A kormányváltás után két érv mentén indult el a vallásszabadságot eddig garantáló húszéves jogszabály lecserélésének projektje: az egyik az úgynevezett „biznisz egyházak" kiszorítása a rendszerből; a másik pedig az állam és a ténylegesen egyháznak ítélt felekezetek hosszú távú együttműködésének „akadálymentesítése". Ezt a kifejezést az új jogszabály tető alá hozásával megbízott Szászfalvi László használta egy hét elején megrendezett sajtóbeszélgetésen. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a „közös nemzeti célok" érdekében szükséges az állam és az egyházak között „stratégiai partneri viszonyt" kialakítani. Mint mondta, nem azért kell őket támogatni és „kiterjeszteni a létüket", mert közfeladatot látnak el - az csak „hab a tortán" -, hanem mert vannak, és az elmúlt évszázadok során „nemzetmegtartó küldetést töltöttek be" hazánkban.
Nyilvánvalóan az államtitkár itt csupán néhány konkrét egyházra tudott gondolni, melyekkel kapcsolatban le is szögezte, a történelmi egyház kategória kritériumai még képlékenyek, az sem lehetetlen, hogy törvényileg definiálják, valahogy így: „...a magyar nemzet történelmében és kultúrájában jelentős befolyással bíró, ahhoz jelentősen hozzájáruló..." Jelezte ugyanakkor, hogy árnyalt megfogalmazásra lesz szükség, hiszen vannak olyan egyházak, amelyek beilleszthetők a fenti meghatározásba, létszámukat tekintve azonban már nem beszélhetünk komoly tömegbázisról (pl. az ortodox felekezetek). Ők azok, akik miatt valószínűleg elvérzik a tömegegyházak - az index.hu-n napvilágot látott - azon kezdeményezése, hogy a „történelmi" kategória megugrásához egyszerre kelljen produkálni a száz év honosságot és a huszonötezer fős taglétszámot. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy kollégái feldolgozták az európai tapasztalatokat, és két követhető modellt találtak egy egyház tényleges létszámának meghatározására: a népszámlálási adatokat, illetve az egyszázalékos adófelajánlás darabszámának egy szorzószámmal történő kiegészítését.
Az osztrák modellt követve, a tervek szerint a történelmi egyházak taxatív listáját a parlament az új törvény mellékleteként fogadja majd el, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az a felekezet, amelyik a jövőben ide aspirál, csak az aktuális parlament kétharmados jóváhagyásával kerülhet fel a listára. Az új jogszabály alapján megvalósuló regisztráció másik útja áll nyitva az összes többi vallási közösség előtt, mivel valamennyiüknek újbóli, „objektív kritériumrendszer" szerint zajló bejegyzési eljáráson kell átesni a Fővárosi Bíróságon. Szászfalvi László ennek nyomán az egyházak számának jelentős csökkenésére számít, a jelenleg több mint háromszáz felekezet körülbelül háromnegyede kerül át az egyesületi törvény hatálya alá. A rostálásban a kormány nem kívánja magára hagyni a bírókat, ezért olyan - teológusokból, egyházjogászokból és vallástörténészekből álló - szakmai testület felállítását tervezik, amely a „ténylegesen vallási", vagy a „valós hitéleti" működés megítélésében játszik majd kulcsszerepet. Helyes döntéseik meghozatalához az államtitkár beszámolója szerint elővették és leporolták a „vallási tevékenységről" még az első Orbán-kormány idején alkotott definíciót is.
2011. 04. 08. (XV/14)
