hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A vak ló neki fog menni a falnak
– mondja a kormányról Árok Kornél, a Magyar Szolidaritás fő szervezője

2011. 10. 07.
Múlt szombaton mintegy 50 ezren demonstráltak a Kossuth téren a D-day névre keresztelt szakszervezeti tüntetéssorozat keretében a kormányzati intézkedések, köztük a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása ellen. Az eseményen bontott zászlót a Magyar Szolidaritás Mozgalom.

A szombati tüntetés kapcsán a kormányszóvivői iroda közleménye lényegében azt állította, hogy önök az emberek érdekei helyett saját politikai pecsenyéjüket sütögetik. Hogy állnak?
–ŰSzijjártó úr már igazán kivehetné ezt a lemezt, és betehetne egy másikat, mondjuk azt, hogy törvényi kötelezettségeiknek megfelelően valóban elkezdik a társadalmi párbeszédet a szakszervezetekkel. Az a populista, demagóg szöveg, hogy soha ilyen széles körű egyeztetést nem folytattak Magyarországon, egyszerűen nem igaz. Ha igaz lenne, akkor nem száz szakszervezet és érdekképviselet sorakozott volna fel a Kossuth téren szombaton, hogy demonstráljanak többek között az ilyen kommunikáció ellen is. A kormány játszhatja a vak ló politikáját, csak egy idő után a vak ló neki fog menni a falnak.
A szakszervezetek azonban még kivárnak, nem egyértelmű, hogy miként fogadják a Magyar Szolidaritás ötletét. Mire számítanak?
–ŰTalán azt hiszik, hogy egy új szakszervezeti mozgalmat akarunk elindítani, de erről egyáltalán nincs szó. Az akcióegységet természetesen fenntartjuk a demonstrációsorozathoz csatlakozott szervezetekkel, sőt továbbiakat is várunk, ám a Szolidaritáshoz csak magánszemélyek csatlakozhatnak, határon belül és határon túl. Mi egy társadalmi párbeszédet szeretnénk kialakítani, és nem kívánjuk élezni a feszültséget a szakszervezetekkel vagy a szakszervezeteken belül – az a tagság dolga, hogy leváltják-e azokat, akikről esetleg úgy gondolják, hogy nem elég hatékonyak az érdekképviseletben.
Ugyanakkor a Szolidaritás létrejötte már önmagában kritikát jelent a szakszervezetekre nézve, nem?
–ŰMindenképpen. A munkavállaló számára nincs rosszabb, mint az, hogy felszalámizzák a szakszervezeteket. Bizonyos szakszervezetek egy kicsit simulékonyabbak, mások keményebben mernek fellépni. Ez így nem jó. Egységesen kell odaállni; ha kell, akkor több százezres tömegnek kell megmozdulnia, ha nem értünk egyet azzal az iránnyal, amely felé tart az ország.
Technikailag hogyan fog működni a társadalmi párbeszéd?
–ŰMegpróbálunk alternatívákat kidolgozni a kormány ötleteire. A katasztrófavédelmi törvénnyel kapcsolatban például a kormány egyetlen percet sem egyeztetett velünk, pedig azt gondolom, hogyha valakit, akkor a tűzoltó-szakszervezetet hangsúlyosan érinti a tűzoltóságok államosítása.
Politológusok már arról beszélnek, hogy a lejáratódott, súlytalan ellenzéki politikusok helyett önök képviselhetnek valamiféle ellensúlyt az Orbán-kormánnyal szemben. Létrejöhet-e ebből a mozgalomból egy politikai alakulat?
–ŰA politológusok azért vannak, hogy elemezzenek, de mivel nem lehet megmondani, hogy ennek a mozgalomnak mi lesz a kifutása, ez annyit ér, mint ha leülnénk páran, és megpróbálnánk kitalálni az öt nyertes lottószámot. Egyelőre az a cél, hogy minél szélesebb körű legyen ez a társadalmi összefogás.
Mi az oka annak, hogy a budapestieket nem sikerült megszólítani a D-dayjel?
–ŰNem érdemes ezt településekre lebontani. Ha a 2002-es Fidesz-nagygyűlésen kétmillióan voltak, akkor mi most egymillióan. Félretéve a viccet, nagyságrendileg olyan ötvenezren voltunk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!