„Odanézz, az ott a Zuroff, a mocskos cionista, idejött Jeruzsálemből izgatni" - mutat a Simon Wiesenthal Központ igazgatójára a kakasülőn egy harcsabajszú „hazafi", akit annyira hajt az ideg, hogy nem is bírja egy helyben ülve kivárni a bírói szózatot. A tárgyalóterem zsúfolásig megtelt, mindenki ragad, mint a csiga, a nagy forróságban (még a CNN tudósítója is). Hatvannégy vármegyéseket nem látni, itt vannak viszont azok a már kellékszámba menő „náci bácsik és nénik", akik minden olyan eseményen felbukkannak, ahol egy kiadósat lehet zsidózni. Mondják is a magukfajtáét, aztán pisszegnek egymásnak, hogy felállni, mikor a mentőszolgálat munkatársa a mikrofon elé tolja az idős vádlottat. A bírótól megtudjuk, hogy Képíró megrendült egészségi állapota egy félrekezelés eredménye, pszichológusától pedig azt, hogy ennek ellenére jó szellemi állapotban van.
A perbeszédek ugyan már korábban elhangzottak, mindkét fél kontrázhat azonban még egyet a másikra reagálva. Az ügyész szerint azért képtelenség közvetlen bizonyítékokat számon kérni a vádhatóságon, mert a távoli múlt miatt nincsenek szemtanúk. Vegye figyelembe a bíróság a korábbi peranyagokat, különös tekintettel a - nem az ÁVH, hanem a katonapolitikai osztály által felvett - tanúvallomásokra, melyek hitelességéhez nem férhet kétség.
Zétényi Zsolt védőügyvéd szerint viszont a jegyzőkönyvek keletkezésének körülményeitől nem lehet eltekinteni a bizonyítékok értékelésénél, márpedig köztudott, hogy 1945 után a nyomozó szervek politikai célból alkalmaztak erőszakot, fenyegetést a kihallgatásoknál.
2011. 07. 22. (XV/29)
