Közhely – bár elképesztően fontos közhely –, hogy a gondolat-, a vélemény- és a szólásszabadság alkotmányban garantált alapjog. És bár az alaptörvények zöme nem rögzíti, de szellemükből következik, hogy az információhoz való jog is ebbe a körbe tartozik, hiszen gondolkodni, véleményt alkotni, rádöbbenni és kritizálni – ha úgy tetszik, a világhoz és a mindenkori hatalomhoz való viszonyt meghatározni – tájékozódás, tájékoztatás nélkül nem lehet. Magyarán másképp nem érvényesülhet a nyilvánosság ellenőrző funkciója. Nem véletlen, hogy a többé-kevésbé tudatos demokráciákban az állam a saját pénzéből rak zablát a saját szájába, azaz pártatlan informatív közmédiumokat finanszíroz, hogy polgárai valóban képben legyenek, akkor is, ha ez a kép nem rózsaszínű. Nem véletlen, hogy ezeket a hírgyárakat közszolgálati és nem állami médiumoknak hívják, ugyanis véletlenül sem finanszírozójuknak, hanem a nyilvánosságnak felelősek.
Persze Magyarországon a sajtószabadság eddig is inkább csak bimbózott, mintsem virágzott, a mindenkori kormányok tudatosan tartották pénzügyi pórázon a közorgánumokat. A technika lényege: a közmédiumokat működtető részvénytársaságok gazdája a parlament volt, kiadásaikat pedig a költségvetés fedezte, pontosabban csak fedezte volna. Ugyanis a büdzsé készítői rendszeresen alultervezték az intézmények költségvetését. Például a mintegy évi 30 milliárdból működő Magyar Televízió büdzséjén rendszeresen mintegy 12 milliárdos lyuk tátongott, és csak a parlament kegyelmétől függött, hogy befoltozza-e. Nem csoda, hogy az intézmények vezetői paríroztak a mindenkori kormánynak. Mindezzel együtt legalább egy fél-közszolgálati média azért kikerekedett – többek között azért, mert ha pártfüggetlen felügyeleti rendszert nem is sikerült létrehozni, de legalább paritásos alapon képviseltették magukat a politikai formációk az Országos Rádió és Televízió Testületben (ORTT-ben).
A médiahatóság előző elnöke azért mondott fel, mert kiderült, hogy két országos kereskedelmi rádió frekvenciájának újraosztásánál a Fidesz és az MSZP irányított a háttérből. Az akkor elindult folyamat mára teljesedett be: a jelek szerint a kormány nemcsak katasztrófahelyzetben, de békeidőben is államosít. A Médiatanács megalakulásával ugyanis a kormány kiradírozta a közszolgálati jelzőt, és beírta az államit. Az új struktúrában az állami médiapiramis csúcsán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) helyezkedik el, elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre (a „médiaminiszter” most Szalai Annamária). Az NMHH alatt autonóm szervezetként az ORTT-t felváltó Médiatanács dolgozik – az öttagú tanács elnöke azonban az NMHH elnöke, azaz Szalai Annamária. A négy „mezei” tagot viszont már saját jogán választja a parlament kétharmados többséggel. A Médiatanács ajánlja a négy közszolgálati orgánumot felügyelő összevont kuratórium figyelmébe az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI vezérigazgatóját – a két ajánlott személy közül az egyiket kötelező elfogadni.
Persze a Fidesz megadta a demokráciának, ami a demokráciáé: a Médiatanács tagjai jelölésének egy eseti bizottság veselkedett neki, és mindössze fél óra alatt ki is derült, hogy nincs konszenzus. A négy helyre nyolc jelölt startolt rá, majd a Fidesz kapásból mind a négy helyet lefedte Vass Ágnessel, Kollarik Tamással, Koltay Andrással és Auer Jánossal. És hogy a kormánypárt miért mehetett biztosra? Mert már a parlamenti bizottságok (például a költségvetési és a nemzetgazdasági) megalakulásakor egyértelműen kiderült, hogy az ellenzék képtelen közös nevezőre jutni. Úgyhogy jött a papírforma… Az még csak megmosolyogtató, hogy az LMP trójai falovát nem sikerült betolni a grémiumba, az viszont már elgondolkodtató, hogy a Fidesz még a KDNP-t sem engedte a médiairányítás közelébe.
Nyilvánvalóan azért, mert a tanács természetesen nemcsak a közmédia ura, de a kereskedelmi rádiókra és televíziókra is komoly befolyása van. Csak egy pár példa: a Médiatanács hosszabbítja meg a kereskedelmi tévék – többek között az RTL Klub és a TV2 – koncesszióját, és szabja meg ennek díját. (Megjegyzendő: az új koncessziók 2012-ben lennének esedékesek, ám az eredeti tervek szerint 2011-ben lezárják az analóg földfelszíni sugárzást, és átállnak digitális földfelszíni technológiára. Ez esetben koncessziók sem lesznek, és egyedül a digitális földfelszíni sugárzást birtokló, francia tulajdonú Antenna Hungária határozza meg, hogy kit enged fel platformjára.) Szintén a tanács jogköre a rádiófrekvenciák elosztása, továbbá évente sok százmillió forinttal támogat különböző műsorokat, televíziós, rádiós kezdeményezéseket. És természetesen a Médiahatóság az állam büntető ökle, amelyik erkölcsi alapon, illetve a jogszabályok megsértéséért bírságolja az orgánumokat. Az utóbbi évek gyakorlata szerint a csatornák megválthatják elsötétítésüket, elnémításukat –
e célra a nagy kereskedelmi tévék évente több milliárdot különítenek el.
Szalai Annamária azt ígéri, hogy a jövőben a – most jelentős médiatapasztalat nélküli jogászokkal feltöltött – Médiatanács erőteljesebben érvényesíti majd az állampolgári igényeket. Annyi biztos, hogy a Médiatanács nyomban megkezdte működését, és a fontosabb orgánumok referenseit már ki is jelölték.
2010. 10. 15. (XIV/41)
