„Megdöbbentő volt látni, hogy ötvenes éveikben járó kollégák zokogásban törnek ki, mert néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt nemhogy a médiában, de sehol máshol nem tudnak elhelyezkedni, így az egzisztenciájuk közvetlen veszélybe került” – érzékeltette a Heteknek a közmédiumoknál zajló elbocsátások emberi oldalát Nagy Navarro Balázs, a lapzártánk idején tiltakozó tüntetést szervező Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának (Közszat) elnöke. A közszolgálati médiumokat – MTV, Duna TV, Magyar Rádió, MTI – integráló Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szóvivője szerint viszont a presztízsüket vesztett és csökkenő nézettségű csatornák megújulása és átszervezése elodázhatatlan. „A rendelkezésre álló anyagi forrásokból képtelenség a régi, pazarló és átláthatatlan módon fenntartani a rendszert” – olvasható Cserháti Ágnes közleményében.
A mintegy 64 milliárdnyi adóforintból gazdálkodó, több mint 10 milliárdos adóssággal küzdő intézményrendszer átalakításának szükségességét ők is elismerik, ugyanakkor hiányolják a szociális és szakmai szempontok figyelembe vételét. „A 3064 kollégából eleve nem 550-et bocsátanak el, mint ahogy azt a hivatalos kommunikációban hangoztatják: a regionális szerkesztőségeket is beleszámítva ez a szám 600-ra rúg. 10-en közülük négy gyermeket nevelnek, és negyven százalékuk 50 év feletti. Ami pedig a szakmaiságot illeti: jelentős részük műsorkészítő, vagyis újságíró, szerkesztő, műsorvezető. Ha valóban a takarékosság és a párhuzamosságok megszüntetése lett volna a cél, akkor az adminisztratív részlegeket is karcsúsították volna, vagy a milliós fizetéseket kapó, a jelenlegi gazdasági helyzetért nagymértékben felelős menedzsmentből is bocsátottak volna el embereket” – magyarázta Nagy Navarro Balázs, hozzátéve, hogy a menedzsment létszáma a hivatalos közlés szerint 200 fő, az ő számításaik szerint viszont legalább 250.
Direktre kötve
A szakszervezeti vezető ugyanakkor árnyalta a „politikai színezetű” kirúgásokról szóló híreket, mondván, hogy az elbocsátásokban adott esetben a vélt vagy valós politikai hovatartozás is szerepet játszott, azonban a rendező elv inkább az volt, hogy olyan, elsősorban fiatal munkatársak jussanak szerephez, akik „kezelhetőek”.
Ezzel részben egybecseng az egyik menesztett kolléga megjegyzése, miszerint „nekik olyan munkatársak kellenek, akikkel az újságírói munka látszatát lehet megteremteni, színházat, igazi kritikai hangvétel nélkül.” Tapasztalatai szerint a közmédia azon területén, ahol ő dolgozott, egyre kevésbé foglalkozhattak komoly témákkal. „El akartak tolni bennünket a pártpropaganda irányába. Az egzisztenciáját féltve senki sem merte egyértelműen megtagadni a parancsokat, de azért aggályokat többen megfogalmaztak. Őket az elsők között rúgták ki” – jellemezte az elmúlt hónapok hangulatát.
Egy vezetői szintről származó magyarázat szerint a kirúgott munkatársak három csoportra oszthatók. Az első csoportba azok tartoznak, akik „direktre voltak kötve” az előző kormányhoz; aztán vannak olyanok, akik a belső hatalmi harcok áldozatai lettek: a nagy átalakításban ugyanis a régi sérelmek is szerephez jutottak; végül pedig vannak azok, akik semmi másnak nem köszönhetik státuszuk megszűnését, csak a gazdasági kényszerűségnek.
Egy elbocsátott közmédiás újságíró az előző kormány idején szerzett tapasztalatait a mostanival összevetve megjegyezte, hogy a balliberális politikusok számára is „fontos volt az érzés”, hogy a közmédiára befolyással lehetnek. „Akkoriban ez annyiban merült ki, hogy el tudták intézni, hogy egy-egy műsorba, adott témában megszólalhattak. Ezen belül viszont már nekik kellett helytállniuk, ugyanis arra nem lehettek hatással, hogy mi legyen a riport vagy a beszélgetés tartalma. Miután számos szakmailag kiváló kolléga helyére pártemberek kerültek, ma már ez sem lehetetlen” – mondta az elbocsátott újságíró.
2011. 07. 15. (XV/28)
