A csapat egyik alapítója, Reszkető Petra lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy „a kezdeményezés nem azért jött létre, hogy a választópolgárok számára javaslatokat tegyen arról, hogy mi jó és mi nem, vagy hogy azt befolyásolja, hogy melyik pártot válasszák. A fő feladatunk az volt, hogy megvizsgáljuk a szakpolitikai megalapozottságot, hogy mennyire tényszerű, vagy mennyire tartalmaz valós adatokat”.
A www.mitigernek.hu honlapon négy párt programjának értékelése található.
A fiatal kutató elmondta, hogy az LMP programját első körben azért nem elemezték, mert a párt nem ért el öt százalékot az EP-választáson. Most folyik viszont a pártprogramok „árazása”, azaz a rendelkezésre álló nyilvános adatok alapján annak becslése, hogy konkrétan mibe fájnak majd nekünk az egyes pártok jövőbeni tervei, ha netalán kormányt alapítanak.
Az értékelés három kritériumot, a programok célzottságát, megalapozottságát és számonkérhetőségét vizsgálta. Ezen belül hét alapterületet fogalmaztak meg: közoktatás, korrupció-pártfinanszírozás, romaintegráció, egészségügy, munkaerő-piaci integráció, költségvetési politika, valamint a vállalkozásbarát adórendszer.
Ezek alapján az MSZP a legalacsonyabb minősítést, 0,5 pontot kapott a költségvetési politika kiszámíthatóságára, mivel csak az volt értékelhető, hogy megjelölt célokat az adott területen. Arra, hogy ezeknek van-e bármiféle számszerűsíthető hatása, nulla pont járt. A számszerűsítésre minden egyéb vizsgált szempontban nulla pontot kapott a kormánypárt, amely a legjobb minősítést a vállalkozásbarát adórendszer megvalósítására tett ígéreteire kapta. Ez után a romaintegráció, illetve a közoktatás színvonalának javítása következik a képzeletbeli listán.
Az MDF a romaintegráció kérdésében volt a leggyengébb, itt egyetlenegy század pontot sem sikerült összehoznia. Szinte ugyanez a helyzet a korrupció és pártfinanszírozás területén, ahol 0,3 pont járt azért, hogy egyáltalán szóba hozták a programon belül. Két területen is sikerült azonban 3 pontot kapni az ötből: a közoktatás színvonalának, valamint a képzetlenek alacsony foglalkoztatási rátájának javítására tett javaslataikkal. Az MDF is igen gyengén teljesített a programpontok számszerűsítését tekintve; ők is mindenhol nulla pontot értek el a vizsgálatban.
A Jobbik érte el a legjobb minősítést a négy párt közül a részterületek vizsgálatát tekintve, nekik mindenhol sikerült az 1 pont fölé tornászni magukat. A legjobb minősítést a költségvetési politikára és a vállalkozásbarát adórendszerre tett javaslataik érték el, ám az ígéretek hatását számszerűsíteni a Jobbiknak sem sikerült.
A várva várt Fidesz-program minden jel szerint csak a tálalással, illetve a taktikai időzítéssel előzi meg az MSZP programját. A részterületek vizsgálatánál ők teljesítettek a leggyengébben, az egyetlen pont, ahol két pont fölé tornászták magukat, a vállalkozásbarát adórendszer. A költségvetési politikájuk kiszámíthatóságára például 5-ből 0,3-at sikerült összekaparni. Sőt, a pontok számszerűsítésében is mindenkit sikerült alulmúlniuk, mindösszesen két esetben kaptak 0,2 pontot, a többiben csak nullák jelennek meg.
A program egészének vizsgálatában kicsit máshogy alakultak a helyezések, itt az MDF vette át az első helyet közepes minősítéssel, ami a mezőnyben messze a legjobb. Az MDF-et a Jobbik programja követi, összességében 2,5 pontra értékelve. A Jobbik számára a jól definiált jövőkép megléte, illetve a világos programpontok jelentettek magasabb pontszámot, viszont a legrosszabb minősítést abban kapták, hogy mennyire kockázatosak a programban vázolt bevételek és kiadások a költségvetés szempontjából. Tény és való, a Jobbik ígéretei között túlsúlyban vannak azok az intézkedések, amelyek növelik a költségvetési hiányt, szinte alig találunk közöttük olyat, amelynek pozitív hatása lenne az államkasszára.
A Fidesz ígéretei között is nehéz számokat találni, de 2,2 pontjával a dobogó harmadik fokára állva még mindig jobban teljesített, mint az MSZP, amely csak 2 pontot ért el. A csapat a többi párthoz is kérdéseket intézett, amelyeknek segítségével elvileg javíthatnak, de ronthatnak is saját besorolásukon. Ennek világosan deklarált célja: „Nem egyszerűen minősíteni akarjuk a pártok programját, az a célunk, hogy a pártokat világosan értelmezhető, adatokkal alátámasztott és megvalósítható ígéretekre ösztönözzük, hogy a választók a programok alapján, saját értékpreferenciáikat követve, megalapozott döntéseket hozhassanak.”
AmitŰ20ŰéveŰígértek
A Németh-kormány készenléti hitelhez jutott a Nemzetközi Valutaalaptól, valamint 1 milliárd dollárnyi hitelt vett fel az Európai Közösségektől 1990 márciusában. Magyarország külföldi adósságállománya így 21 milliárd dollárra emelkedett. A munkanélküliek száma rohamosan nőtt, az állami vállalatok által felhalmozott hiány kezelhetetlennek tűnt. A 10 milliós magyar lakosságból 3 millióan éltek a szegénységi küszöb alatt, legnagyobb részük kisnyugdíjas volt. Ebben a helyzetben álltak startkőhöz az újonnan alakult politikai formációk, frissen sült választási programjaikkal csábítva választókat.
Konkrét elképzelése volt az első fordulóból győztesen kikerült két pártnak az MDF-nek és az SZDSZ-nek a „kívánatos” privatizációról. A kereszténydemokrata ihletésű MDF „enyhe privatizációt” szeretett volna biztosítani, az állami vállalatok részarányának 90 százalékról 30 százalékra történő fokozatos csökkentésével, a liberálisok „spontán” privatizációt képzeltek el. Az SZDSZ programjában a deklarált cél az volt, hogy a külföldi vállalatok erőteljes részvételével „üdvös sokkhatás” érje a magyar gazdaságot, amely szerintük túlságosan függött a kelet-európai piacoktól. Ugyanakkor egyik párt sem akarta a magyar nemzeti vagyonnak a külföldi spekulánsok hasznára történő „féktelen kiárusítását”.
Egyetértettek abban is, hogy segíteni kell a munkanélkülieket és a szegényeket, azonban programjukban nem írtak konkrét elképzeléseket ezzel kapcsolatban. Gazdasági programjában a két nagy párt előtérbe helyezte az 1990 februárjában 22,4 százalékot elérő infláció elleni harcot, az ország teljes megnyitását, az adók csökkentését és végül a forint konvertibilissé tételét. A korabeli kommentárok azt bizonyítják, hogy a magyarok egy az MDF és az SZDSZ részvételével létrejövő nemzeti egységkormányt szerettek volna látni, amely képes a gazdasági kihívásokkal szembenézni.
A választási küzdelem voltaképpen már eldőlt, hiszen a szavazók előtt világos, hogy kik ellen kellett voksolniuk – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz választmányi tagja a szervezet Nagytétényben tartott szombati választási gyűlésén 1990. március 3-án, hozzátéve, hogy az ellenzék abban mindenképpen egységes, hogy szemben áll a kommunista párttal, illetve utódpártjával, akik a választást megelőző hónapokban nem átmenetet, hanem „átmentést” hajtottak végre. Orbán nehezményezte, hogy a szocialisták nem akarják vállalni a kormányzásukkal járó felelősséget. A lehallgatási botrányra és az azt követő fejleményekre úgy reagált: a Fidesz követelni fogja, hogy büntetőjogilag vonják felelősségre mindazokat a vezető politikusokat, akik megkapták az állambiztonsági szolgálat jelentéseit. Hozzátette: ugyancsak követelni fogják, hogy az államcsínnyel gyanúsítható MSZMP-politikusokat is állítsák bíróság elé. (Érdekességként megjegyzendő, hogy a március 2-ai a parlamenti vitában hagyták el először a szabad demokraták a termet, amikor is leszavazta a Ház Tamás Gáspár Miklós azon javaslatát, hogy a lehallgatási dokumentumokat olvassák föl teljes terjedelmükben a képviselők előtt.)
Az MSZP nagygyűlésén, 1990. március 23-án Nyers Rezső nem gondolta ugyan, hogy megnyerik a választásokat, de egy erős MSZP-t látott április után is. Kikötötte, hogy az MSZP csak akkor vesz részt a kormányzásban, ha szociális szempontjait érvényesíteni tudja, amennyiben másképp alakul, megígérte, hogy a párt „minden eszközzel fellép majd a kormány ellenzékeként”. (Braun Anna)
2010. 03. 26. (XIV/12)
