„A baloldal természetesen túléli mai válságát, erről kétségem nincs” – írja helyzetértékelőjében Gyurcsány Ferenc. Csakhogy a volt pártelnök-miniszterelnöknek kétsége is támad, nevezetesen az, hogy a baloldal bázisa a mai MSZP lesz, vagy valami más. Azért Gyurcsány adna egy esélyt az MSZP-nek, már ha megújul. Hogy ez lehetséges-e, az erősen kérdéses, mindenestre a volt pártvezér komolyan ekézi a szocialisták jelenlegi állapotát, és magát is. Egyik alapvető állítása, hogy mivel a párt történelmi vereséget szenvedett, az utóbbi nyolc év vezetőinek, köztük neki is, mennie kell.
A gondolat szép, csakhogy azt Gyurcsány is elismeri, hogy ma nincs az MSZP-ben ugrásra kész cseresor. A fiatalítás pedig a volt pártelnök szerint nem üdvözítő megoldás, sőt a fiatalítási mániát abba kellene hagyni, mivel félrevisz. Gyurcsány ebben a kontextusban ügyeskedőket, ódivatú tehetségtelen embereket emleget, és persze talál tehetséges ifiket is. Ráadásul szerinte a párt jelenlegi vezető fiataljai ugyanúgy amortizálódtak az utóbbi években, mint a középkorú és öregedő funkcionáriusok. És már itt is a 22-es csapdája, ugyanis – állapítja meg Gyurcsány – az nem vezet jóra, ha ugyanazt a vezérkari paklit keverik újra.
Azért persze irányt is mutat, miképp lehetne kitörni ebből a csapdahelyzetből. Miután egy kicsit legyávázza a jelenlegi vezetést – amiért csak felajánlották lemondásukat, és nem mentek azonnal a vesztett választások után, illetve azért kárhoztatja a kongresszust, mert háttéralkuk során választja ki a pártvezetőket –, Gyurcsány arra jut, hogy a megoldás az, hogy mindenki nyílt vitában álljon ki programját lobogtatva a kongresszus elé. Emlékeztetőül: korábbi jelszava szerint előbb a programot kell megtalálni, csak aztán hozzárendelni az embert. És programja bizony csak neki volt, mondta ő. Praktikusan ez azt jelenti, hogy nem baj, ha marad a régi gárda egy része, feltéve, ha a kongresszus, azaz áttételesen a tagság támogatja. (Megjegyzendő: a tagság körében a volt pártelnök még mindig meglehetősen népszerű.)
És itt feszül egy kis ellentmondás, ugyanis Gyurcsánynak lesújtó a véleménye a jelenlegi pártvezetésről. Magát a pártot egy dezorientált, meggyengült, korszerűtlenül vezetett formációnak látja. Ami pedig az irányítást illeti, az alig van. „Az elnökség pedig – állítja Gyurcsány – úgy pletykálkodik, mint fecsegő öregasszonyok gyülekezete, és tagjainak nagy része kölcsönös szívességi alapon újságíróknak továbbít híreket, hogy a sajtón keresztül győzhessen, ne pedig tisztességes vitákban kelljen megvédenie álláspontját a párt különböző fórumain.” Az tagadhatatlan, hogy az MSZP gyakran „hírszivárog”, ahogy az is, hogy egy-egy központi döntést meglehetősen nehéz végigvinni. Az már más kérdés, hogy amíg a kormányzati folyamatokban való felelősségét Gyurcsány többször is hangsúlyozza, pártügyekben ezekről hallgat. Például, hogy a dezorientáció egyik előzménye, hogy kormányra kerülése után, eufemisztikusan fogalmazva, gyengült a frakcióval, az elnökséggel és a különböző fórumokkal való egyeztetés; hogy a megyei elnökök teljesen háttérbe szorultak; hogy a szivárogtatást, avagy progresszíven spinelést, a gyurcsányi vezetés is gyakorolta elég erőteljesen.
A szervezeti működésen kívül az MSZP pénzügyi struktúráját is kritizálja Gyurcsány, mondván: az elnök elnököl, de azt, hogy gyakorlatilag mire van pénz, a volt pártpénztárnok, a jelenlegi pártigazgató dönti el, ugyanis hozzá futnak be a források. Egyedül ebben az összefüggésben emlegeti pozitívan a Fideszt: lám a kormányalakításra készülő pártban nincs konfliktus, hiszen a politikai akaratot érvényesítő erő, azaz a források feletti kontroll az elnök kezében van. A történeti hitelesség kedvéért álljon itt, hogy 2007-ben Gyurcsány sikertelenül próbálta egy alapszabály-módosítással eltörölni a pártpénztárnoki posztot, és mivel a parlament nem szavazta meg az MSZP jegyezte pártfinanszírozási törvényt, külső eszközökkel sem sikerült megszereznie a pártkassza fölötti diszponálás jogát.
Gyurcsány persze nemcsak a pártot elemzi, hanem a kampányt is, hiszen szerinte a kampány nem kommunikáció, hanem a politika egyfajta sűrítménye. Azt kéri számon az MSZP-n, hogy nem volt valódi víziója, legföljebb populista szakmapolitikai üzenete (például a szakmunkástanulók ösztöndíjának megemelése), és összességében a vezetésnek sem volt egyetlen megjegyezhető mondata sem. Hiányzott a politikai akarat, és a tétovaságot, a bizonytalanságot akarta eltakarni azzal, hogy minden jelölt más üzenettel kísérletezett. Ez lehet, hogy igaz, de egy másik olvasatban így próbálták semlegesíteni helyben az MSZP országos billogait, például a korrupciós botrányokat.
Gyurcsány szerint, ha az MSZP a víziók helyett szakmapolitikával bíbelődik, és folytatja a háttéralkuk gyakorlatát, akkor ebből nehezen jön ki harcos ellenzékiség. Pedig a baloldal parlamenti mozgástere így is igen kicsi. Ettől persze még maradhatna politikai terepnek a parlamenten kívüli politizálás, csakhogy a baloldal civil háttere kiábrándítóan gyenge. Ráadásul az utcán vonuló jobbos tömegek ideje alatt mindig az volt a balos szlogen, hogy a politizálás helye a Tisztelt Ház.
2010. 05. 07. (XIV/18)
