„A BAJSZOS ZSIDÓ ÉS A BANYA”
„Az én meggyőződésem, nem a Jobbik meggyőződése, hanem az én meggyőződésem, ha itt a Jobbik most nem tesz normális keretek között békét Magyarországon, akkor itt patakokban fog folyni a vér, és a Duna mellett ezrek lesznek felakasztva” – mondta Szegedi Csanád Komáromban egy lakossági fórumon, de az ijedezők megnyugtatására azért azt is közölte, hogy a Jobbik még egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy békés mederben tartsa a helyzetet. Ennek egyik eszközeként tervezik, hogy példát statuálnak az elmúlt húsz-huszonkét év bűneiért. A Jobbik alelnöke és egyik EP-képviselője az MDF listavezető miniszterelnök-jelöltjéről csak mint „Bokros, az a bajszos zsidó” szólt, a szocialisták elnökét pedig nemes egyszerűséggel „Lendvai Banyaként” említette annak kapcsán, hogy állítólag be akarja tiltani a magyar címert és a turult. A romáknak ezúttal csak annyit osztott, hogy önkormányzataikat, és felzárkóztatási programjaik állami dotációját is beszüntetné.
POLITIKAI DÖNTÉS
Az Országgyűlés elnöke pályázatot írt ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatói posztjára. A posztra hárman pályáztak: Gyarmati György jelenlegi főigazgató, Varga László, Budapest Főváros Levéltára korábbi főigazgatója, valamint Markó György, a Hadtörténeti Intézet főigazgató-helyettese. A három pályázó közül kettőt, Varga Lászlót és Markó Györgyöt parlamenti szakbizottsági meghallgatás nélkül utasítottak el, amit szakmai körök egyértelműen politikai döntésnek minősítettek. Varga László lapunknak azt mondta, hogy programjának lényege az állambiztonsági múlt teljes feltárása. A történtek után a Nyitott Társadalom Alapítvány (OSA) alternatív meghallgatást szervez, ahol mindhárom pályázó kifejtheti álláspontját. Az eseményre február 23-án az alapítvány Arany János utcai székházában kerül sor.
IGAZ VAGY HAMIS?
„Mindenkinek van szavazati joga természetesen. Demokráciában sajnos-nem sajnos, ízlés kérdése, ez van. … Legyen mindenkinek szavazati joga természetesen, de adhassa el az államnak. Az állam például a mindenkori nyugdíjminimum összegéért vásárolhatná meg a szavazati jogot bárkitől. Aki ezért le akar mondani a szavazati jogáról, visszaviszi a kis kopogtatócéduláját, megkapja a pénzt, aztán menjen isten hírével. Ezzel mindenki jól járna: akik pénzt kapnak, azok azért járnak jól, mi meg megszabadulunk azoktól, akik másképpen adják le a voksukat” – mondta állítólag Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke Jászszentandráson, a helyi polgári kör rendezvényén. A felvételt – amelyen egyebek mellett szó esik Békés megye rezervátummá alakításáról is – az Egyenlítő TV tette közzé a Youtube videómegosztón. A Fidesz elnöki stábjának közleménye szerint a hanganyag „összevágott, manipulált, mellyel ismét törvénysértések sorozatát követték el”, ezért az érintett politikus és pártja megteszi a jogi lépéseket az „MSZP házivideó-szerkesztőségének újabb jogsértései miatt”.