hetilap

A múlt héten kialakult egy vita az orvoselvándorlás tendenciájáról. Az illetékes hivatal szerint idén nem hagyták el többen az országot mint tavaly. Önök mit mondanak?– Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy tegnap minden rendben volt, ma pedig minden rossz az egészségügyben. Az viszont egyértelmű, hogy a helyzet folyamatosan romlik, a politikai döntéshozók pártállástól függetlenül 20 éve elhanyagolják ezt a területet: sem érdemi bérfejlesztést, sem struktúrarendezést nem hajtottak végre. Mára olyan bér- és munkakörülmények alakultak ki, amit egyre kevesebben vállalnak fel, pontosabban egyre kevesebben vállalnak fel hosszú időre. Az egészségügy helyzete mellett ezt a tendenciát erősíti, hogy 2004-ben megnyílt az EU munkaerőpia­ca, ahol Magyarországnak a hétszer-tízszer többet fizető Németországgal, Angliával vagy Svédországgal kell versenyeznie. Hét-nyolc éve még bizonytalan környezetbe mentek ki a kollégák, most viszont gyakorlatilag nincs olyan jelentősebb nyugat-európai kórház, ahol ne lennének magyar orvosok, akik első kézből tudnak beszámolni a kinti állapotokról. Az is gyorsítja az elvándorlást, hogy itthon a jövőkép sem túl rózsás, hiszen tíz-tizenöt év távlatában sem látunk esélyt a javulásra. A számok tükrében mindez mit jelent?– Tavaly 1110 orvos ment el az országból. Ha ezt a szintet tartja a migráció, az is tragikus: olyan, mintha Bács-Kiskun megye minden orvosa távozott volna a háziorvostól a traumatológuson át a nőgyógyászig. Vagyis önmagában az, hogy tendenciájában nem nőtt az elvándorlás, nem megnyugtató. Ráadásul úgy tűnik, hogy évről évre mégiscsak több orvos megy el, hiszen 2008-ban 760 kolléga ment külföldre, tavaly pedig több mint 1100. Úgy becsüljük, hogy ez olyan 1300-1400 főben fog maximalizálódni évente. Tehát emiatt a 28 ezres aktív hazai orvostársadalom évente több mint ezer fővel csökken, de azt sem szabad elfelejteni, hogy eközben sokan nyugdíjba mennek, ami gyorsítja a humánerőforrás-katasztrófa bekövetkeztét. Jelenleg 3900 nyugdíjas korú orvos praktizál nálunk – ők bármikor visszavonulhatnak. Eközben hétszázan végeznek évente az orvosi egyetemeken, ám a végzősök fele már be sem lépett a magyar szakorvosképzésbe.Érdekes, hogy a kormányváltás előtt az akkori ellenzék szövetségesként, „jó fiúként” tekintett Önökre, most viszont mintha csípnék a kormány szemét. Romlott a kapcsolatuk? – A mindenkori kormánynál a mindenkori ellenzék mindig aktívabb az egészségügy megmentésében, hiszen kisebb a felelősségük. A tényleges eredmények tekintetében azonban nem látok különbséget a politikai erők között az elmúlt húsz évben. Mi mindig szakmai alapon fogalmaztuk meg elvárásainkat, a véleményünkre nem volt befolyással az, hogy ezt kinek mondjuk. Sem a kormányváltás előtt, sem utána nem kaptunk személyre szabott kritikát nagypolitikai szereplőktől, függetlenül attól, hogy a Fideszt vagy az MSZP-t veszem alapul. Persze az is lehet, hogy nem tudok olvasni a sorok között. Ha csak a statisztikát nézzük, akkor úgy lehet kalkulálni, hogy a rezidensek, fiatal orvosok többsége Fidesz-szavazó lehet. Úgy tűnik, egyelőre nem jött be a számításuk. Csalódtak? – Ebből a szempontból hosszú évek óta nem jön be senkinek a számítása, aki ebből a hivatásból akar megélni. Ki ebben csalódott, ki abban.Úgy tűnik, sokan azért nem tudnak azonosulni az orvosok problémáival, mivel – nagyon leegyszerűsítve – sok luxusautót látnak a kórházak parkolóiban… – Az orvosok megélhetéséről, körülményeiről, kilátásairól a társadalom többségében kialakult kép nincs összhangban a valósággal. A felvetett kérdést sokszor megkapom, és azt szoktam rá mondani, hogy össze kell számolni azokat a luxusautókat – van belőlük 4-5 –, meg a többi autót – olyan 10-20 lehet –, majd pedig meg kell nézni, hogy az adott intézményben mennyi orvos és szakdolgozó van – ki fog derülni, hogy többségük tömegközlekedéssel jár a munkahelyére. A rezidenseknek 200 ezres kezdő fizetést követelnek. A kritikusaik azt mondják, hogy ez egyfelől bérfeszültségeket okozna, másfelől nincs rá pénz, hiszen az ország harcban áll – többek között – az államadóssággal, és ha a tanárok nem kapnak többet, illetve a korkedvezményes nyugdíjasoknak is vissza kell jönniük dolgozni, akkor Önök miért „kiabálnak”.– Az elvárásunk az, hogy a teljes bér­skála rendezésre kerüljön, például egy kezdő szakorvos is 300 ezer forintot vihessen haza. Ez még mindig csak ötöde a nyu­gati béreknek, igyekszünk a magyar rea­litásokhoz igazodni. GDP-arányosan az elmúlt években 2 százalékot kivontak az egészségügyből, így a nemzeti össztermékből való részesedésünk a 4 százalékot felülről súrolja, ami 1,5 százalékos elmaradást jelent a visegrádi országokhoz képest. Ha ezt a 400 milliárd forintot visszakapná az egészségügy, azzal érdemben lehetne csökkenteni a feszültséget, de első lépcsőben már 100 milliárd forint plusz is visszavágná az elvándorlás ütemét. Sajnos a Semmelweis-tervben a bérrendezésre vonatkozóan semmi konkrét vállalás nincs, márpedig önmagában a forráskoncentrációval – ami egyébként szükséges – nem lehet megoldani az egészségügy problémáit. Tudjuk, hogy a diplomások más ágazatokban is keveset keresnek, de az egy fontos különbség, hogy a migráció az orvosok esetében az egész ágazatot veszélyezteti – hiszen a tanárok kevésbé vándorolnak ki külföldre.