A történet ott kezdődött, hogy tavaly év végén ellenzéki képviselők elhalmozták írásbeli kérdésekkel a kormányt. Később a legviccesebbeket meg is említette a kormányszóvivő, és Nyitrai Zsolt „Bárki lehet lemezlovas?” című kérdésére megjegyezte, hogy „Nyitrai Zsolt is lehet lemezlovas”. A fideszes politikus nem tartotta ennyire tréfásnak a választ, mivel szerinte komoly szakmai kérdésről van szó. „Tavaly megkeresett az illetékes szövetség, a Magyar Lemezlovas Szövetség (MLSZ) amiatt, hogy szükség lenne valamilyen előzetes minimumteljesítésre ahhoz, hogy valaki kiállhasson a nagyközönség elé mint lemezlovas. Így beadtam ezt a kérdést a miniszter úrnak, de a kormányzat megpróbálta elbagatellizálni az ügyet” – mesélte lapunknak a Fidesz operatív igazgatója.
A lemezlovasok szerint nem azt a „nevetséges” vizsgát kellene visszaállítani, amit 2006-ban eltöröltek, de „több száz, esetleg több ezer fiatal előtt rendszeresen megmutatkozni felelősségteljes pozíció, és aki ezt a felelősségérzetet nem hozza magával otthonról, azt igenis meg kell erre tanítani, és számon kell rajta kérni” – áll egyik közleményükben. Ugyanis egy DJ befolyása véleményük szerint sokkal nagyobb is lehet, mint egy tanáré, „mert amíg az iskolába járás egy »kötelező rossz«, addig a diszkóba önként és szó szerint dalolva mennek a fiatalok, és a diszkós utasításait (tedd fel a kezed, told le a gatyád, stb.) mindig lelkesebben követik, mint a tanárét”. (Pont egy ilyen utasítás miatt mondott le az MLSZ alelnöke január végén, mikor nyilvánosságra került, hogy orális szexre invitáló és a lányokat alázó rigmusokat skandáltat a fiatalokkal.)
Éppen ezért nehezményezik a hozzászólók, hogy miért Voksán Virág playmate-tel kell ezt a felelősséget reklámozni, akiről rövid keresgélés után az Erotika Parádét, az egymillió forintért áruba bocsátott szexvideóját és pornográf képek tucatjait adja ki az internet. A „fotómodell” magáról írt hatsoros jellemzésében nem győzi hangsúlyozni, hogy 2008-ban hivatalos volt Hugh Hefner Playboy Clubjába, illetve hogy „a híres nyuszis magazin címlapján már két alkalommal is szerepeltem”. Ezt az ellentmondást firtató kérdésünket Nyitrai Zsolt elhárította. „Ebbe nem mennék bele, maradjunk magánál a zenélésnél” – mondta a képviselő, akit Virág és Spigiboy avatott be a zenék keverésének rejtelmeibe, és véleménye szerint a modell-celeb láthatóan szakértelemmel nyúlt a technikához. Tegyük hozzá: a DJ Flowerként szereplő Voksán „vonzereje” feltehetően nemcsak zenei tudásának, hanem lenge ruházatának is köszönhető.
A magát botcsinálta lemezlovasként emlegető képviselő szerint a nemzeti-konzervatív párttól nem áll messze a buli és a szórakozás (érdekes, hogy 2006-ban az MSZP óriásplakát- kampánya szólt erről). „A Fideszt nem úgy kell elképzelni, mint egy nagyon-nagyon konzervatív pártot” – avatott be a képviselő a párt belső életébe, aki szerint a diszkó, a lemezlovasság a szabadság műfaja. A Sziget Fesztiválon egyébként már be is mutatkozott egy fideszes DJ: tavaly nyáron Deutsch Tamás szórakoztatta a fiatalokat. Természetesen kíváncsiak voltunk a párt véleményére is az üggyel kapcsolatban, azonban megkeresésünkre Szijjártó Péter (kis képünkön) elárulta, hogy „bevallom őszintén, nekem fogalmam sincs, hogy ki az a Voksán Virág”. A fent említett internetes keresés eredményeit említve elcsodálkozott a képviselő, de elmondta, hogy talán a lemezlovasok hívták meg erre
a bulira és nem Nyitrai Zsolt.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is hozzátette, hogy a parlamenti képviselőknek pontosan úgy kellene eljárni egy-egy témában, ahogy Nyitrai tette, miután megkeresték a lemezlovasok.
Érdekes, hogy DJ Nyitrai és DJ Flower közös akciója még a liberálisok körében is kiverte a biztosítékot. Léderer András, az SZDSZ ügyvivője úgy fogalmazott: Voksán Virág nyugodtan mutogathatja magát meztelenül, de azt nonszensznek tartják, hogy egy magát szakmai érdekképviseletnek nevező lemezlovas egyesület, valamint a Fidesz–KDNP szerint „ez a hölgy szakmai etalon és erkölcsi példakép, míg másokat el akarnak tiltani a szakmájuk gyakorlásától”.