Peti, akinek szüleit a kisfiú fizikai és szexuális bántalmazásával gyanúsítják, 10 éves létére bepisilt, amikor kijött a rendőrkapitányságról, annyira traumatizálta őt a kihallgatás. A „rendszerabúzus” napi gyakorlat a bántalmazott gyerekek életében. „A gyerekbarát kihallgatószobák számának gyarapítása önmagában nem oldja meg a kiskorú sértettekkel kapcsolatos eljárások gyermekközpontúbbá tételét” – szögezte le kérdésünkre Gyurkó Szilvia kriminológus. Az OKRI munkatársa ezzel arra a hírre utalt, miszerint a közigazgatási tárca országszerte biztosítani akarja a speciális szobák elérhetőségét, kvázi így téve eleget a „gyerekbarát igazságszolgáltatásra” vonatkozó uniós irányelvnek.
Uniós célkitűzés lett ugyanis, hogy minden olyan büntető vagy polgári eljárásban, amelyben gyerekkorú az érintett, a gyerekjogok erőteljesebben érvényesüljenek. „A hazai joganyag átvilágítása során megállapítottuk, hogy míg a jogszabályok szintjén a gyerekbarát igazságszolgáltatás legfontosabb követelményei teljesülnek, addig az eljárások döntő többségében súlyosan megsértik azokat” – mondja Gyurkó Szilvia. A legdurvább jogsérelem, hogy a gyermekbántalmazásos ügyekben az átlagos eljárási időtartam 2 év, a szexuális abúzusnál a 4 évet is meghaladja, s ezalatt a gyerekeknek átlagosan 10-15 alkalommal kell tanúvallomást tenniük. Így nem valósul meg az időszerűség és a soronkívüliség követelménye, hiszen az eljárásoknak a lehető leggyorsabban kellene folyniuk. Sőt, törvényi előírás, hogy a 14 év alatti sértett csak akkor hallgatható meg, ha a tanúvallomásában foglaltak másképp nem bizonyíthatók. A vallomást továbbá videóra is lehetne rögzíteni, hogy a későbbiekben ne kelljen a gyereket ismételten kikérdezni, adott esetben a bántalmazójával egy légtérben, aki az esetek 70 százalékában közeli hozzátartozója vagy ismerőse.
„A gyerekbarát eljárás alapvetően a jogalkalmazók hozzáállásán múlik, ehhez képest minden más másodlagos. Addig, amíg nincs olyan szakember, aki ért ahhoz, hogy ezeket a gyerekeket hogyan kell kikérdezni, és amíg ehhez hiányoznak a szakmai protokollok és sztenderdek, addig a mégoly gyerekbarát szobákban is traumatizáló lesz a kihallgatás” – hangsúlyozza a szakember, utalva arra, hogy a kihallgatószobák ügye emiatt bukott el 10 éve is.
Sok megyében még gyerekpszichológus sincs az igazságszolgáltatásban. Mi több, a „trend” az, hogy a magyar igazságszolgáltatás minden szintjén megszüntetik azt a szakemberi gárdát, aki ismerné a kiskorúak lelkivilágát. Nem minden rendőrségen működik gyermekvédelmi osztály, a fiatalkorúak ügyeinek önálló ügyészi szervezete és a fiatalkorúak bírósága is megszűnt.
Gyurkó Szilvia szerint nem törvényalkotásra van szükség, mivel az esetek jelentős részében pusztán a meglévő jogszabályi követelmények betartása olyan óriási előrelépést jelentene, amely nagyon sok gyereket megóvna attól, hogy ismételten traumatizálódjon az eljárás során, illetve ügye elhúzódjon vagy irányt váltson amiatt, mert a 8-szor előadott vallomásában valamilyen ellentmondásra lelnek. Így könnyen félrecsúszhatnak az ügyek, miközben a sértettek többsége neki se kezd a végtelen procedúrának. A rendszer célja a bántalmazók megbüntetése lenne, de a gyermekek érdeke ellen hat – vonja le a konklúziót a kutató.
„Az évi 40 ezres nagyságrendű gyermekbántalmazási üggyel kapcsolatos jelzés a jéghegy csúcsának tekinthető, ahogy a néhány tízezer védelembe vett gyerek is. Ugyanis a megelőzésre fókuszáló gyermekvédelmi törvény elfogadása óta hiányoznak azok az anyagi, tárgyi és személyi erőforrások, amelyek a végrehajtáshoz szükségesek lennének” – összegez Gyurkó Szilvia. Ez a hiányhelyzet nehezíti a gyermekkori agresszió kezelését is, bár az elmúlt 8 évben dinamikusan csökkenő tendenciát mutatnak a gyerekkori elkövetések: a 14 év alatti bűnelkövetők száma évi 3300 – állítja a szociológus.
A társadalom zérótoleranciáját tükrözi, hogy a törvény ennek ellenére nagyobb szigorral sújtana le a kis „szörnyetegekre”: ismét napirenden van a büntethetőségi korhatárnak 12 éves korra való leszállítása. „Ez egyáltalán nem az az irány, ami felé Európa és a világ halad, ahol sokkal inkább az figyelhető meg, hogy megpróbálják az igazságszolgáltatáson kívüli eszközöket megerősíteni, ilyenek a közösségi alapú szankciók, a resztoratív (kárhelyreállító) igazságszolgáltatás, a mediációval való konfliktusrendezés. Ez sokkal hatékonyabb módszer, mint a büntetőjogi eljárás, amelyben megbüntetjük, stigmatizáljuk a gyereket, kivonjuk az oktatási rendszerből, parkolópályára állítjuk a munkaerőpiacon, intézetbe zárjuk, és megfosztjuk a társadalomba való visszailleszkedéstől. Sajnos a körvonalazódó oktatáspolitika is ezzel a szemlélettel rezonál” – jegyzi meg a szakértő, aki szerint 100 renitensből legfeljebb egy pszichotikus, a legtöbb esetben komoly előtörténete van a gyermekkori brutalitásnak.
„Ha jól működne a gyermekvédelmi jelzőrendszer, a megelőzés, akkor ezek a gyerekek levehetők lennének a kriminális életpályáról. Ha nem adunk nekik jó válaszokat és visszajelzéseket arra, hogy amit tesznek, megengedhetetlen, akkor egy kriminális karrier indul el, és ez minél korábban kezdődik el, annál nehezebben lesz visszafordítható. Ha az ember jól nyúl a problémához, akkor nagyon jó reakciókat fog belőlük kiváltani, a legtöbbet a gyerek- és fiatalkorú bűnelkövetőkből lehet kihozni” – mondja a kutató.
Magyarországon eddig is küzdelmes és ellentmondásos folyamat zajlott a gyerekjogok érvényesülése terén, amely most visszafordulni látszik. Az uniós irányelv és az ENSZ-konvenció alapján a sértett és az elkövető kiskorúakat egyaránt megilletnék a gyermeki jogok. A korán kiközösített gyerekek sorsa viszont tragikusan beláthatatlanná válik – figyelmeztet Gyurkó Szilvia.
2011. 11. 18. (XV/46)
