Egy ilyen meglepetésszerű siker után be tudják lőni nagyjából, hogy minek, kiknek köszönhetően jutottak tizenhat mandátumhoz az új Országgyűlésben? Kik az Önök választói?
- Pontos adatok még nincsenek a birtokunkban, de nagyjából azokat sikerült megnyernünk, akiket célcsoportként is meg kívántunk szólítani. Természetesen nálunk is megjelentek a protestszavazók - ha nem is olyan nagy mértékben, mint a Jobbiknál - és egy olyan szavazói csoport is, akik az elmúlt két választásra a szájízük szerinti alternatíva hiányában nem mentek el, de legalábbis nem volt beazonosítható a mozgásuk. Ők nem politikai alvajárók, hanem a meglévő garnitúrából lett elegük, és egy új párt megjelenése ki tudta őket mozdítani az érdektelenségből. Rengeteg olyan állampolgártól kaptunk visszajelzést a kampány során, akik a programunk elolvasása után döntöttek úgy, hogy minket választanak. És hát ne felejtsük el azt a rengeteg első választó fiatalt se, akik az LMP-ben látják egy újfajta, de erőszakmentes politizálás lehetőségét megvalósulni.
Elfogadja azt a vélekedést, hogy Önök egy történelmi pillanat nyertesei, akik a tragikus baloldali kormányzás nyomán keletkezett vákuumba nyomulva meg tudták szólítani a kiábrándult liberális szavazókat?
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása »
A felavatás ünnepe: Öt testvér, akik hittek Izrael jövőjében
Hack Márta írása »