Hoffmann Rózsa szerint az önköltséges képzés összege az adott szaktól függene: az alsó határ évi két-háromszázezer forint, a felső határ egymillió forint körül mozogna. A tárca – az államilag támogatott képzéshez hasonlóan – az önköltséges képzéseknél is meghatározna keretszámokat, de minderről végleges döntést majd a jövő évi költségvetés tárgyalásakor hozhatnak.
„Valóban szükség lenne arra, hogy a felsőoktatásból kikerülő fiatalok használható végzettséggel rendelkezzenek, amivel itthon el tudnak helyezkedni. Továbbá az első diploma megszerzésének továbbra is ingyenesnek kell maradnia” – vélekedett lapunknak Mendrey László, aki szerint részletesen kidolgozott javaslatra lenne szükség. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint nem tudni, pontosan hány pedagógus elbocsátását vagy hány intézmény bezárását eredményezné a fenti intézkedés, de annyi bizonyos, hogy többségükre tartós munkanélküliség várna.
Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár már árnyaltabban fogalmazott: a költségtérítéses képzések rendszere valószínűleg fennmarad, de bizonyos területeken a jelenlegihez képest jelentősen emelkedhet a térítési költség. Olyan területeken viszont, ahol a gazdaság, a társadalom számára fontos képzések történnek, a keretszámok növelésében gondolkodnak, sőt, egyes területeken plusz ösztöndíjakkal is ösztönöznék a hallgatókat.
Eddig a költségtérítéses szakok indításáról, a térítések összegéről és a felvehető hallgatók létszámáról az intézmények saját hatáskörükben dönthettek. Azonban Dux László szerint az intézmények döntését a hallgatók igényei, az aktuális divat, nem pedig a gazdasági racionalitás befolyásolta, így több szakmában munkanélküliek tömegét bocsátották ki. Hangsúlyozta: az idegen nyelven folyó képzésekben ugyanakkor növelni kívánják a hallgatók számát. Dux szerint a felsőoktatási törvény újabb változata néhány héten belül ismét társadalmi vitára kerül.
Kérdésünkre az egyik fideszes honatya utalt arra: az összes egyetemi és főiskolai képzésnek 43 százalékát teszi ki a költségtérítéses forma, ami az államnak komoly kiadási tételt jelent évente, mivel egy-egy költségtérítéses képzésnek legalább az 50 százalékát, de sok esetben akár a 70-80 százalékát is a büdzsé állja. Az államilag finanszírozott képzések volumene sokkal tervezhetőbb, mint a költségtérítéseseké, emiatt ésszerű lépésnek látszik meghatározni a főbb keretszámokat és a képzések állami támogatását.
A Széll Kálmán Terv szerint az államnak évi több tízmilliárd forint veszteséget jelent, hogy a felsőoktatásban szerezhető diplomák felére nincs piaci kereslet. Ezért a felvételizőknek több információt kellene adni a szakok piaci értékéről. „A magas hozzáadott értékű iparágak fejlesztéséhez szükség van a hazai természettudományos és mérnökképzés megerősítésére” – áll a tervezetben, mely egyenesen azt állítja: miután a költségtérítéses szektor az egyik fő oka a képzési struktúra torzulásának, indokolt a konstrukció fokozatos kivezetése az állami intézményi körből.
„A munkaerőpiaci igények és a képzési struktúra eltérése nemzetközi összehasonlításban is annyira kirívó nálunk, hogy valóban az oktatáspolitikusok beavatkozására van szükség ennek korrigálásához” – állítja Vadas László, a Central European Management Intelligence (CEMI) ügyvezető igazgatója. Vadas szerint a felsőoktatás expanziója jelentősen visszavetette a foglalkoztatást: egy középfokú végzettségű személy elhelyezkedésének esélyét egy nem piacképes diploma megszerzése tovább csökkenti, ráadásul a tanulmányok 4-5 év kiesést is jelentenek a munkaerőpiacról. „Vállalati tanácsadással foglalkozunk, és ügyfeleinknél folyamatosan azt látjuk: fejlődésük komoly gátja, hogy nincsenek fiatal természettudományos végzettségű szakemberek, sőt lassan fizikatanárok sem, akik az utánpótlást kinevelnék – mondja Vadas. – Ennek ellenére évente, amikor elkészítjük a felsőoktatási rangsort, azt látjuk, hogy a legnépszerűbbek az idegenforgalmi, a kommunikációs és a közgazdasági szakok. Mindhárom területen van 1-2 valóban jó és 15-20 alacsony szintű hazai intézmény. S míg a piaci szereplők a fokozott gyakorlati, valamint idegen nyelvi oktatást igényelnék a felsőoktatásban, ehelyett épp fordított tendencia érvényesül.”
Annyi bizonyos: a Széll Kálmán Terv angol nyelvű változata 2013 és 2015 között évi 86 milliárd forint forráskivonást irányoz elő a felsőoktatásban. Hogy a költségtérítéses képzés leépítése mennyire jelentene érvágást az intézményeknek, azt jelenleg nehéz pontosan meghatározni, mert nagyban függ az adott intézmény portfóliójától is, és főként a felsőoktatás normatív finanszírozásának majdani átalakításától is. Tény, hogy az orvosi és a természettudományi képzés számít a leginkább költségigényesnek, ugyanakkor a divatosabb szakmákra az irreális tandíjak révén egész intézményeket lehet „felhúzni”, függetlenül az ott szerzett diploma valódi értékétől. „A kilencvenes évek közepétől az oktatásirányítás eleve a költségtérítéses képzések növelésére ösztönözte a hazai felsőoktatás szereplőit, többek között azzal a céllal is, hogy a piac önszabályozása így minél jobban érvényesüljön. De nem érvényesült, aminek fő okát sokan a képzés ingyenességében, illetve a fizetőképes kereslet hiányában látják” – fejtette ki kérdésünkre Fábián István, a Debreceni Egyetem rektora, példaként megemlítve az USA-t, ahol a munkaerőpiac egyértelműen szabályozza a képzést a tandíjrendszer révén.
„Ráadásul a térítéses képzések résztvevőinek jelentős része levelező tagozatos hallgató, akik már rendelkeznek diplomával, és a további képzés sokszor az állásuk megtartásának vagy megszerzésének a feltétele. Nálunk ráadásul a költségtérítéses hallgatók zöme a szegényebb megyékből jön” – hangsúlyozza Fábián István. Másik oldalról egy ilyen intézkedés az egész rendszert is érinti, mivel az állami finanszírozás számos esetben csak a költségtérítéses képzéssel együtt fedezi az adott szak fenntartását, s ha ez utóbbi megszűnik, akkor az is kétséges, hogy a nappali tagozaton biztosítani lehet a megfelelő színvonalú oktatói gárdát. Fábián István hozzátette: alapvető hiányosság, hogy a különböző képzések pontos költségigénye tisztázatlan, s az állami normatíva sem a képzések önköltségét, de még azok valós arányát sem tükrözi. „De akkor mihez viszonyítunk? – kérdi a rektor. –Tovább árnyalja a képet, hogy központilag a piaci igényekhez igazítani a létszámkereteket csak részben indokolt, hiszen diplomával elhelyezkedni még mindig könnyebb, mint anélkül, amennyiben nem csak az adott végzettségnek megfelelő állásban gondolkodunk. Ehhez hozzájárul, hogy a diplomás pályakövetés rendszere még kialakulófélben van, tehát az aktuális munkaerőpiaci keresletről sincs pontos képünk” – fejtegeti Fábián István.
„A költségtérítéses képzést teljesen megszüntetni nem lehet, a képzés teljes költségét elkérni pedig csak akkor lehet, ha pontosan ismerjük annak összegét” – erősítette meg kérdésünkre Borsodi Csaba, az ELTE rektorhelyettese is, aki amúgy az államtitkár által becsült 200 ezer és 1 millió forint közötti szemeszterenkénti önköltségi árat reálisnak gondolja. Borsodi Csaba úgy látja, a tudományegyetemeken a költségtérítéses képzések aránya a munkaerőpiaci igényeket tükrözi, bár az ELTE-n az állami finanszírozású képzés van abszolút túlsúlyban. A Jogtudományi Karon van a legtöbb, míg a Bölcsészkaron a legkevesebb „fizetős” hallgatójuk. Ezzel együtt az ELTE bevételeinek 30 százaléka a költségtérítéses képzésből származik, ez kifejezetten alacsonynak számít a többi intézmény viszonylatában, ami az egyetem képzési portfóliójából következik.
2011. 04. 08. (XV/14)
