„Csak annyit mondj: SZAC Hotel!" - árulta el fantáziadús jeligéjét a Hír TV-ben „Kittikeként" aposztrofált prostituált. A televízió-műsor sugallata szerint a XVIII. kerület sporttelepéhez tartozó egyik hotelben évek óta zajlik az „ipar", a szexmunkást faggatva pedig az is kiderült: akár napi 60 ezer forintot is zsebre tehet itt egy prostituált.
A felvételek óriási vihart kavartak a sajtóban, hiszen a vendéglátóhely önkormányzati tulajdonban van, ráadásul üzemeltetőjével is szerződésben áll a városrész vezetése. Ez pedig félig-meddig azt is jelenti, hogy többszörösen közvetetten ugyan, de önkormányzati pénzből támogatják a „Kittike és Társai Kft."-t. „Szégyen, hogy a szálló még évente 9 millió forintot is kap fenntartási támogatásként az önkormányzattól egy néhány hónapja kötött szerződés alapján!" - jelentette ki a hírre reagálva a Fidesz frakcióvezetője, Lévai Zoltán.
Lévai a szintén a Fideszben tevékenykedő kerületi képviselővel, Ughy Attilával közösen feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt. Az eset középpontjában egyébként az a Bodnár János áll, akinek a cége, a Bodnársport Kft. üzemelteti a pest-szentlőrinci sportpályát és az ahhoz tartozó SZAC Hotelt is. Bodnár cége még a nyár folyamán kötött szerződést a Mester László polgármester által vezetett önkormányzattal, és az ügyben további pergyanúnak is alapot ad, hogy az egyébként MSZP-s képviselőként is tevékenykedő polgármester régóta kapcsolatban áll Bodnár Jánossal, aki korábban még alpolgármestere volt. Egyes vélemények szerint nem véletlen, hogy az amúgy gazdaságos hotel üzemeltetése mellett még plusz juttatásokat is zsebre tehet Bodnár.