Ráadásul közel sem egy kaliber a két politikus. Sólyom Lászlónak soha nem voltak kommunista vegyértékei, míg Schmitt Pál magasabb állami tisztséget töltött be a pártállam idején (az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese volt miniszterhelyettesi rangban), mint az - amúgy a jobboldalon rendre utódpárti jelzővel illetett - MSZP-frakcióból ma bárki. Míg Sólyom tudományos körökben szaktekintélynek számít, addig Schmitt inkább a könnyedebb sportvilágban jeleskedett. Bár a távozó államfő jobboldali elkötelezettsége nyilvánvaló volt, mégis nehezen hihető, hogy Schmitt nála jobban lesz képes megvalósítani az államfőtől elméletileg megkövetelt „pártok felettiséget", mint ahogy az is kétséges, hogy valamiféle ellensúlya lesz a kormánynak. Jóllehet, az egykori olimpikon biztosan közvetlenebb és „emberibb" lesz, illetve jobb diplomata, mint Sólyom László, akit számtalanszor ért az a vád, hogy túlzottan ridegre szabta államfői stílusát.
Könnyebben mehet?
A döntés mögött a legtöbben (értsd: középszintű fideszesek) mégis azt látják, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek könnyebb lehet két év múlva Schmitt Pált felállítani az államfői székből, mint mondjuk egy tekintélyes akadémikust, Pálinkás Józsefet vagy Vizi E. Szilvesztert. Már, ha a miniszterelnök-pártelnök úgy dönt, hogy francia mintára átszabja a magyar közjogi berendezkedést. 1958-ban de Gaulle megreformálta az addig kormányválságról kormányválságra vergődő francia parlamentáris rendszert: megerősítették a köztársasági elnök pozícióját, a hatalmat személye köré építették. De Gaulle akkor úgy érvelt: „Arra törekedtünk, hogy (megőrizve a Parlament törvényhozói szerepét) a hatalmat ne politikai pártok osszák el egymás között, hanem a közvetlenül a néptől származó hatalomnak a nemzet által választott államfő legyen a forrása és birtokosa."
2010. 06. 25. (XIV/25)
