Magyarországi és határon túli egyházi vezetőket fogadott hivatalában Sólyom László. Eddig a hír, amely első olvasatra csupán egy protokolláris eseménynek tűnik, ám ha a paraván mögé kukkantunk, azt találjuk, hogy a Magyar Köztársaság elnöke számára csak a rendszerváltás óta rögzített pozíciót elfoglaló négy tradicionális felekezet – katolikus, református, evangélikus, zsidó – létezik szóba jöhető partnerként. És immár másodszor, bónuszként a baptista egyház ismét részesült a kegyben, bár velük vélhetően a meg nem hívott „kisegyházak” méregfogát szándékozott hatástalanítani az elnök. Ami a zsidó felekezet képviselőit illeti, lapunk Sólyom környezetéből úgy értesült: rossz üzenete lett volna elfelejtésüknek azok után, hogy tavaly karácsonykor a gyűlöletbeszéd államfői vétója miatt lemondták az ünnepi lakomát. A kulináris élvezeteket övező fesztelen hahotákból arra kell következtetnünk, hogy idén kölcsönösen eltekintettek a hirtelenjében előállt tolakodó párhuzamok felemlegetésétől. Az történt ugyanis, hogy Sólyom László ismételten véleményezésre küldte meg az Alkotmánybíróságnak a gyűlöletbeszéd-törvény Országgyűlés által már megszavazott legfrissebb verzióját.
Az alternatív zsidó közösség, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője szerint a mostani találkozó csak tovább erősíti azt a diszkriminatív állapotot, amely folyamatosan egy közösséget tart számon a Magyar Állam és a zsidóság kapcsolatában. Mindezt Köves Slomo rabbi azért tartja meglepőnek, mert a köztársasági elnök, aki általában elkötelezett híve az alkotmányos jogoknak, s így a vallásszabadságnak is, ebben a kérdésben láthatóan „nem lép föl eléggé határozottan”. Pedig az egyházak és az állam diplomáciai, illetve anyagi természetű viszonyát az adott felekezetek tényleges társadalmi súlyának megfelelően kellene újragondolni szerinte. „Éppen itt az ideje, hogy a harmadik magyar köztársaság szakítson azzal a százötven éves egyházpolitikai tradícióval, hogy kategorizálja a felekezeteket” – vallja Köves Slomo, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a hazai zsidóság esetében Rákosi Mátyás regnálása idejéről származó hagyománynak vethetne véget a politika, ha nem az 1950-ben létrehozott zsidó ernyőszervezet örökösét, a Mazsihiszt tartaná csak méltó tárgyalópartnerének.
„Nagyon örülök, hogy ilyenkor találkozik a teljes egyházi vezetés Magyarországról és a környező országokból. (…) Ez jelzi azt a viszonyt, ami a Magyar Állam, az egyházak és a határon túli magyar egyházak között fennáll” – tette világossá a Sándor-palotában elhangzott köszöntő beszédében Sólyom, kikre is számít, amikor a nemzetközi gazdasági válság nehézségei kapcsán a „lelki segítség” és „az egyház karitatív tevékenysége” szavakat említi. Meg-győződése, hogy az országra váró agónia csak úgy előzhető meg, ha „strukturális változások” valósulnak meg nemcsak a társadalom szemléletében, hanem a lelkekben is. Na, itt lesz „nagyon nagy szükség az egyházakkal történő együttműködésre” – mondta, és „az égető társadalmi kérdések megoldására” vonatkozó, minimum tíz évre szóló tervet rendelt meg a klerikális méltóságoktól. Szerinte ez „mindnyájunknak sokat segítene”.
„A köztársasági elnök az Alkotmány szerint a nemzet egységét hivatott kifejezni. Már csak ezért is súlyosan kirekesztő az a gyakorlata, ami a magyarországi egyházak listáját néhány felekezetre szűkíti. Kihangsúlyozom a súlyos jelzőt, hiszen nem egyszeri eseményről van szó, hanem visszatérő alkalmakról, tehát következetesnek mondható diszkriminatív gyakorlatról” – fejtette ki averzióit a híradásokat hallva Mészáros István László, a Hit Gyülekezete egyházpolitikai szakértője, aki szerint az ügy pikantériája, hogy nem egy laikus, hanem egy olyan jogászprofesszor jutott el erre a szintre, akinek az elnökletével még 1993-ban maga az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy az államnak a vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. Ez szerinte azt jelzi, hogy sajnálatos módon az elnök úr vallásszabadsággal kapcsolatos felfogása időközben eltorzult, nincsen összhang az egykori elvek és a mai gyakorlata között. Hivatalának elfoglalása óta egyetlen gesztust sem tett sohasem azon hazai vallási kisebbségek irányában, melyek „szintén jelentős szerepet töltenek be a maguk területén a társadalom szövetének erősítésében”. A Hit Gyülekezete társadalmilag a negyedik legtámogatottabb egyház hazánkban, kiterjedt karitatív és oktatási tevékenységével jelentős társadalmi terheket vállal, szolgálata a határon túli magyarság körében is jelentős.
„A köztársasági elnök úr diszkriminatív gyakorlata a Horthy-korszak felekezeti elfogultságára emlékeztet, amikor a vallási kisebbségeket nem vették emberszámba, maximum csak »megtűrt« kategóriaként létezhettek. Különösen fájó ez egy olyan személytől, aki időnként bárkit hajlamos kioktatni az emberi jogokból, de még az állat- és növényvilág védelméből is” – tette hozzá Mészáros István László, aki 1990 és 1998 között az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának alelnöke is volt.
A bizonyítvány magyarázását Sólyom az elnöki hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetőjére bízta. Kumin Ferenc úgy tudja, azért találkozik főnöke minden év végén magyarországi és határon túli magyar egyházi vezetőkkel, mert „megörökölte e hagyományt” Mádl Ferenctől. És hogy miért a tradicionális felekezetek képviselői a szerencsés nyertesek? A Sándor-palota lakóinak „nyilvánvaló logikája” szerint történelmi múltjuk és jelentős hívőszámuk teszi őket nélkülözhetetlenné a díszasztal társaságában.
„Pozitívnak tartom, hogy a Magyar Köztársaság elnöke időről időre találkozik egyházi képviselőkkel, azt azonban furcsállom, hogy vannak számára hasznos egyházak, és olyanok is, melyeket függetlenül társadalmi szerepüktől, támogatottságuktól, semmibe vesz” – értékelte a Heteknek Gerő András történész a helyzetet, hozzátéve: ha az államfőt Szent Jobb-körmenetre invitálják a katolikusok, eldöntheti, hogy elmegy-e vagy sem, de amikor ő maga kezdeményez találkozót az egyházakkal a Magyar Állam által neki biztosított munkahelyen, a Sándor-palotában, akkor nem húzhat ilyen éles határt egyház és egyház közé, mert ezzel egyszersmind a hívők között is különbséget tesz. Márpedig ez nem illik sem korábbi (alkotmánybírósági elnöki), sem mostani szerepéhez.
2008. 12. 05.(XII/49)
