Amikor a Tápió-vidékén fekvő Szentlőrinckátára érünk pénteken kilenc óra után, odabenn a Sirató Büfében idős emberek beszélgetnek. Amikor ajtót nyitok, egyikük barátságosan szól, hogy jó erősen csukjam be az ajtót magam után.
– Így jó? – mondom.
– Jó lesz – bólint mosolyogva.
Úgy érzem, hogy itt és most olyasmi történhetett, aminek a hatása alatt vannak. Mikor a férfiak brigádja az elérzékenyülésből lábal kifelé. Mindenki ül. Halkan beszélnek. Semmi rádió. Semmi zene. Kiderül, hogy érkezésünk előtti percekben a TV2 Mokka című műsorát nézték, melyben a műsorvezető telefonon hívta fel az anyát.
– Mit tudott szegény mondani? – kérdezem.
– Mit tudott volna – válaszol egy könnybe lábadt tekintet.
Nem volt ahhoz lélekjelenlétem, hogy újságíróként becsöngessek az anyukához, aki november 4-én temette el kamasz fiát. A falu apraja-nagyja állt mellette, és magam két nappal ezután próbáljak okosakat kérdezni tőle?
Az anyósa az elmúlt év október 17-én halt meg. A férje tavaly karácsony előtt, Gyuri pedig egy éven belül az apja után ment. A kisebbik fiú mindezt átéli.
A polgármester nyugodt és türelmes ember benyomását kelti. Éppen véget ért egy testületi ülés, a hivatalban irodájába hív minket, ahol éppen ezt a szomorú ügyet is érintő megbeszélés zajlik a további teendőkről. Horti Sándor, az Imre Sándor Általános Iskola igazgatója így emlékezik: Gyuri barátságos természetű fiú volt, négyes-ötös tanuló, és már középiskolába járt. Szvitek Melinda pszichológus, a Családsegítő Szolgálat vezetője elmondja, hogy Adriánnak pszichológusok igyekeznek segítséget nyújtani, ahogy ezt a korábbi halálesetek miatt is tették a testvérekkel, mert az édesapjuktól való elszakadás is komoly problémát jelentett.
Összetartó, zöldségfélékkel kereskedő, piacra járó szorgalmas család gyászolt és gyászol. A kétezres lélekszámú falu együttérez velük, a testület úgy döntött, hogy erejéhez mérten Lőrinc-káta is segíti az édesanyát és fiát. Kérdésemre Horváth László elmondja, hogy a faluban nincs semmiféle fertő-zési pánik, és nem rohamozzák a gyógyszertárat. Ezt követően az iskolába megyünk. Az aulában kis asztal, koszorú, mécses és mögötte egy fotó Gyuriról.
A következő gondolatsor már nem kapcsolódik közvetlenül a szentlőrinckátai drámához, a település független polgármesterének véleményéhez és a Heteknek nyilatkozó intézményvezetők mondandójához.
Ami a fertőző betegség körüli hazai antikommunikációt illeti, az az egész országot jól jellemzi, és a H1N1 valóban úgy hiányzott nekünk, mint lepratelepnek a sárgaláz. Történetének leggagyibb címlapját tette közzé az ingyenes terjesztésű, pártközeli Helyi Téma október 28-án – szerintem, és nem vagyok egyedül a véleményemmel.
Mivel oltogatnak? – ez volt a főcím. Állítólag Falus Ferenc tiszti főorvos karja látható a képeken. A „baloldali” képen Falus beoltása, a lap szerint Falus kamu beoltása látható. A szöveg szerint a képen látszik egy kupak, ami megakadályozza a vakcina bejutását. Ez aztán az oknyomozás! A szemlélő azonban semmiféle kupakot nem lát.
A „jobboldali” képen kontrasztként a szakszerű beoltás látható.
A „cikkről” nem is beszélve, aminek a Nagy buli a vakcinabiznisz! címet adták. Az igen tisztelt hazai politikai elit fő vívmányára, a kollektív paranoiára épülő slágercím. Eszerint jó üzlet a háború és a gyógyszergyártás. Jó. Igaz. Fogadjuk el. Nagy üzlet az olaj, és a víz is feljövőben van.
De hallgassuk már meg azt a gyermekorvost is, aki kimondta: ha van egy fertőző betegség, ami halált okozhat, és van ellenszérum, akkor azt használni kell. A Kincskereső Kisködmönben a torokgyík ellen éppen nem volt semmi orvosság. Maradt a balázsolás.
Aztán azt is hallottam az Este című műsorban, hogy pártalapon dől el ma már az is, hogy oltatja-e magát valaki vagy nem. A baloldali oltatja, a jobboldali nem. Legközelebb már olyan felmérés is lesz, hogy a baloldali a bal oldalán alszik, a jobboldali a jobb oldalán. Aki a hátán vagy hasán, arra mindkét oldal azt mondja, hogy nincs velük, tehát ellenük van.
Különben Mikola István volt egészségügyi miniszter kiállt az oltás mellett. Minderre Szentlőrinckáta polgármestere figyelmeztet beszélgetésünkben.
A Helyi Témának talán egy Mikola-címlappal kellene helyretennie a felelőtlenül buta, minden postaládába eljutott címlapját.
A közbeszédben fontos ellenérvként szerepel, hogy az oltás haszon-élvezője a kormány és az Omnivest Zrt. Utóbbi azonban hitelbe szállít Magyarországnak, a nyugati ár harmadát kéri érte, előbb itthonra szállít, miközben a Pilisborosjenőn gyártott vakcináért a külföldi vevők valósággal könyörögnek. Az MTA is kimondta, oltassák be magukat az emberek. (Minek szólnak bele az orvoslásba párttitkárok? Az orvoslásba, ami szerintem a legtiszteletreméltóbb szakma. Jó, hogy nem az újraélesztő mentőtisztek mellett okoskodnak a szép állami pénzt szakító „politikusok”.)
Ez egyébként nem csupán magyar állapot. A franciák mindössze 17 százaléka biztos benne, hogy oltatja magát, ám az arány az idő haladtával folyamatosan nő ott is. Eközben Monsieur Sarkozy kormánya a francia lakosság 70 százalékának elegendő szérumot rendelt. Hozzátartozik még a szérumos alapműveltséghez, hogy az oltás beadása után körülbelül kettő héttel nyújthat védettséget.
Amíg nincs igazi járvány (ne is legyen), addig az embereknek nincs saját tapasztalatuk a baj nagyságáról. És azt sem igazán értik még, hogy saját immunizálásukkal családjukat, barátaikat, a környezetükben élőket is védik. Ha valamiben, akkor legalább ebben kellene egyértelmű összefogásnak lennie.
2009. 11. 13. (XIII/46)
