Fotó: MTI
„A megtámadott szektorban tartózkodtam, nők, gyerekek is voltak ott, tehát
téves az az információ, hogy a Magyarországról érkezett kemény magot akarták
megfenyíteni. Az ott helyet foglaló emberek hetven százaléka szlovákiai magyar
volt” – mondta a Heteknek Petheő Attila szlovákiai értelmiségi.
Petheő négy méterre állt a beáramló rendőröktől, és mint mondta, senki nem
köpködte, senki nem dobálta őket, de még csak hozzájuk sem szóltak.
Ennek ellenére a Dunaszerdahely – Slovan Bratislava mérkőzés 17. percében a
szlovák kommandósok nekirontottak a szurkolóknak, és rövid időn belül mintegy
harminc sérültet produkáltak. A legsúlyosabb sérülést a 17 éves Lengyel
Krisztián szenvedte el, róla azt írták az aznapi lapok, hogy meghalt. Végül
kiderült, hogy a kétszeri újraélesztésnek köszönhetően nem hunyt el, ám szerdán
még mindig súlyos állapotban kezelték a pozsonyi kórházban.
A jól felszerelt kommandósok kegyetlenségére jellemző, hogy az egyik áldozatot
előbb megbilincselték, majd földre vitték, és magatehetetlen pozícióját
kihasználva két oldalról rúgták a fejét.
„Az is félelmetes volt, ahogy a két-három éves gyerekkel érkezett családapát meg
a családot alig akarták kiengedni a rendőrök a szektorból” – elevenítette fel a
történteket egy másik szurkoló.
Petheő szerint két dologra „ment ki a játék: egyrészt a hatalom jelezte, ki az
erősebb az országban, illetve arról is szól ez a történet, hogy egyeseknek nem
tetszik, hogy létezik egy magyar futballklub a szlovák első osztályban, amelynek
félmillió felvidéki magyar szurkolója van”.
Arra a kérdésre, hogy van-e racionális magyarázat a történtekre, Petheő
határozottan kijelentette: „Nincs. Él egy nemzet Közép-Európában, amelynek még
mindig kisebbségi érzései és fóbiái vannak, és bizonyos politikusok megpróbálnak
ráerősíteni erre.”
A mostanihoz hasonló brutális magyarverésre utoljára 1992-ben került sor
Pozsonyban, ám az sem arról szólt, hogy elagyabugyáltak néhány embert, hanem
jelezték: a rendőrségnek van elég ereje, ha a magyarok esetleg autonómiáért
akarnának küzdeni.
„A rendszerváltás után, a Meciar-érában ez szinte normális volt, de túléltük, és
azt hittük, minden lenyugodott” – fogalmazott a Heteknek egy szlovákiai magyar.
Most azonban újraélednek a kimúltnak hitt indulatok, amiben jelentős szerepe van
a jelenlegi szlovák kormányfőnek, Robert Ficónak is. Beszélgetőtársunk szerint
Fico több utat is választhatott volna, ám kisebbrendűségi érzéssel küzdő,
folyamatos bizonyítási vággyal terhelt személyisége belesodródott az
ellenségkeresésbe. És a magyar kisebbségben meg is találta az ellenséget.
A helyzet irracionalitása azonban éppen abban áll, hogy Ficónak nem lenne
szüksége ellenségre, ugyanis mind ő, mind kormánya rendkívül népszerű
Szlovákiában, nem utolsósorban a jó gazdasági mutatóknak és az
életszínvonal-emelkedésnek köszönhetően. Fico ennek ellenére keresi az
ellenséget, a napokban például a sajtót titulálta csürhének és Szlovákia,
valamint a kormány ellenségének. De hasonlóan nyilatkozott a politikai
ellenzékről is.
A kormányfő mellett megemlítendő a szalonképtelen Ján Slota, aki koalíciós
társként azt hangoztatja, hogy Magyarország Szlovákia fegyveres megtámadását és
területeinek elcsatolását tervezi, illetve az ő köpönyegéből előbujt Ivan
Gasparovic államfő is, aki – egyesek szerint újraválasztási kampánya részeként –
szintén beszállt a gyűlöletszításba: a focimeccs után kijelentette, hogy a kis
híján halállal végződő rendőri fellépés arányos és szükséges volt. Néhány nappal
korábban pedig arról beszélt, hogy a Szlovákiában magát magyarnak vallók száma
valójában nem 500, hanem csak 300 ezer, a szlovákiai magyar egyetemisták pedig
rendszeresen csalnak a vizsgákon.
Mindezek ellenére a Hetek által megkérdezett szlovákiai magyarok azt mondják, a
hétköznapok szintjén nem érzékelhető a szlovák–magyar ellentét. Egyelőre. „A
szombati meccs az elmúlt hónapokban folyamatosan éleződő viszony csúcspontja, és
annak ellenére, hogy a feszültség még nem érezhető az átlagos kapcsolatokban, az
említett politikusok üzenete egyre erősebben jön át a médián keresztül, és – még
ha talán csak tudat alatt – de sajnos mérgezi a mindennapi életet is” –
fogalmazta meg életérzését lapunknak egy másik szlovákiai magyar.
Példaként pedig a hírhedtté vált Malina Hedvig-ügyet említette: az, hogy ki
hogyan értékeli a történteket, attól függ, szlovák vagy magyar-e az illető: a
magyar elhiszi, hogy összeverték a lányt, a szlovák viszont meg van róla
győződve, hogy az egészet a nő találta ki.
Egy politikaértő forrásunk szerint a szlovák fél erőteljesen támadja a Magyar
Koalíció Pártját, melynek jelenlegi vezetése – szemben a kompromisszumkész
Bugár-féle vezetőkkel – konfrontatív politikát folytat.
Ennek némiképp ellentmond a Bárdos Gyulával folytatott beszélgetés. Bárdos, a
Magyar Koalíció Pártjának parlamenti frakcióvezetője kifejezetten visszafogottan
nyilatkozott megkeresésünkre: „A rendőrség mindeddig nem szolgáltatott megfelelő
indokot az agresszív fellépésre, ezért tettünk fel kérdéseket. De az nem igaz,
hogy politikai tőkét akarunk kovácsolni az ügyből. Egyetlen politikusról sem
állítottuk, hogy felelős lenne a történtekért, csupán azt szeretnénk tudni,
miért kellett ilyen durván beavatkozni.”
Arra a kérdésre, hogy ilyen vagy ehhez hasonló akciókkal össze lehet-e
ugrasztani a szlovákokat a magyarokkal, Bárdos azt mondta, nagyon reméli, hogy
nem. „Bár igény volna rá” – tette hozzá, ugyanakkor az igény forrásával
kapcsolatban nem kívánt találgatni.
2008. 11. 07. (XII/45)
