„Nem magamért, hanem azokért a kiszolgáltatott betegekért teszem, akik most is ott vannak az intézetben. Nem szeretnénk lejáratni sem az igazgatónőt, sem az intézményt” – ezekkel a mondatokkal kezdtek bele történetük mesélésébe az intézmény ápolói. A családos asszonyok közül Judit tizenhat éve dolgozik ott. Éva pedig tavaly tavasszal került oda, és rögtön a mélyvízbe dobták. A 7-es, vagyis a zárt osztályon kezdett. Itt 34 főt ápolnak, olyanokat, akik a legsúlyosabb elmeállapotban vannak. Többségük cselekvőképtelennek van nyilvánítva, vagyis gondnokság alatt állnak: önálló életvitelre alkalmatlanok, nem képesek saját maguk ellátására, ápolásra szorulnak, ön- és közveszélyesek. Éva azt mondja, mindez nem riasztotta el, mert úgy gondolta, hogy ott vannak azok, akik leginkább segítségre szorulnak.
„Azt hiszem, sikerült nagyon jó kapcsolatokat kialakítanom a betegekkel. Nagyon hálásak tudnak lenni apró kedvességekért is. Néhány hónap után azonban rá kellett ébrednem, hogy ami itt folyik, az nem ápolásról szól, hanem valami egészen másról. Döbbenten tapasztaltam, hogy a régebben ott dolgozó kollégák miként bánnak a hozzátartozók által rájuk bízott betegekkel. Náci koncentrációs táborokra emlékeztető állapotokat tapasztaltam” – mondja Éva, akit megdöbbentett az, ahogyan a személyzet beszél a betegekkel. Egyeseket köcsögnek, másokat gyökérnek neveznek. Mindennaposak a verések. Bár az ilyen súlyos értelmi sérülteknél gyakoriak az erőszakos kirohanások, melyek adott esetben indokolhatnak határozott fellépést, Éva szerint nem erről van szó. „A lakók sérüléseinek 80-90 százalékát az ápolók okozzák. Van, aki szeméremtájékon rúg, másnak a kulcscsomója jár el vagy az ökle, de a gyógyszeres szekrény tetején ott a baseballütő is. Ha valaki nem csinálja, amit mondanak neki, kézzel-lábbal kap érte. Volt, akit a földön húztak be a szobájába, ott már csak a puffogást hallottam. Judit szerint rendszeresek a szexuális megalázások is az intézetben. Egyszer két kollégája hívta meg egy nyilvános „show-műsorra”. Egy műszakváltáskor éppen „civilből” akart átöltözni, amikor szóltak neki, hogy jöjjön, mert mutatnak valami érdekeset. „Amikor odaléptem, már többen figyelték az ajtón keresztül, hogyan elégít ki egy férfi beteg egy szintén ott ápolt nőt. Én szabályosan elmenekültem. Tavaly nyáron még egy ehhez hasonló esetnek voltam szemtanúja, ahonnan szintén elszaladtam. Meggyőződésem, hogy a szexuális aktust a két kolléga szervezte meg, cigit kínálva azért” – mondja az asszony, hozzátéve, hogy természetesen kialakulhat a súlyosan fogyatékos emberek között is természetes vonzalom. Ilyenkor azonban az ápolóknak biztosítaniuk kell az intim elzárkózás lehetőségét. Szerinte ezekben az esetekben a szolgálatban lévő ápolók, önmaguk és környezetük szórakoztatására, összeengedték ezeket az embereket, és kifejezetten inspirálták őket a nemi aktusra. Éva szerint gyakorlat a zárt osztályon, hogy ha valakinek cigire van szüksége, meg kell keresnie az egyik ápolót, aki adagolja a napi mennyiséget. A bentlakók állandó megalázása is része a 7-es osztály életének. „Ha főzelék van, az egyik ápoló rendszeresen fordítva teszi bele a kanalat az adagokba. A kenyereskosarat úgy dobálja ki, mint a frizbit. Aki elveszi a másik kenyerét, ütést kap a fejére. Előfordult augusztusban olyan is, hogy egy lakót belevizeltettek egy műanyag üdítős üvegbe, és egy másikkal megitatták a tartalmát. Utána jót röhögtek rajta. Éva azt mondja, hogy látta azt is, amikor két ápoló egy meztelenre vetkőzött férfit vezetett ki mindenki szeme láttára a fürdőbe úgy, hogy egy borosüveget mint cumisüveget tartottak elé. Előfordult, hogy jelezte ezeket a közvetlen felettesének, de a legsúlyosabb dolgokat nem merte elmondani. Azt mondja, sokan tudnak egymás dolgairól, és takargatják a simlisségeket.
Az asszonyok közül Judit jelenleg táppénzen van, Éva szerződését pedig az elmúlt év végén nem hosszabbították meg. Mindketten december 1-jén, az intézmény igazgatója előtt számoltak be tapasztalataikról. Lapunkhoz eljutatták az ekkor készült jegyzőkönyvet is. Múlt héten pedig a Városi Ügyészségen tettek feljelentést a történtekről. A pszichiátriai otthon belső vizsgálatot indított az ügyben, amely még most is tart, de az írásos összefoglaló már elkészült. „A vizsgálatot végzők egyöntetű megállapítása az, hogy a bejelentett események nem nyertek igazolást, az intézmény dolgozói nem követték el azokat a cselekményeket, amelyekkel vádolják őket. Kérdésként merül fel az is, hogy a bejelentő miért hallgatta el az általa megnevezett cselekményeket, és csak azután közölte, mikor tudomására jutott, hogy a munkaszerződését nem hosszabbítja meg az intézmény?” – közölte ennek alapján lapunkkal Simon Ilona igazgatónő.
Az ügyben megszólalt a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF) is. Mint közleményükben írják: „Hazánkban a pszichiátriai betegek bántalmazása, a méltánytalan bánásmód, a betegek törvényben előírt döntési szabadsága tiszteletének elmaradása néhány intézményben mindennapos gyakorlat. A kiszolgáltatott betegek gyakran nem mernek panaszt tenni, félnek az intézményben dolgozók retorzióitól.” A PÉF azt állítja, hogy van olyan intézmény, ahová a betegek érdekeit képviselő civileket be sem engedik, sőt a szociális otthoni ellátásból a gondnokolt betegeknek nincs visszaút, sokszor a lakhelyüktől távol helyezik el őket, ami valójában egy modern kori deportálás. Éva és Judit azt mondja, hogy decemberben 1-jén az igazgatónál tett bejelentés után több mint egy hónapot vártak, bízva abban, hogy az igazgató megteszi a szükséges lépéseket. Bár az érintett ápolókat más osztályra helyezték át, és biztonsági kamerákat szereltek fel az osztályon, továbbra sem látnak garanciát arra, hogy hasonló cselekmények nem történnek meg a jövőben. Szerintük az ilyen ápolóknak felelniük kell a tetteikért, a kamerarendszer kezelését pedig megbízhatóbb munkatársakra, nem bennfentesekre kellene bízni. „A legdurvább azonban az, hogy házon belül lejáratókampány indult ellenünk. Mindenféle mocskos dolgot állítanak rólam, én lettem beállítva bűnbaknak. Kaptam fenyegetéseket, ezért személyi védelmet kértünk az ügyész úrtól” – meséli Éva.
Téglás Péter vezető ügyész lapunknak megerősítette a feljelentés tényét. Mint megtudtuk, haladéktalanul nyomozást rendelt el az ügyben. Ahogy fogalmazott, általában az ilyen eseteket az érintettek elmeállapota miatt nagyon nehéz bizonyítani. Amennyiben a két asszony állításai bizonyítást nyernek, az ápolók akár nyolc év börtönt is kaphatnak. Lapunk úgy tudja, hogy az egyik esetről telefonnal rögzített filmfelvétel is készült, amely megkönnyítheti a rendőrök munkáját.
2010. 01. 29. (XIV/4)
