AMagyar Gárda egyenruhájában vett részt Szegedi Csanád, a Jobbik képviselője az Európai Parlament keddi alakuló ülésén Strasbourgban. A képviselő úgy nyilatkozott, hogy mivel nehezen tudja elfogadni a Gárda feloszlatását, öltözete határozott kiállást jelképezett a félkatonai szervezet mellett. Mint mondta: a magyar népviselet alapelemeit hordozó öltözékével új színt szeretett volna hozni az Európai Parlament életébe. Ezt az „új színt" erősítette két képviselőtársa, Morvai Krisztina és Balczó Zoltán sujtásos mentében való megjelenése is.
Nem volt vevő a magyar performanszra ugyanakkor a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke. „Az az üzenet, amellyel a magyar radikálisok az Európai Parlament padsoraiba ültek, egy olyan, rendkívül veszélyes politika megnyilvánulása, amelyet Európa több millió emberélet árán a múltban már elutasított és elítélt" - nyilatkozta másnap Juraj Horváth, aki szerint a „magyar gárdisták" egyenesen nemzetközi botrányt generáltak viseletükkel. Sőt, a bizottsági elnök úgy értékeli, hogy „vulgáris, kocsmai módon adtak pofont a barátság, a szolidaritás és a nemzetek közti együttműködés értékeinek", valamint „megvetésüket fejezték ki az európai integráció szellemével, gondolatával és céljával szemben" is. Szegedi Csanád az eset kapcsán csak annyit mondott, hogy az EP-képviselők közül senkitől nem érkezett hozzá olyan reakció, amely elítélte volna a Magyar Gárdát.
Másnap az iráni emberi jogi helyzetről folytatott vitát az EP plenáris ülése. Morvai Krisztina rövidke felszólalásában egy huszárvágással a magyar helyzetre terelte képviselőtársai figyelmét, miközben a jogvédelem terén megkérdőjelezte az EU hitelességét. A Jobbik listaelsője a 2006. október 23-án hazánkban történtek sajátos - nyílvánvaló csúsztatásoktól hemzsegő (például: több száz embert börtönökben kínoztak meg) - értelmezését adta elő, majd így folytatta: „Az elmúlt három évben minden egyes alkalommal, amikor a kormány ellen tüntettek, ilyen brutális rendőri agresszió történt - nem Iránban, nem Kínában, nem Hondurasban, hanem egy EU-tagállamban, Magyarországon. Egészen az elmúlt napokig, amikor a rendőrség 216 békés tüntetőt erőszakkal és törvénytelenül előállított." Bár továbbra is az iráni forradalom nyomán kialakult válságos emberi jogi helyzet volt a téma, Morvai a magyar „jogsértések felderítéséhez" kérte kollégái segítségét, hogy az EU együttes erővel szüntesse meg az emberi jogok lábbal tiprását az unión belül.