„Senki nem gondolta a törvény írásakor, hogy nyugdíjas állás az ügyvezetőé” – jegyezte meg nem kevés malíciával a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének egyik tagja azután, hogy a testület hétfői ülésén világossá vált: a baloldali delegáltak nemigen találnak fogást Medveczky Balázson. Nem azért, mert az MTV fénysebességgel robog a siker útján, hanem azért, mert nincs lehetőségük az elmozdítására, de igazán a megrendszabályozására sem. A jogszabály szerint megtiltani van joga a civil delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumnak az alelnök kinevezését vagy felmentést, de csak a lépést követő első ülésen – azt pedig tavaly tavasszal tartották. A Nap-kelte „ejtése” kapcsán sincs sokkal több lehetőségük lépni, hiszen a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség a törvény értelmében műsorügyekbe nem szólhat bele. Azaz elég, ha a menedzsment szerződésügy helyett programtémává alakítja a kérdést, és már „érinthetetlenné” is vált a kuratórium számára. (A lapzártánk idején érkezett hírek szerint ezen az úton indult meg Medveczky csapata.) Azaz első blikkre úgy tűnik, se felelősségre vonni, se meneszteni nincs mód az ügyvezetőt.
A vitatkozók – a menedzsment és a kuratóriumi elnökség baloldala – még abban sem értenek egyet, hogy a szerződés egyoldalú felbontása ok vagy okozat, és hogy jogos vagy szabálytalan. A menedzsment azzal érvel, hogy miután szeptember elején nem kaptak engedélyt egy 2,45 milliárdos (korábban nem kifogásolt) hitelfelvételre a pártdelegáltakból álló elnökségtől, le kellett csípniük idei kiadásaikból, ehhez pedig remekül jött, hogy (számításaik szerint) évi százmilliót hozhatnak be azzal, hogy Gyárfás Tamás producer (képünkön) helyett az MTV saját zsebre értékesíti a reggeli műsorsáv reklámbevételeit. Más kérdés, hogy az MTV mindeddig nem állt a nyilvánosság elé konkrét számadatokkal arról, hogy mekkora pluszköltségre és mennyi többlet-bevételre számítanak ebből a forrásból. Az persze tagadhatatlan, hogy idén nekik játszik az idő: míg a Gyárfás-produkció vitte a reklámszervezők számára olykor rémálomszerű első negyedévet és a nyarat, a karácsony előtti reklámdömpingben az átlagosnál nagyobb bevételt lehet generálni a reggeli sávban is. Hogy nem hirtelen felindulásból bontottak szerződést, arra az is utal, hogy már a hónap közepén a felügyeleti szervnek írt tájékoztatóban jelzik: a megállapodás ellehetetlenülésére hivatkozó felmondások – köztük a Nap-kelte szerződésbontása – után akár az is előfordulhat, hogy a szerződés teljes értékét meg kell fizetni.
A kuratóriumi elnökség baloldali tagjai ezzel szemben úgy interpretálják a történteket, hogy nem látták biztosítottnak a hitel visszafizetését, ezért nem bólintottak rá a felvételére, noha korábban jóváhagyták, hogy az MTV tárgyalni kezdjen bankokkal ez ügyben. Szerintük annál is kérdésesebb, hogy vissza tudja-e fizetni a summát a köztévé, mert a jövő évi büdzsé tervezete az ideinél jó hétmilliárd forinttal kevesebb állami apanázst irányoz elő a cégnek, ami – ahogy a menedzsment állítja – akár a cég bedőlésével is végződhet. Ennek fényében viszont a mostani megszorítások (amelyeknek a nézők számára egyelőre leglátványosabb, de anyagilag eltörpülő tétele a Nap-kelte ügye) csak az első lépés, ráadásul a gyorsan megtehető intézkedések egyike.
Az MTV ugyanis ördögi körbe került: a legutóbbi elnök idejéből megörökölt 1700 körüli létszám költségei horribilisek. Marad a lehető legtöbb produkció belső gyártásba vétele, vállalva ezzel, hogy esetleg tovább csökken az MTV nézettsége. Ezzel tovább csökkennek a kereskedelmi bevételek, amelyeknek 4,95 milliárdos tavalyi szintje akkor is rekord, ha 34 milliárdos kiadással áll szemben.
Egy másik olvasat szerint a Nap-kelte szerződésének felbontása a menedzsment helykeresésének első lépése. Azaz a jövő évi választások közeledtével, az utcahossznyi Fidesz-előny ismeretében jó befektetés lehet felmondani egy a közhiedelem szerint baloldali kötődésű médiavállalkozó szerződését, miközben az Orbán-kormány idején az MTV-ben hírfőnökösködő embert ültetünk a sebtében gründolt reggeli műsor élére. (A Fidesztől származó információink szerint a váltást nem ők „rendelték meg”.)
E szcenárió érvényesülése esetén könnyű azt a cégen belüli képet kialakítani, hogy a menedzsment a munkahelyek védelmében akaszt tengelyt a kuratóriumi elnökség egyik felével, rajtuk keresztül pedig a kormánnyal. Más kérdés, hogy ha a választások után a Fidesz vezette kormány közmédiareformba kezd, ott van tartaléknak egy túlburjánzó szervezet és egy frissen felszerelt gyártóbázis, amiből könnyű nyesni, s ami jó alapja lehet a korábban mindkét oldalon tervezett, de meg nem valósított összevonásnak. Különösen, hogy ezzel az elképzeléssel nem csupán a leépítés után elnéptelenedő óbudai épületrészeket lehetne benépesíteni, de jelentősen olcsóbb közszolgálati rendszert lehetne kiépíteni. Az első lépést már elő is készítette a nagypolitika: a végül hamvába holt médiatörvény három intézménnyel, de egy tulajdonosi testülettel számolt már – ami akár az összevonás kezdete is lehetne.
Köztévés forrásaink alig láttak esélyt arra, hogy visszatérjen a Nap-kelte a Magyar Televízió képernyőjére. Már csak azért sem, mert a Gyárfás-csapat kiakolbólintása után, majd’ háromévi bojkottot követően, visszatér-tek az MTV reggeli műsorába a Fidesz és a KDNP politikusai – első nap mindjárt az a Semjén Zsolt, aki 2006 októberében bejelentette, hogy elkerülik a műsort. Ez pedig játszi könnyedséggel kommunikálható úgy, mint a jobbról régóta követelt kiegyensúlyozottság bizonyítéka.