Annyi történt, hogy az MSZP ugyan nem rázta meg magát, és nem publikált vonzó, szerethető pártprogramot, ám mégis elkezdtek felé csordogálni a szavazók. Tavaly még a legtöbb elemző a 10 százalékos MSZP viszonylag gyors halálát prognosztizálta, mára azonban 13-15 százalékosra „izmosodott” a párt népszerűsége a teljes lakosság körében. Az MSZP-ben sokan úgy vélik: újra váltópárttá emelkedhetnek, hacsak úgy nem járnak, mint az SZDSZ gerendája, amit sok „győztes” kongresszus alatt az éppen regnáló pártvezetők addig faragtak, amíg fogpiszkáló nem lett, aztán azt is lenyúlta valaki. A pártvezetés zöme egyelőre automatikusnak veszi a növekedést. Részben ennek tudható be, hogy Gyurcsány Ferenc kiállt a pástra, és megpróbálta visszavenni a pártot, noha normális esetben elég lett volna a jövő évi tisztújítás előtt néhány hónappal ringbe szállnia, így azonban az a veszély fenyegetett, hogy a népszerűség-növekedéssel párhuzamosan izmosodik a jelenlegi pártvezetés pozíciója.
Csakhogy pár hete az MSZP frakcióülésén világossá vált, hogy a hivatalos többség inkább a volt miniszterelnök ellen van, mintsem vele. Az indulatok az után szabadultak el igazán, hogy a képviselők értesültek az úgynevezett Demokrata Párt létrejöttéről, aminek szervezéséről a volt kormányfő a saját állítása szerint is minimum tudott, a formációt pedig effektíve gründoló ember az MSZP-sek szerint a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció Platform szervezője volt a XVII. kerületben. Így Gyurcsánynak nem maradt más választása, mint megpróbálni leválasztani a tagságot a funkcionáriusokról, és a mezei MSZP-hadakkal visszaszavaztatni magát a párthatalomba. Ezt a célt szolgálta a pártszavazás. Amit kétféleképpen lehet kiharcolni: vagy a tagság egytizede kezdeményezi, vagy a pártválasztmány kétharmada jóváhagyja. Az ominózus frakcióülés után a Demokratikus Koalíció (DK) leállította a tagság körében az aláírásgyűjtést, és a választmányra bízta a pártszavazás lemenedzselését – a testület tette is a dolgát.
Csakhogy a pártszavazás és annak egynémely kezdeményezése komoly hullámokat vert az MSZP tavában, állítólag szervezeteken belül feszültek egymásnak izomból DK- és Gyurcsány-pártiak, illetve a jelenlegi pártvezetés hívei. Az összezördülés konkrét oka nem pusztán a pártszavazás volt, ami többek között vagyonnyilatkozat-tételre kötelezte volna a tisztségviselőket, hanem a DK alapszabály-tervezete. Ebben többek között arról írnak, hogy a közvetlenül megválasztott elnöknek van programja és elnöksége, azaz kvázi úgy alakulna minden, mint amikor a miniszterelnök kormányt alakít. Ez pedig, bármiképp is cáfolták a Demokratikus Koalíció vezetői, bizony vezérelvűséget sugall. Amire Gyurcsány – platformvezetői beszédében – még egy lapáttal rá is tett a kongresszuson. A volt pártelnök-miniszterelnök felidézte, hogy Lamperth Mónika a vállán zokogott egy államtitkári-miniszteri posztért, nehezményezte, hogy Szekeres Imre nyilatkozata szerint ő vezérelvű pártot szeretne, azt állította, hogy Puch László pártigazgató valakit rá akart bírni, hogy ellene tanúskodjon, illetve Szanyi Tibort kárhoztatta, amiért őt nevezte meg az őszödi beszéd kiszivárogtatójaként.
Csakhogy egy olyan kongresszuson, amit hivatalosan a baloldal jövőképének felfestése okán hívtak össze, komoly hiba személyi kérdésekről üzenni, ugyanis egy ilyen szónoklat azt sugallja: akik személyemet támadják, a baloldalt támadják. Nem csoda, hogy amikor egy határozati javaslat született arról, hogy a kongresszus tiltsa be a pártszavazást, a szocialista vezetők vért izzadva próbálták felpuhítani a szándékot, így végül a küldöttek csak melegen ajánlották Gyurcsánynak, hogy fejezze be. A Demokratikus Koalíció vezetői erre úgy reagáltak, hogy a választmány elé vitték a pártszavazásról szóló javaslatot.
Igaz, a platform csak azért voksoltathatja meg a pártot, mert a kongresszus nem kötelezte, hanem csak ajánlotta a pártszavazás elhalasztását. Ha ugyanis utasítják a küldöttek a DK-t, akkor rájuk lehet fogni, hogy az elnökség befolyására cselekszenek, azaz ismét felállítható a vezérkar kontra Gyurcsány képlet. Utasítás híján azonban nem volt más esély, csak szembe menni a kongresszussal, ha ugyanis sikertelen a pártszavazás, akkor még mindig adódhat egy érv: a folyton kárhoztatott megyei vezetők mismásolták el a voksolást. Ha viszont sikeres az akció, akkor a kérdések – mivel az alapszabályra tartoznak – legfeljebb az alapszabály-bizottságig jutnak. És egy pártszavazás után a grémiumnak (legfeljebb egy kis csiszolással) illik átengedni a felvetéseket – ez már önmagában siker. Ám ha a testület vétóz, akkor ismét van ellenség, amivel szemben fellépni, erősödni lehet. És még egy nagyon fontos tény: az MSZP a jövőben szigorúan fellépne a „pártdemokráciával visszaélő tagok és szerveződések” ellen, illetve szigorítaná a platformalakítás feltételeit, hogy ezek a társaságok ne válhassanak senki személyes ambíciójának a terepévé. Ez viszont a területi és testületi demokrácia korlátozását jelenti, noha a jelenlegi helyzetből is kiderült, hogy a párt képes eldönteni, mire vágyik, és mire nem.
2011. 06. 24. (XV/25)
