az iparban, hanem a kereskedelemben is megjelenik. Raskó György
agrárközgazdász számításai szerint 2007-ben a kiskereskedelmi forgalomban
kapható élelmiszertermékek 26 százaléka külföldről érkezett. Az uniós
csatlakozás előtti évben, 2003-ban ez a részesedés mindössze 8 százalék volt.
(Számos más szám is forgalomban van a témával kapcsolatban, az import arányát a
legtöbben 20-30 százalék közé teszik.) Vagyis minden, élelmiszerre költött 100
forintunkból 26 külföldre vándorol – ez összességében mintegy 600-700 milliárd
forint árbevételkiesést jelent a magyar élelmiszeriparnak.

Azzal kapcsolatban, hogy a piacnyitás után bizonyos értelemben törvényszerű volt
az import arányának növekedése, Raskó György megjegyezte: a velünk együtt
csatlakozó államok közül Magyarország mező­gazdasága és élelmiszeripara
szenvedte el a legnagyobb veszteséget.

„A húsipar, a tejipar és a baromfiágazat gyakorlatilag összeomlott, az előbbi
kettőbe már a külföldi tőke sem fektet be. Egészen a tavalyi évig cukorból
mindig is önellátó volt az ország, sőt bőven jutott exportra is. Az idei lesz az
első év, hogy a hazai cukorfogyasztásnak csaknem a fele importból származik
majd” – illusztrálta állítását a szakértő, hozzátéve, hogy ezzel szemben például
a lengyel élelmiszerexport úgy meglódult, hogy ma már több terméket hozunk be
onnan, mint amit odaszállítunk, pedig a mérlegünk korábban mindig pozitív volt.


A közgazdász úgy véli, hogy hazánk lassan nyersanyagexportőrré válik, vagyis az
itt megtermelt alapanyagokat külföldön dolgozzák fel, majd késztermékként
visszaszállítják hozzánk – lefölözve a feldolgozás hasznát. A tejiparban például
ma már teljesen általános, hogy az Olaszországba szállított tej a kinti
feldolgozás után sajt, vaj és egyéb termékek formájában köszön vissza ránk a
hazai áruházak polcairól.„

Gyengélkedésünk” okait firtatva Raskó György elsőként a rendszerváltást követő
földkárpótlás ellentmondásait említi. Ekkor alakult ki az az egészségtelen
arány, hogy a földtulajdon 80 százaléka – állítja a szak­értő – nem a földet
ténylegesen művelők kezébe került. Az egyéni termelők pedig elaprózódott
parcellákból álló kisbirtokokon dolgoznak, amelyeknek versenyképessége gyenge.
(Lásd keretes írásunkat.)

Az élősertés és a sertéshús exportjának és importjának alakulása Magyarországon
(2000-2007)

Forrás: KSH, tájékoztatási adatbázis

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek