Az alaptézis szerint, ha a fővárosi szocialista és a szabad demokrata képviselők legalább olyan jól irányítanák a fővárost, ahogy ellenzékben – tehát „ellenszélben” – Kósa Lajos és csapata Debrecent, akkor az országos jobbra tolódást ellensúlyozni tudná az MSZP–SZDSZ „koalíció”. A gondot leg-inkább az jelenti, hogy az elmúlt hetekben csak fővárosi botrányokról és szervezési hibákról szóltak a hírek.
Bőhm András szabad demokrata képviselő szerint „morális alapok” mentén azonnal változtatni kell a koalíció működésén, és – mint a Heteknek elmondta – ezért is vett részt MDF-es politikusokkal abban a bizonyos akcióban. Tudniillik Bőhm András és az ugyancsak SZDSZ-es Lakos Imre, valamint az MDF-frakció két független tagja, Hock Zoltán és Katona Kálmán többek között a BKV körüli botrányok miatt azt javasolták, hogy a szakbizottságok helyett a közgyűlés döntsön az intézmények és a cégvezetők, valamint a társaságok igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak kinevezéséről, visszahívásáról. Demszky Gábor főpolgármester részben állt csak élére a kezdeményezésnek, viszont annak biztos tudatában, hogy ha nem tette volna, akkor azzal az MSZP–SZDSZ-koalíció szétesését segítette volna elő. A két „kormánypárt” ugyanis 2006-ban átalakította a főváros működési szisztémáját, és egy olyan rendszert dolgozott ki, melyben formálisan és informálisan is Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes került megkerülhetetlen pozícióba Demszky Gábor mellett.
Bőhm András már régóta a különutas liberális politikusokhoz tartozott a fővárosban. Kritikája szerint a főváros úgymond „belefullad” a nagyberuházásokba, a metró építésétől kezdve a Margit híd felújításig, de ahelyett, hogy mindezek népszerűséget hoznának a várost irányító pártoknak, belső szervezési és kommunikációs hibák miatt inkább a káosz hangulatát erősítik a budapesti polgárokban. Mindezt pedig csak tetézik a BKV körüli ügyek. „Ahelyett, hogy most megadóan feltesszük a kezünket, mondván: 2010-ben jön a Fidesz, inkább rendet kellene tenni Budapesten, hátha a város sikeres irányításával a baloldal valamelyest visszaszerezheti a renoméját” – nyilatkozta Bőhm.
A fővárosi SZDSZ-frakció támogatta a koalíció működését, és belső erőviszonyait megváltoztató javaslatot, amelyet Demszky Gábor terjesztett elő. A Hetek úgy értesült, hogy nagy valószínűséggel az MSZP is belemegy a liberálisok által felvetett módosításba, bár úgy tudjuk, némely ponton „kihúzzák” az eredeti javaslat méregfogát. Az alkuk lényegi eleméről szólva városházi forrásaink azt mondták, hogy bár csorbulnak Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes jogkörei, de még így is a szocialista politikus marad a főváros egyik „ura”.
Lakos Imre a távirati irodának azt mondta, hogy bölcs politikai döntést hozott a főpolgármester. Mint mondta, örül annak, hogy a frakció egyhangúlag támogatta a főpolgármester javaslatát. A javaslat jórészt lefedi azt az indítványt, amelyet három képviselőtársával együtt nyújtott be a közgyűlés csütörtöki ülésére. „A hatáskörök közgyűléshez telepítésével nagy lépést tesznek az önkormányzati működés átláthatóságának irányába. Ez a helyzet egyértelműen azt jelzi, hogy egy koalíciós szerződést nem kell kőbe vésett, örök érvényű dokumentumként kezelni. Amikor helyzet van, lépni kell, nem lehet a feltétlen lojalitás alapján tevékenykedni, szükség van az értelmes párbeszédre” – fejtette ki.