„Olyanok leszünk, mint a 100 fejű sárkány. Ha az egyik nyakunkat elmetszik, ott lesz még 99" - nyilatkozta a radikális szervezetekre utalva a délmagyar.hu-nak a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke, Zagyva György Gyula. Az Ópusztaszeren megtartott csúcstalálkozón jelen volt többek között - kezdeményezőként - Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke, Budaházy György, Kiss Róbert, a Magyar Gárda országos parancsnoka, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, továbbá az Össznemzeti Szurkolói Szövetség is képviseltette magát.
„Össze kell hangolnunk a nemzeti szervezetek munkáját. Egy erős Magyarországot és egy erős nemzetet szeretnénk" - nyilatkozta a találkozó kapcsán Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint már idén előrehozott választások lesznek, és ők fognak kormányt alakítani, nem a Fidesz. Vona úgy vélekedett, hogy a magasabb részvételi arány nekik fog kedvezni. Szerinte ugyanis a többi párt népszerűsége csökken, ugyanakkor a Jobbiké folyamatosan nő. Arra a kérdésre, hogy koalícióra lépnek-e a Fidesszel, Vona Gábor határozott nemmel válaszolt. „A Fidesz külön stábokat fog felállítani gyengeségeink feltárására" - tette hozzá az elnök.
A Jobbik szegedi elnöke korábban szintén úgy nyilatkozott, hogy nem kívánnak a Fidesszel koalícióra lépni. Tóth Péter szerint másfél év múlva a Fidesz úgyis bele fog bukni a kormányzásba a gazdasági válság, illetve a felvett IMF-hitelek miatt. A helyi elnök hozzátette: azért is ódzkodnak a Fidesztől, mert nem akarnak az FKgP és a MIÉP sorsára jutni. A szalámitaktikát - magyarázta - a kommunisták után a Fidesz használta, és jobboldali kormányok alatt keményebb támadások érik a nemzeti radikálisokat, mint a baloldali kormányok idején.