Mit képvisel a mostani MSZP?
–ŰEgy válságkezelési projektet.
Amitől egyben el is zárkózik.
–ŰDe aminél jobbat senki nem dolgozott ki, és ami megállította az országot a pénzügyi romlás lejtőjén. Képviseli az utóbbi húsz év fő modernizációs vonulatát, ami alapjában a liberális gazdaságpolitika jegyében megpróbálja Magyarországot felzárkóztatni.
Ez két liberális érdem.
–ŰHarmadszor képviseli, hogy a felzárkóztatás és a válságkezelés olyan szociális programmal kapcsolódjon össze, ami megakadályozza az utóbbi húsz évben kialakult egyenlőtlenségek további növekedését. És képvisel egy olyan demokratikus kultúrát, amit korábban konszenzusra törekvő politizálásnak neveztek.
És képviseli a nemzeti modernizációt, legalábbis Mesterházy Attila előszeretettel használja ezt a szóösszetételt. Megfejtené, hogy ez mit jelent?
–ŰNekem azt, hogy egy régi problémára megpróbálok új módon válaszolni.
Mi a régi probléma?
–ŰLiberális megközelítésben Magyarország fő baja a túlzott bürokrácia, a túlköltekezés, a túlzásba vitt szociális kötelezettségvállalás, a politika ránehezedése a gazdaságra. Most a kérdés az, hogy ezt a rendszert, ezt a vonulatot akarjuk javítgatni, vagy egy másik megoldást keresünk, vagyis: a reálgazdaságra, a középvállalkozások segítésére, a foglalkoztatottság növelésére összpontosítunk. Az MSZP lassan jutott el odáig, hogy a másik megoldást kutassa. Igaz, ez csak részben a párt hibája. A baloldal modernizálna, de ezt a szándékot lefojtja a válságkezelés kényszere, és a mozgásteret tovább szűkíti az ellenzék ellenséges politikai hozzáállása, ami az egészségügyi reform kapcsán mutatkozott meg leginkább.
Ez a modernizáció. De korábban pont ön mondta, hogy a baloldal társadalomban gondolkodik, a jobboldal pedig nemzetben. A nemzeti jelző mi célt szolgál a modernizáció előtt?
–ŰMesterházy nyilván a magyar gazdaság kettősségéből fakadó ellentmondást próbálja oldani. A magyar gazdaság egyik lábát ugyanis a multikra épülő, exportorientált szféra jelenti, a másikat pedig a szinte teljes egészében a belső piacra épülő, az állami-önkormányzati megrendelésektől erősen függő kis- és középvállalkozói szektor. Célszerű lenne oldani a két szféra elszigeteltségét, és kijuttatni a nemzetközi piacra a hazai vállalatokat. Valószínűleg ezt fedi a nemzeti modernizáció kifejezése.
Wiener György arról beszélt, hogy mióta világ a világ, a magyar GDP az európai átlag 60 százaléka körül mozgott. Természeti törvényt pedig a modernizációs törekvések nem képesek felülírni, így már a Horn-kormány legnagyobb kudarca is az volt, hogy megbukott az ország gyors felzárkóztatásának programja.
– Nem értek egyet. A kilencvenes évek fő kérdése úgy hangzott: Magyarország a periférián reked-e, vagy az európai centrummal nevet, sír együtt. Így a Horn-kormány elsődleges feladata a válságkezelés, a gazdasági rendszerváltás befejezése, illetve a nemzetközi integráció biztosítása volt. Mindhárom a modernizáció feltételét képezte, a felzárkózás csak ezután következhetett. Ha Horn Gyula nem erre a három célra koncentrál, akkor keresztbe feküdt volna Magyarország integrációs törekvéseinek. De a Horn-kormány helyes választ adott a fő kérdésre. Vitatható módon a privatizációs bevételeket is kizárólag a külső államadósság csökkentésére fordította, és nem a kis- és középvállalkozói szektor felhúzására. Mégis abszurdumnak gondolom, hogy négy év alatt ennél sokkal többet megoldhatott volna a Horn-kormány, különösen egy olyan belpolitikai helyzetben, amikor a válságkezelési programmal kapcsolatban az ellenzék semmiféle szolidaritást nem volt hajlandó mutatni.
Ma is az elhatárolódás az ellenzéki reakció.
– Igen. S láttuk, hogy az ellenzék kormányra kerülése után sem nyúlt le a kis- és középvállalkozói szféráig, nem modernizálta a szerkezetét, hanem alapvetően kormányzati, önkormányzati megrendelésekkel biztosította a szektor gyarapodását. A magyar gazdaság szereplőinek nagyobb része a mai napig rá van utalva a belső, különösen az állami keresletre, és a mai napig ezekért a megrendelésekért harcol egymással. Ettől némileg független életet él a nemzetközi piacra dolgozó nagyvállalati szektor. Ez adja a mai politikai megosztottság társadalmi hátterét. A modernizáció részlegessége miatt pedig ez az alapvetően gazdasági harc egyértelmű ideológiai töltetet is kapott. Másként alakult volna a helyzet, ha az európai uniós források feletti rendelkezési jog megszerzéséről szóló 2006-os választás után a győztesek lehetővé teszik, hogy kiegyenlítődés menjen végbe a modernizációs felfogások és a mögöttük álló politikai, gazdasági erőcsoportok között.
2006-ban az uniós források birtokosaként ígérgetett az MSZP, most pedig azt mondja, ha megmarad az ország a szocialista gazdaságpolitika útján, felgyűlik 2 ezer milliárd forint, amiből növelhető az életszínvonal. Négy megszorító év után mennyire hiteles a kommunikáció, hogy szavazzatok ránk, megint nálunk van a kasszakulcs?
–ŰÉn nem beszélhetek sem az MSZP nevében, sem helyette, de azt bizonyították a szocialisták, hogy a válságkezelésben nem rosszak, és szerintem van útja a hitelesség visszaszerzésének. Ehhez egyrészt támadhatatlannak kell lenni etikai szempontból, amit nem sikerült a választásokig teljesen lerendezni. Igaz, a Fidesznek is vannak ügyei, de mégsem ő van kormányon. Egyedül a Jobbik érintetlen – ezért születhet protestdöntés, és ezért mondhatja a választó: oké, adjunk esélyt a jobboldalnak, ők erősek lesznek, segítenek. Második pont: helyzetelemzés. Az MSZP országanalízise igazabb, mint a Fideszé, amelyik azt sugallja, Magyarország Európa legtragikusabb helyzetű országa. Persze érthető a logika: a Fidesz előre megmagyarázza, miért nem tudja majd teljesíteni saját ígéreteit. Harmadik pont: cselekvés. Az MSZP felvázolt egy még nem új, de valami javulást ígérő növekedési pályát, a Fidesz programjáról csak annyit tudunk, hogy új munkahelyek kellenek és adócsökkentés.
Pont a szociális ígéretek miatt szavazott 1,2 millió ember 2002-ben és 2006-ban az MSZP-re, és ugyanennyien támogatták elköteleződésből. Lát rá esélyt, hogy az ideológiai kemény magot megtartsa az MSZP?
–ŰÉn arra építenék először stratégiát, hogy miképp lehet azokat visszahozni, akik morális és politikai okokból haragszanak a szocialistákra. Meg kell mutatni nekik, hogy a választások igazi tétje nem az, hogy gyenge kormány helyére erős kormány jön, hanem az, hogy lesz-e értelmes, építkező modernizáció, és erre épülő társadalmi kiegyenlítődés, vagy sem.
Miért haragszik az MSZP-re annyi baloldali?
–ŰMert a társadalmi igazságosság területén ez a párt nem tett jelentőset. Nemcsak az a baj, hogy nagyobbak lettek az egyenlőtlenségek, mint azt korábban gondolták, hanem hogy a rendszerváltás során kialakult egyfajta kettős struktúra, a jobb gazdasági, társadalmi státuszok, az esélyek az utóbbi évtizedben monopolizálódtak. Aki ma baloldaliként „spontán” a Fideszre, a Jobbikra szavaz, az ezt a monopóliumot akarja megbontani. Kár, hogy az MSZP nem mutatott kellő elszántságot e téren.
Nemzeti érdek – a Fidesz és az MSZP egyaránt deklarálta, hogy nem kér a Jobbikból. Automatizmusnak tekinthető, hogy ahol a Jobbik győzelme fenyeget, ott a harmadik helyre szorult MSZP-s jelölt visszalép?
–ŰSemmilyen alapon nem tartanám megengedhetőnek, hogy az MSZP jelöltjei ne küzdjenek az igazukért.
Akkor se, ha ez Jobbik-győzelmet jelent egy választókerületben?
–ŰAkkor se. Nem engedhetjük meg, hogy a baloldali szavazó elveszítse tájékozódási pontját, és le kelljen szavaznia a Fidesz jelöltjére, csak azért, mert három jobbikos képviselővel több lesz. Ennél egyébként reálisabb veszély, hogy esetleg pont a visszalépő MSZP-sek miatt szerez kétharmadot a Fidesz. Természetesen, ha a szélsőjobbnak reális esélye lenne hatalomba kerülni, akkor más szabályok volnának érvényesek. De ilyen helyzet – szerencsére – nem fenyeget.
2010. 03. 12. (XIV/10)
