Don’t stop me now – énekli egy remek hangú zenész a Queen örökbecsű dalát a Fidesz eredményfigyelő buliján a Vörösmarty téren, ahol sörsátor és sok-sok relikviaárus szolgálja a rajongók tömegét. A hangulat felfokozott, mintha egy Barcelona–Bágyogszovát rangadón az abszolút esélyes csapat szurkolói közé keveredett volna az ember. Odabent a kampányközpontban nincs ilyen kirobbanó öröm. A korábbi gyakorlattól eltérően a média képviselőit hermetikusan elzárták a vendégseregtől, így aki interjút akar készíteni valamely Fidesz-celebbel vagy -politikussal, annak a VIP-bejáró előtt, illetve a téren felállított vendéglátóipari egységben kell szerencsét próbálnia. Vigasztalásnak marad a lilahagymás zsíros kenyér pirospaprikából szórt „Fidesz” felirattal és a pezsgő (egyik sem ingyen).
Este kilenckor a XI. kerületben még 719 választó vár voksolásra. Háromnegyed órával később, országosan még 2100 ember nem adta le szavazatát. Az OVB folyamatos gúny tárgya odabent, de főleg kint a téren, ha a kivetítőkön sugárzott Hír TV esetleg nem jobboldali delegáltat mutat. Bayer Zsolt ugyanitt azt állítja a Heteknek, hogy a jogászok „agymenése” csupán arra volt jó, hogy elvegye az emberektől a győzelem örömét, hiszen ahelyett, hogy féktelen fesztivál zajlana az országban, mindenki Szigeti Péter bizottsági elnököt bámulja a képernyőkön. A Magyar Hírlap publicistája ekkor még attól tart, hogy a kvázi kampánycsendsértések miatt ebből óvás is lehet a végén, bár nemsokára megtudjuk, hogy – nyilván a kölcsönös érintettség okán – sem a Fidesz, sem a szocik nem kívánnak élni ezzel az eszközzel.
„Nyolc évet vártam erre a pillanatra, azt a pár percet már kibírom” – hűti magát az egyik aktivista, mikor kiderül, hogy a köztársasági elnök értékelő beszéde miatt nem kezdődik még Orbán Viktor sajtótájékoztatója. Addig is feláll a szokásos háttérkaréj: Pokorni, Pelczné, Schmidt, Semjén, Tarlós, Martonyi, Szájer, Balog, Gyürk, Kósa, Áder. Sokan keresik Kövér Lászlót is, aki történetesen mára ígérte, hogy felkeres egy borbélyt. A leendő házelnök új frizuráját nem csodálhatjuk meg, jön viszont a hír, hogy lemondott Dávid Ibolya. A hír után érkezik Orbán Viktor is, és vele az est legnagyobb meglepetése, ami nem a Fidesz győzelme. Miközben a téren tombol a nép a kivetítők előtt, bent csaknem gyászos hangulat uralkodik a meghívottakon. Mi ez a visszafogottság, mi ez az angolos higgadtság? Mikor Szijjártó felkonferálja főnökét, és elárulja, hány mandátumot szereztek, a pártelnök szinte bocsánatkérőleg tárja szét kezét a díszsorfalhoz fordulva. Beszédében felhőtlen örömöt említ, de ezt szinte senkin nem látni a vezérkar tagjai közül. Sikerüket ’56 és ’90 eseményeihez méri, bár a párhuzam erősen sántít, hiszen éppen most ünnepeljük a demokrácia csúcsát: a szabad választásokat. Minden magyar embert kér, hogy segítse őt (!) élete nagy feladatának teljesítésében és Pál apostol szavaival („Nem a meghátrálás emberei vagyunk…”) zárja mondandóját.
Aztán kimegy a térre, és ez végre beállítja a jelenet balanszát. – Vik-tor, Vik-tor, Meg-nyer-tük, meg-nyer-tük, ott-le-szünk, ott-le-szünk! – kiabálja a nép és a VIP-vendégek is végre egymás nyakába borulnak a hideg tavaszi éjszakában. A Himnusz után stílusosan együtt éneklik – megint csak a Queen-től – a We are the champions című dalt.
A Magyar Szocialista Párt székháza mintha csak újságírói kamarává alakult volna át: fotósok, kamerások, tollnokok egymás hegyén-hátán mindenütt – politikusok azonban sehol. Ennek megfelelőn a négy évvel ezelőtti, legendás „Gyurcsány-dalolászás” atmoszférája is csak este fél kilenc tájt lopózott be a székház sajtótermébe egyetlen pillanat erejéig, amikor is az ott kivetített köztelevízióban a „Bubamara” című dalt kezdték el játszani a szavazási mizéria elhúzódása miatt.
A bujkáló vezérek közül olykor egyedül csak a kissé egykedvű Kovács László mászkálgatott a lépcsőházban, valamint egyszer-egyszer Szigetvári Viktor is feltűnt, hogy aztán annál gyorsabban eltűnjön. A roppant gyér számú VIP-vendégeket, MSZP-munkatársakat egy külön terembe zárták, mintha csak csodafegyvert rejtegettek volna a Jókai utcai MSZP-kirendeltségen. Persze, később kiderült, hogy csodafegyverről szó sem lehetett…
A sajtó munkatársainak többsége egy idő után a székház közvetlen szomszédságában üzemelő borozóban tűnt fel. „Én semmi jót nem várok a választásoktól” – kezdte fejtegetését a vendéglátóipari egység egyik távozó kuncsaftja a Hetek újságírója kérdésére. Kissé illumináltabb állapotban lévő barátja még hozzátette: „Ez nem a mi választásunk. Itt a politikusok kapnak álláslehetőséget.”
A mély államfilozófiai bölcselkedéseket követően, jóval tíz óra után aztán Lendvai Ildikó képében egy „angyal” szállt le az újságírók éhségét csillapítani – legalábbis valahogy így élték meg a zsurnaliszták az MSZP elnökasszonyának sajtótájékoztatóját, a háromórás várakozást követően. „Igenis van oka annak, hogy még mindig ilyen sokan szavaztak az MSZP-re, de azt is tudjuk, hogy van oka annak is, hogy a négy évvel ezelőtti helyzethez képest sokan már nem tették meg ezt” – ismerte el Lendvai a választási eredmények tudatában, egyúttal pont helyett egy nagy kérdőjelet rajzolva az MSZP-t övező folyamatok végére. A párt jövője ugyanis az egyik legnagyobb politikai talánnyá vált. Mesterházy Attila sajtótájékoztatója jobbára már csak arra szolgált, hogy megállapítsuk: a párt némely vezető személyiségei nem adták arcukat a fiaskóhoz. Bár lehet, hogy így volt kitalálva.
A Jobbik a belváros helyett ezúttal félreeső helyszínt választott rendezvényének. A kicsiny sportlétesítmény parkolója zsúfolásig tele, a helyzetkép azonban csalóka, az autók nagy része a sajtóstábhoz tartozik. A bejáratoknál a mosolygós hoszteszek helyett gárdisták és a csendőrség tagjai őrzik a rendet. A „Jó napot kívánok!” után hirtelen távoli idegennek érzi magát az ember, mivel errefelé csak a „Szebb jövőt!” ismerik.
Hiába a „Jobbik-jegy akció”, melynek keretében potom összegért kaphat a lelkes párttámogató helyben sütött ökörhúst és hozzávaló köretet, az erődemonstráció, a nagy tömeg ezúttal elmaradt, a csarnokban csak lézengenek az emberek. A rendezvényen nem szolgálnak fel alkoholt, és többek szerint ez lehet az oka a pangásnak. Az egyik szóvivő más érvet talál: „A párt vezetése nem tervezett nagy ünneplést, holnap reggeltől megindul a második fordulóra való készülődés.”
Ahogy az urnazárás ideje közeledik, megindul a sürgés-forgás, a párt azonban kimarad az első tévés bejelentkezésből, mivel az esemény előtt immár harmadjára mond csődöt a létesítmény áramszolgáltatása. „Még szerencse, hogy nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, csak az összeesküvésekben” – kommentálja Balczó Zoltán az eseményeket. Mire az áramkimaradás után kialakult katasztrófahelyzetet felszámolják, az OVB kampánycsendet rendel el. A várakozás óráiban Dúró Dóra szóvivő még az előzetes becslések túlszárnyalására, 20-25 százalékos szereplésre számít.
A téblábolásban kialakult eszmecserék olyan témák köré csoportosulnak, mint hogy a nácizmus miért is volt sokkal jobb, mint a kommunizmus, vagy hogy a biztosra vehető választási csalás miatt miért kell majd megismételni a szavazást. „Én már azt hittem, mindjárt táncra perdülünk”, „nem akarják, hogy győzzünk, pedig megváltoztatnánk a világot” – hangzanak a csalódott kommentek a tömegben, egyre idegesebb körítéssel. Közben toborzás is zajlik: a biztonsági őrök szerepét betöltő gárdisták egy Pilisborosjenőről érkezett fiatalembert tájékoztatnak az internetes jelentkezés mikéntjéről.
A hosszú várakozás után üdvrivalgás fogadja Balczó Zoltánt, aki bizony füttyöt kap, mikor a kormány által felvetett jó ötletek támogatásáról beszél. Szabó Gábor Jobbik-szóvivő pedig már a parlamenti párt hivatalos választási eredményvárásaként konferálja fel a további eseményeket és Vona Gábort. A pártelnök szerint egy év alatt megduplázták támogatóik számát, mely még több lenne, ha a magyarok kétharmada végre ráébredne, hogy jobbikos. Záróakkordként a szimpatizánsok Budaházy nevét, valamint a „Vesszen Trianon!” rigmust is skandálják.
2010. 04. 16. (XIV/15)
