„A kormány 500 ezer ember előtt szeretné megnyitni a középosztályba bekerülés lehetőségét” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Lovasberényben szeptember elején. Ennek egyik eszköze szerinte az lesz, hogy a segélyezettek közmunkássá válnak, ami által a kormány kaput nyit egy jobb élethez vezető útra. Szavait három héttel később szóvivője fordította le magyarra, és ekkorra már a felénél is kevesebbre csökkent a célcsoport létszáma. Szijjártó Péter bejelentette, hogy az 595 ezer jövedelempótló támogatásban részesülő emberből legalább 200 ezret vezetnek vissza a munka világába a Start Munkaprogramon keresztül. A terv szerint az eddig segélyezettek közmunkásként három hónapon keresztül 48 ezer forint nettó bért kapnának, amely az „országcél” szerint a kiszélesedő középosztály megteremtésének eszköze lehet.
Az oktatásügyi államtitkár, akit gyakorlatilag folyamatosan bírálnak, amiért köz- és felsőoktatási elképzelései még csak köszönőviszonyban sincsenek a Fidesz korifeusaiéval, az ATV Ez a 7 című műsora által megszerzett felsőoktatási koncepciójában már megjeleníti a kormányfő elképzeléseit is. Hoffmann Rózsa és csapata termékének bevezetője „hatalompolitikai érvrendszerrel” kezdődik, és az új elit kinevelése mellett egy szellemileg független középosztályról, illetve a tehetség felé való nyitásról is szól. A hatalompolitikai motívumok alpont kiemeli, hogy a szocialisták az államból élők szavazataiból tartották fenn hatalmukat úgy, hogy mesterségesen kettébontották a társadalmat szegényekre és gazdagokra. Ezt a stratégiát tartja szükségesnek semlegesíteni a felsőoktatási koncepció két módon: egyfelől a középosztály definícióját olyan elnagyolt mondatokkal kell felpuhítani, miszerint oda az tartozik, aki családot akar, van munkája, egyről a kettőre akar jutni stb., másrészt többször kell sulykolni nyilvánosan, hogy a kormánynak a középosztály megerősítése a célja.
A kormányszóvivő szerint egy állam számára azért fontos a középosztály, mert ez az a társadalmi csoport, amelyik nemzetstratégiai kérdésekben általában nem politikai színezet alapján foglal állást. A stabil demokráciák példája azt mondatja Gíró-Szász Andrással, hogy minél erősebb ez a réteg a társadalomban, annál olajozottabb a kormányzati döntéshozatal. Egyúttal cáfolja azt a felvetést is, hogy itt valójában a Fidesz szavazóbázisának újratermeléséről volna szó, hiszen – mint mondja – nem egy pártközpontban készült, hanem egy kormányzati anyag, amely mögött nem húzódhatnak meg politikai motivációk.
Hiller István nem tud napirendre térni afölött, hogy a felsőoktatási koncepció készítői a szocialisták (általuk vélt) hatalomtechnikai gyakorlatának felszámolásával kezdenék a reformokat. Ráadásul az MSZP volt elnöke azt olvassa ki belőle, hogy a tehetséges, de szegény gyerekek érvényesülését, versenyképességét akadályozza a tervezett normaszöveg.
Ezt majd meglátjuk; tény azonban, hogy jelentősen csökken az államilag támogatott férőhelyek száma, és legalább 15 ezer diák lesz a felsőoktatásban, akinek felerészben magának kell kifizetnie tanulmányi költségeit. Ők egy tanulmányi szerződésben diákhitelt is bevállalhatnak majd, nagyjából 1-2 százalékos kamattal és 20 éves futamidővel. Ezek azonban most még csak a tervek, ahogy az is, hogy kevesebb bölcsész, jogász és közgazdász tanköltségeit fedezi majd a köz, cserébe viszont több pedagógusét, mérnökét és kertépítőét. Úgy tudni, hogy lapzártánk után teszik az Országgyűlés asztalára a felsőoktatás átalakításáról szóló javaslatot, melyet még idén szeretnének átnyomni a parlamenten, hogy jövő szeptembertől beindulhasson az új középosztály nevelése az egyetemeken és a főiskolákon.
„A Fidesz előző kormányzásában hangsúlyozott »polgár« definíció a mostani kormányzati cél előképének tekinthető” – állítja Lánczi András, aki szerint természetes, hogy egy új kabinet közli, milyen teljesítmény nyomán milyen életszínvonalat tart elérhetőnek, és hogy ezt különféle politikai eszközökön keresztül hogyan jutalmazza. A Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója úgy véli, ez nem pártpolitikai játék, hanem a „nemzetépítés eszméjéhez kapcsolható cél és eszköz”.
Igen ám, csakhogy a kormány a társadalmi csoportoknak való kedvezés szempontjából eleve költségvetési kényszerhelyzetből indult, amit saját döntései tovább nehezítettek, így a Széll Kálmán-terv után fél évvel a kormányprogramot harmadszor is újra kell kalibrálni. Lakner Zoltán politológus szerint ennek köszönhető, hogy az alsó középosztály lefelé csúszik Magyarországon. Nehéz úgy középosztályos politikát csinálni – vélekedik a politikai elemző –, hogy a társadalom kétharmada tartozik a veszélyzónába, és ezen belül is egy részük kifejezetten szegénységben él. „Ezért a kormány felteszi azt a lemezt, hogy ha kedvez a legfelső rétegeknek (például a gyerek után járó adókedvezménnyel), az ő gazdagodásuk hatása leszivároghat az alacsonyabb státuszúak irányába. Az egykulcsos adó és az adókedvezmények megszüntetése ennek a kormánypolitikának az eszközei” – állítja Lakner.
2011. 10. 14. (XV/41)
