Milyen lényeges különbségek vannak az önök koncepciója és az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal Zöld könyve között, amely a közoktatásban egyebek mellett a növekvő esélyegyenlőtlenségek mérséklését tűzte ki fő céljául?
–ŰA mi ajánlásaink nem valami ellen, hanem valamiért, egy sokkal jobb magyar oktatásért íródtak. Nagyon sok dokumentumra támaszkodtunk, így a Zöld könyvre, amely azonban alapvonásában a mienkétől eltérő műfajt képvisel: alkotói az oktatás néhány kulcskérdését emelték ki, és abban igen mély elemzéseket készítve fogalmazták meg javaslataikat. A Szárny és teher című munka sokkal több területet érint, de nem készít új elemzéseket, hanem a meglévőkre támaszkodik. Az eltérések nem feltétlenül koncepcionális különbségeket jelentenek. Az integráció terén a munkánk az iskolarendszer integrációját tűzi ki fő célként, és a leszakadó iskolák akár „direktirányításos”, célzott, mentorált felzárkóztatására tesz javaslatot. Ehhez persze szükség van egy általános, független, szakmai és komplex iskolaértékelési rendszer bevezetésére. Ugyanakkor a javaslatunk az esélyegyenlőtlenségek elleni küzdelem számos olyan elemét is tartalmazza, amelyet a Zöld könyv is megfogalmazott.
Jól értelmezem-e, hogy önök a tág értelemben vett tehetséggondozást tekintik egy új oktatási koncepció alapjának?
–ŰNem kifejezetten a tehetséggondozás, hanem a minőségigényre és a tanulókban rejlő értékek keresésére épül a javaslatrendszerünk. Ezen belül az oktatás általános színvonalát, a nevelés kiteljesítését és – nem utolsósorban – a tanárok munkájának minőségét is javítani kell. A magyar iskolát a siker iskolájává kell tenni, a jelenlegi kudarcsorozatok iskolája helyett. A tanárnak azt kell észrevennie a diákban, amit tud, és nem azt, amit nem tud. Ötször annyit kell – legalább – dicsérni egy magyar iskolában, mint szidni. Így lesz az iskola az öröm helye. A tehetséggondozás ennek az iránynak csak az egyik szelete. Az a légkör viszont, amelyben minden tanuló egy benne bízó, különleges értékeire figyelő, és azt bátorító közegben találja magát, ha belép az iskola kapuján, a kívánatos változások egyik legfontosabb eleme.
Nagy József neveléstudományi professzor szerint az iskolakezdő gyerekek között átlag öt év fejlettségbeli különbség van, ami tizedik osztályra megduplázódik. A nemzetközi felmérések is azt igazolják, hogy a felső tagozatban történik meg a végleges leszakadás, az esélyek közti különbségek kitágulása.
–ŰAhogyan megyünk a felső tagozat irányába, valóban tapasztalható egyfajta kiüresedés, amely többek között a természettudományos tárgyak oktatásában is megfigyelhető. A megoldás azonban nem az, hogy a felső tagozatot „alsósítjuk”, és infantilizált évfolyamokat bocsátunk rá a középfokú oktatásra. A felső tagozat dolga – valljuk be – rendkívül nehéz, mert egyszerre kell rendszerbe foglalt tudást, és ezzel együtt élményszerűséget adnia, ráadásul egy rendkívül differenciált tanulói közegben. Míg egyes diákoknak már gimnáziumi anyag kellene az adott tárgyból, másoknak még az elemi olvasási készsége sem alakult ki teljesen. Sok még a tennivaló a megtanult ismeretek alkotó felhasználása terén is. Ennek egyik kiváló terepe lehetne a projektmunka, amely méltatlanul alacsony szinten terjedt el a magyar oktatási gyakorlatban.
A pedagógusképzés színvonalának emelését pontosan hogyan lehetne kivitelezni?
–ŰA pedagógusképzés alapvető változtatásra szorul: a jelenlegi maradékszak és gyűjtőszak jellegből elitképzéssé kell átalakítani. A tanári szakok akkorák legyenek, amennyi tanárra az adott szakon az ország iskoláiban szükség is van. Azokat a tanárokat viszont, akiket így képzünk, magas minőségi követelmények szerint tegyük, a pályaalkalmasságot is mérő felvétel, a képzés minősége és a követelmények terén egyaránt. Mindehhez egy magas, a fizetésekkel egybemérhető juttatásokat adó ösztöndíjrendszernek kell társulnia, amelyhez garantált állás is jár. Egy ilyen rendszer sokkal jobban tudna válogatni a jelentkezők között, és egy idő után elérhetnénk a legjobb oktatási rendszerrel rendelkező országok szintjét, azt, hogy tanárnak csak a legjobb 5-10 százalék megy a felsőoktatásba jelentkezők közül.
Sokak szerint az iskolának ma olyan összetett társadalmi problémákat kell megoldania, amire egy komplex szakembergárda lenne csak alkalmas.
–ŰMeggyőződésem, hogy a tanulókat nem szakemberek tömegének, hanem integráns egyéniséggel bíró, kiváló embereknek, tanároknak kell nevelniük. Ehhez mindenekelőtt helyre kell állítani a pedagógusszakma megbecsültségét, anyagilag és szakmailag egyaránt.
Említik a szilárd értékrendű pedagógusok képzésének szükségességét, valamint széles körű szakmai viták során az érvek ütköztetését és rangsorolását. Milyen értékrend alapján tartják mindezt megvalósíthatónak?
–ŰAz általunk vázolt javaslatban az általános és örök értékek mellett nagy teret kaptak az igényességet és a magas minőséget elősegítő elemek és a közösségformálás értékei is. Az ország oktatási intézményeinek jelentős részében még mindig vannak olyan pedagógusok, akik kivételes értékeket hordoznak. Ezeknek a minőségmagoknak a megerősítése az első feladat. Elterjesztésük pedig a második. Az értékek listáját nem kőtáblára vésett igazságnak, hanem a helyi közösség által elfogadott értékrendnek gondoljuk.
Az iskolabezárások és -összevonások sokszor értékrombolóak voltak. Hogyan lehetne ezt – és az elhamarkodott intézkedések sorát – valamiképpen helyrehozni?
–ŰEgyetértünk abban, hogy az elhamarkodott lépések sora – így a kellő, akár sok éves előkészítés nélkül megvalósított iskola-összevonások – sok esetben olyan hagyományokat borítottak fel, és olyan sebeket hagytak maguk után, amelyek helyrehozása nem kis feladat. Az elhamarkodottan meghozott intézkedések elhamarkodott visszacsinálása nem járható út, mert legalább annyi új sebet tép, mint amennyit begyógyít. Hosszú távon kiszámítható, közös, új úton kell menni tovább
2010. 02. 12. (XIV/6)
