Magyarország jelenlegi agrártechnológiájának jobb kihasználásával 20 millió ember élelmiszer-szükségletét tudná kielégíteni, sőt holland, dán és izraeli színvonalú technológiával ez a szám akár 40-50 millióra növelhető lenne. Ez esetben – az említett országokhoz hasonlóan – hazánk Európa egyik legjelentősebb élelmiszer-előállítója lehetne, orosz és kínai érdekszférába is szállíthatna, a magyar vidék pedig virágozna. Ráadásul mivel Magyarország vízkészlete a Dunának és a Tiszának köszönhetően kimeríthetetlen, ezért hazánk e tekintetben másokkal szemben jelentős versenyelőnnyel is rendelkezik, elég csak arra gondolni, hogy Izraelnek vízből a magyarországinak a töredéke áll csak rendelkezésére, mégis agrárnagyhatalom.
Ezzel szemben a magyar valóság az, hogy például a kimagaslóan jó minőségű földekkel, jelentős vízbázissal rendelkező Békés megyében négy, a statisztikák szerint brutálisan elszegényedő kistérség található, noha a megyében fejlett mezőgazdasági termelés zajlik. Ez azt mutatja, hogy a pénzt valakik „kiszívják” a térségből, a nyereségből helyben nem sok marad. Így pénz hiányában a helyi szolgáltatásokra sincs kereslet. Ennek további következménye, hogy lecsökkennek az ingatlanárak egy ilyen térségben, az elszegényedő városiak átmeneti megoldásnak tartva vásárolják meg a falvakban található olcsó házakat. Ott azonban, mivel helyben nem marad jelentős forrás, nincs jól fizető munkahely, a lecsúszásuk tovább folytatódik. Ott rekednek. Az ország más térségeiben (ahol az előbb említett folyamat a végére ért) így alakultak ki többnyire roma lakosságú, szegény, gettósodott falvak, ahol nincs értéke az ingatlanoknak, nincs szolgáltatás, s ahonnét a felemelkedés, kitörés nehéz feladatnak tűnik.
Ángyán József agrárállamtitkár a jelölő szervezete, a Magyar Gazdák Országos Szövetsége (Magosz) nevével fémjelzett programot képviselte, jelesül, hogy a falvakban kell az elvándorlást megakadályozva élhető körülményeket teremteni, s e cél érdekében az agrárpolitikát a vidék-, különösen a falufejlesztéssel össze kell kapcsolni. A Magosznak – és a vele szövetséges Fidesznek – éppen ezért a választási ígérete az volt, hogy a helyben lakóknak biztosítanak földet, mert ha a megtermelt jövedelem helyben marad, „ott költődik el”, akkor a lecsúszás megáll, mert a helyben maradó pénz szolgáltatóipart tart el, az ingatlanok elértéktelenedését pedig meggátolja. A helyi (kis- és közepes) földbirtokosok által megtermelt alapanyagokra pedig kistérségi összefogással létrehozott feldolgozóüzemeket és állattenyésztő farmokat álmodott az államtitkár, amelyeknek az állam segítene az élelmiszerláncban (az élelmiszert a termőföldtől az étkezőasztalig eljuttató hálózatban), vagyis a kereskedelemben is részesedést szerezni. A dán, a holland, a francia és az osztrák agrármodell ugyanis olyan, hogy a termelők egyfajta szövetkezéssel, vagy kamaráik segítségével profithoz jutnak a logisztikai és a kereskedelmi tevékenységekből is. Egész egyszerűen tulajdonosai üzleteknek, üzletláncoknak, nagykereskedelmi hálózatoknak és feldolgozóüzemeknek, így a hasznot nem csak egy alapanyag előállításából kell remélniük. Tehát több pénz marad helyben, anyagi szempontból értelmét nyeri, a fiatalok számára perspektívát jelenthet a falusi gazdálkodás.
E célt szolgálta az a terv is, hogy a magyar kiskereskedelmet 60-70 százalékban uraló külföldi élelmiszerláncokat „megregulázzák”, amelyek az ártárgyalásokban erőfölénnyel rendelkeztek a termelőkkel szemben, illetve külföldi, a magyar árakat leszorító élelmiszereket is jelentős mértékben importálnak. A Fidesz kormányra kerülését követően Kötsén tartott egy értelmiségi konferenciát a párt holdudvara számára, ott mondta el Orbán Viktor az azóta híressé vált centrális erőtérről szóló politikai ideológiáját. Forrásaink szerint ezen Fazekas Sándor agrárminiszter hangsúlyosan beszélt arról, hogy a hazai piaci orientáció megerősítése miatt céljuk a magyar élelmiszer-kereskedelmi láncok megerősítése, a belföldi élelmiszerpiacok fokozott védelme, a versenyfelügyelet és fogyasztóvédelem erősítése. Két év távlatából egyértelműen látszik, hogy a kormány a magyar CBA-lánc megerősítésén dolgozik, miközben külföldi áruházak kapcsán rendre olyan hírek jelennek meg, hogy a fogyasztóvédelem milyen hiányosságokat tárt fel egy-egy szupermarketben. A szektorális különadók alól is mentesültek a magyar láncok. A cafetéria-rendszert is úgy alakította át a kormányzat, hogy többek között a CBA előnyhöz jutott, elsőként szerződtek vele az Erzsébet-kártya elfogadására.
Úgy tudjuk, hogy legalább két dolog is „kivágta” Ángyán Józsefnél a biztosítékot. Az egyik a sajtóban nagy nyilvánosságot kapott „földosztás” kérdése, ami kapcsán a volt államtitkár azon panaszának adott hangot, hogy nem a helyben lakó gazdák jutottak földhöz (például 20 évig tartó haszonbérlőként), illetve, hogy nem sikerült érdemben változtatni a magyar birtokszerkezeten, így illegálisan, de ügyvédi trükköknek köszönhetően „virágzik” a nagybirtok (ezer hektárok egy-egy befektető kezében). Ángyán azért emlegeti Dél-Amerikát, mert ott maradt meg, illetve alakult ki újra a régi Európára jellemző feudalista agrármodell. A föld nagybirtokosok kezében van, akik a haszonból csak minimálisan forgatnak vissza a helyben lakók számára. Európában már hosszú idő óta több országban is igyekeznek ezt elkerülni: Franciaországban bármekkora földbirtokkal rendelkezhet bárki, de csak egy részét használhatja ő, a többit haszonbérletbe kell kötelezően adnia. Ha erre nem hajlandó, az állam nevez ki bérlőt, a bérleti díjat pedig minimum- és maximumértékek közé szorítja. Az üzemi birtokméret általában 25 hektár, de a birtokmaximum 125 hektár, egyes ágazatoknál lehet ez 250 hektár. Dániában a földvásárlónak a megvásárolt területre kell költöznie és helyben kell adóznia. A dán és francia agráripar világszínvonalú. Angliában is 70-80 hektár az átlagos földbirtok. Tehát azok a hírek, hogy 600 hektáros földbirtokok kerülnek most egy-egy „csókos” vállalkozó kezébe, joggal aggasztották Ángyán Józsefet, hisz tényleg nem ezt ígérték.
Magyarországon azért sem szerencsés vidékfejlesztési okokból a nagybirtokos rendszer, mert a legegyszerűbb gabonafélékkel bevetni a földet. Sarkítva: elég egy traktoros és egy kombájnos a vetéshez, illetve a betakarításhoz (csúcstechnikájú, műholdas navigációval rendelkező gépek óriási terület betakarítására képesek), így csak nagyon kevés embernek biztosít munkát ez az iparág, vagyis a gabonatermesztés vidékfejlesztési értéke csekély.
Ángyán másik „fájdalma” volt, hogy az élelmiszeriparban olyan banki hátterű befektetők jelentek meg, akik a profitmaximalizálás érdekében a vidéki gazdák alapanyagai helyett külföldről vásárolnak. A korábban említett Békés megye évtizedekig a magyar sertéstenyésztés fellegvára volt, viszont most vergődik ez az iparág, mert a dán és holland befektetők által Lengyelországban olcsó, génkezelt (GMO-s) szójával etetett, gyorshizlalású sertéshússal kell versenyezniük. Magyarországon az alaptörvény mondja ki, hogy hazánk GMO-mentes terület.
A minisztériumnak volt egy kísérlete, hogy a hungarikumtörvényben olyan szabályozást vezessenek be, ami kiszűrte volna a magyarnak látszó termékeket, például a lengyel nyesedékhúsból készített „magyar szalámit”, de a tervezet felpuhult. Nem ellenőrzött információink szerint ez a lista Lázár János frakcióvezető és Orbán Viktor miniszterelnök asztalán is ott volt. Ráadásul Lázár Jánosnak érdeke, hogy a tágabb választói térségében levő, nehéz helyzetben küszködő Gyulai Húskombinát, amely magyar húsból állít elő valódi magyar kolbászt, ne szenvedjen versenyhátrányt. Ángyán József azt szerette volna elérni, hogy a magyar húsipari cégek magyar alapanyagokat vásároljanak a kis- és közepes birtokrendszerű falvakban egymással szövetkező gazdáktól. A „titkos lista” esetleges nyilvánosságra hozatala viszont olyan veszteséget jelentett volna egyes prémium kategóriás szalámi- és kolbászgyártóknak, amelyek erős lobbierővel bírnak, hogy az államtitkár bicskája beletört ebbe a kísérletbe.
A csatlakozás évében a családi gazdaságok 1,7 millió sertést tartottak, ez 2010-re 850 ezerre csökkent. Technológiai és genetikai területen is elmaradott a magyar sertésipar. Vannak Magyarországon korszerű telepek, de ezek csak szigetként vannak jelen a magyar sertéselőállításban. A szarvasmarha- és juhtenyésztés területén is jelentős a visszaesés. Ángyán, látva, hogy sem a földbirtokrendezés, sem az állattartás és élelmiszergyártás területén nem sikerült fordulatot hoznia, megírta közismert levelét, miszerint a programjával szemben „mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és a volt TSZ-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre”.
2012. 03. 30. (XVI/13)
