A modern korban az államok és vezetőik felelősségre vonására már az első világháborút követően történt kísérlet: az 1919-ben aláírt versailles-i szerződésben a szövetséges hatalmak elismertették a német kormánnyal, hogy joguk van bíróság elé állítani azokat, akiket a háború törvényeivel ellenkező cselekmények elkövetésével vádoltak. A pereket az eredeti elképzeléstől eltérően a lipcsei Birodalmi Bíróság folytatta le. Senkit sem ítéltek halálra, sőt, néhány vádlottat fel is mentettek. A lipcsei perek mégis precedenst teremtettek arra, hogy a háborúban az államuk megbízásából bűncselekményeket elkövető katonák a háború után felelősségre vonhatók.
A nemzetközi perek
A második világháború alatt, 1943 októberében Moszkvában közös nyilatkozatot adott ki az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió. Ebben megállapodtak, hogy a háborús főbűnösöket közösen, egy nemzetközi törvényszék előtt fogják felelősségre vonni. 1945. augusztus 8-án Londonban - Franciaország bevonásával - szerződést is kötöttek az európai tengelyhatalmak háborús főbűnöseinek megbüntetéséről. Ez a szerződés képezte a nürnbergi per alapját (később a Japánt megszálló seregek vezérkari főnökeinek az ugyanezen az egyezményen alapuló, 1946. januári döntése alapján került sor a japán háborús bűnösöket elítélő tokiói eljárásra is). Felállították a négy hatalom képviselőiből álló Nemzetközi Katonai Törvényszéket. Az egyezményhez további 19 állam csatlakozott.
2011. 12. 02. (XV/48)
