hetilap

Hetek hetilap vásárlás
2010 - Egy igazán mozgalmas év

2010. 12. 23.
Az idei év gyakorlatilag áprilisig arról szólt, hogy mi fog történni a választáson, mekkora többséget szerez a parlamentben a Fidesz. A fontos események végülis ezután következtek. Sajátos év végi összefoglalónk Nagy B. György tollából.

Vörös váracska

Április 18. - A választások második fordulója utána a lehajtható országgyűlési ülőkék közül 263-at a Fidesz és a KDNP szerzett meg, 59 helyen szocialista honatyák üldögélnek (közben Szili Katalin jobbra tekintve függetlennek igazolt), 47 mandátum jutott a Jobbiknak (azóta a pártot simán leprimitívező Pősze Lajos már független), az LMP 16 képviselővel kezdett, de egyet a zöldek is elvesztettek. Két rendszerváltó párt, az SZDSZ és az MDF kiesett a parlamentből. (A kampány során a két párt együtt próbálkozott, de hiába:  az SZDSZ meghalt, az MDF majdnem, de aztán megúszta egy átkereszteléssel, és most „Jólét és Szabadság" néven baktat a politikai sztráda leállósávjában.)

Az önkormányzati választások alkalmával a Fidesz tarra vágta az országot, egyetlen megyei jogú város, Szeged tartotta meg szocialista polgármesterét, és egyetlen kerület akadt, a XIII., ahol nemcsak a polgármester vörös, de az összes egyéniben induló képviselő is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!